Kérem Várjon!
Cikkek
Az őshonos kadarka
Green Fingers a Mészáros Borházban
Guld Zsuzsanna
2010 March 10.

Sikerrel zárult a szekszárdi Polip Ifjúsági Egyesület és a Diagonál Magyarország szervezésében Az őshonos kadarka címmel meghirdetett rendezvény március elsején, amit tartalmas előadások és Kovács János Venesz-díjas mesterszakács kadarkához készített ételei gazdagítottak. A nagy érdeklődést kiváltó estnek a Mészáros Borház adott otthont, ahonnan a szekszárdi borászok se maradtak távol: Mészáros Pál, Vida Péter, Módos Ernő, Heimann Zoltán, Eszterbauer János és Vesztergombi Csaba mutatták be kadarkáikat.

A rendezvény (mely a nemzetközi Green Fingers projekt négy magyarországi kezdeményezésének egyike) célja az élethosszig tartó tanulás népszerűsítése volt, ami a szőlő (különösen a kadarka) szempontjából szinte magától értetődő, hiszen egyes szakvélemények a kadarka igazán jellegzetes arca a 80-100 éves tőkéken mutatkozik meg. Ehhez pedig több generáció munkájára, együttműködésére van szükség. A résztvevő fiatal és idősebb korosztály egyaránt érdeklődéssel hallgatta a fajta történetét, a visszahonosításhoz kapcsolódó kutatás eredményeit. Elektronikus kiadvány is készül a későbbiekben, amely nemcsak az előadások anyagát tartalmazza majd, de lehetőséget teremt a kadarkát termelő szekszárdi borpincék bemutatkozására. A koordináló szerepet és a borászok értesítését a Szekszárdi Borászok Céhe vállalja fel.
 
Négy előadást hallgathattak meg a résztvevők: Mészáros Pál  a Mészáros Pince történetét mutatta be, Vida Péter a szekszárdi kadarka történetéről beszélt, Módos Ernő A bormarketing dióhéjban címmel tartott előadást, míg Heimann Zoltán Az őshonos kadarka visszatelepítésének lehetőségeit fejtegette.
 
Az est azonban nem csupán előadásokkal telt, hiszen szárazon beszélgetni a borról nehéz feladat. Hat bor és hat étel mutatta meg a kadarka szépségeit és felhasználásának lehetőségeit a gasztronómiában:
 
Eszterbauer János Nagyapám Kadarka 2008
Ez az édeskés, málnás illattal rendelkező kadarka nem érlelődött fahordóban, nála az elsődleges fajtajellegből származnak ezek az illatjegyek. A szánkban ne keressünk nagy extrakttartalmat, fűszeresség az, ami benne van!
Kóstolt étel: Csirkemell enyhe kolbász ízesítéssel, rukkolával, paradicsommal és paprikával.
 
Módos Ernő Kadarka 2004
Illatában tiszta, fűszeres jegyek, ízében az almasav még ott van, szép bor, teljesen rendben van, 5g/l savval és 30 feletti cukormentes extrakttal!
Kóstolt étel: Kelt tészta pörkölt alapon készült darált hússal, kicsavart savanyú káposztával. 
 
Mészáros Pál Szt. Grál Kadarka 2007
Elsőre vékony bornak tűnik, de a látszat csal! Különleges illat, mediterrán zamat, édes tanninok és méz, kakaós ízjegyek, gazdag fűszervilág illatban és ízben!  Emellett magas glicerin - és extrakttartalommal rendelkezik. Szárazpróbája pedig mennyei, rendkívül tartalmas, hárs és méz, majd a fűszerek – „palackba zárt szenvedély”
Kóstolt étel: Vajas tészta pirospaprikával és egy csipetnyi fokhagymával.
 
Vida Péter Kadarka 2007
”Le kell térdelni a tőkéhez, hiszen nagyapáink vannak ott” – kezdte Péter a bor bemutatását. Hladics Károly ültetvényéről származik a szőlő, melyből egy tükrös tisztaságú, meggyes színnel megáldott, könnyed, fűszeres és sokoldalú nagyszerű bor született!
Kóstolt étel: Búzamagcsíra uborkás kenyér ágyon, melyet gyorsérlelésű enyhén füstölt szalámi egészített ki.
 
Heimann Zoltán Kadarka 2007
Ez a P9-es Kadarka, finom, fűszeres, vékonyabb, könnyen iható bor, mely 2002-es telepítésről származik, és hozza a fajtajelleget, játékos és kifinomult! Nem is kell másról szólnia a kadarkának!
Kóstolt étel: Töpörtyűs pogácsa fűszerpaprikával
 
Vesztergombi Ferenc Kadarka 2000

Mély színvilág, ami nem kifejezetten a kadarkára jellemző, illatában meggyesség, befőttes jegyek érezhetők, különleges illatvilággal rendelkezik, öreg borok természetes hordozója ami a hitelességét adja ennek a tételnek. Megindultak a kémiai átalakulások már, ízében lelágyult, a húzós jegyek érezhetők rajta. Leegyszerűsödött a bor, de még fantasztikus élmény, nyújtja azt, amit a kadarkának kell, tartja magát. Lehet nagy értékű bort készíteni a kadarkából, ezt bizonyítja ez a 2000-es évjáratú tétel is.
Kóstolt étel: Káposztás rétes