Kérem Várjon!
Hírek
Célegyenesben a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter
szaboberni
2014 June 30.

Utolsó félévére fordult a DDOP 2.1.3/A-12-2012-003 azonosítószámú „A Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter fejlesztése” című pályázatból támogatott Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszterre programja. A 2014-re kitűzött célok, és feladatok egy része az év első felében teljesült, lássuk mik is ezek:

A tavaszi szemeszterben is folytatódtak az ősszel a Pécsi Borozóval és a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karával nagy sikerrel megvalósított Pécsi Borszemináriumok. Szeptembertől, az egyetemi szemeszter kezdetével újra összegyűlünk havonta vendégelőadóink segítségével a Pannon Borrégió legérdekesebb témáit boncolgatva, remélhetőleg ismételten teltházas előadásokkal.

Gőzerővel folytak a töretlen népszerűségű Szekszárdi Borkultúra SzabadEgyetem foglalkozásai is, amely során a különböző kitekintések, úgy mint Balaton, illetve Tokaj mellett a Kávé és a Bor izgalmas kapcsolatába is betekintést nyerhettek az érdeklődők. Folytatás itt is a nyári szünetet követően, az egyetemi élet beindulásával várható.

Ezúttal is a Klaszter programját képezte a tavalyi hangos közönségsikerrel lezajlott Pannon Borrégió Top 25 regionális borverseny és közönségkóstoló. Előbbi szakértők részvételével májusban Mecseknádasdon, utóbbi pedig júniusban Pécsett, a Corso Hotelben került megrendezésre. A rendezvényt a tavalyinál is nagyobb nevezőszám, illetve a díjak szélesebb körű kiosztása jellemezte, hiszen a közönségkóstolón 22 pincészet képviselője kóstoltathatta díjnyertes borát a mindig jó hangulatú rendezvényen.

Újszerű kezdeményezésként májusban Cirfandli Ünnep is megrendezésre került Pécsett a Corso Hotelben, ahol a Pécsi borvidék zászlósbora került a középpontba a fajta legnevesebb képviselőinek közreműködésével. A borvidéki borverseny közönségkóstolójának kiemelt programjaként a Pécsi Borászok Céhe jóvoltából a Cirfandli legkülönlegesebb arcait kóstolhatták meg az érdeklődők, emellett az egyes termelők a fajtával kapcsolatban is érdekességekkel szolgáltak kóstoltatás közben.

További információ: www.pannonborklaszter.hu

Kövessen minket a facebookon is: facebook.com/borklaszter

banner
Programajánló
2021. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
2021. 09. 17. 8:30 - 2021. 09. 19. 17:00
PTE SZBKI Szentmiklóshegyi telephely Pécs, Szentmiklóshegy
18
2021. 09. 17. 8:30 - 2021. 09. 19. 17:00
PTE SZBKI Szentmiklóshegyi telephely Pécs, Szentmiklóshegy
19
2021. 09. 17. 8:30 - 2021. 09. 19. 17:00
PTE SZBKI Szentmiklóshegyi telephely Pécs, Szentmiklóshegy
20
21
22
23
24
25
2021. 09. 25. 13:00 - 23:00
Mecseknádasd, a rejtőzködő borfalu Mecseknádasd, Mecseknádasd
26
27
28
29
30