Kérem Várjon!
Cikkek
Interaktív bortörténelem
Winespiration a Zsolnay Negyedben
bori
2013 September 23.

A pécsi Zsolnay Negyed nekem minden hibájával együtt tetszik (szerencsére nincs olyan sok). De azért vannak hibák, hiszen legyünk őszinték, nincs folyton zsongás, még mindig nem része a pécsiek hétköznapjainak. Ha viszont hagyjuk, hogy megérintsen bennünket a hangulata, akkor érezzük csak, milyen kivételes hely. Most még kivételesebb, mert borkiállítás nyílt benne, kicsiknek és nagyoknak.

A Zsolnayban az üvegház is bérlőre talált, a Pécs-Mecseki Borút látott fantáziát az üvegházas-pincés térben és hozott létre itt egy valóban egyedi kiállítást. A hely kialakítása biztosan megosztó lesz, én is tartottam tőle, de sokkal jobb lett, mint vártam. Vannak hasznos, vannak vicces és vannak izgalmas részei, egy csomó ötlet, ami jól és ami kevésbé jól valósult meg. De mindenképpen megéri eljönni ide és eltölteni egy kurta órát, sőt itt található meg most a városban elérhető legjobb pécsi borválaszték. A WineSpiration tervezőjével, Szász Istvánnal majd a téli számunkban lesz egy nagyobb bejárásos interjú, addig is íme néhány fotó és a hivatalos infók.

                                                                                                                  Fotók: Wéber Tamás

2013 szeptemberében tovább bővült Pécs turisztikai szolgáltatásainak sokszínű palettája a Zsolnay Kulturális Negyed E48-Üvegházban nyíló WineSpiration interaktív borturisztikai kiállítással. A WineSpiration egy új, és hazánkban innovatív beruházás, ahol az évezredes hagyományokkal rendelkező Pécsi borvidék borkultúráját és a horvát határ menti borrégiók hagyományait, értékeit a lehető legkorszerűbben, ötletes, kreatív formában, interaktív módon mutatják be. Ennek létrehozása a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program (HUHR/1101/1.2.3/0029 – From wine tradition to wine tourism – Creating cross-border wine routes) keretében megvalósuló beruházásnak köszönhető.

A WineSpiration egy egyedülálló kezdeményezés, melyben remekül megfér egymás mellett a vinotéka, bortrezor és az interaktív művészeti kiállítások, installációk, műtárgyak.  A látogatóknak nem mindennapi élményben lehet részük az Üvegházban, az itt töltött idő során számos alkotó inspirációi által kerülhetnek közelebb a bor sokszínű világához, a Pécs-Mecseki Borút borászainak megismeréséhez. A borokat ismertetés után meg is vásárolhatják. A kiállításnak helyet adó pincerendszer alapterülete több mint 300 m2, amely kiváló lehetőséget ad kulturális, gasztronómiai, szakmai programok lebonyolítására is.

A WineSpirationben megtapasztalhatjuk, hogy a termelésen kívül a borászat különböző kellékeiből – legyen az egy hordó, egy palack, vagy akár egy dugó – a legkülönfélébb lakberendezési tárgyak, díszek készíthetőek. A kiállítás művészi elemeinek nagy része mind megvásárolható műalkotásként fog funkcionálni, így ha a látogató kedvet kap, akár saját otthonát is berendezheti a borral kapcsolatos inspirációk eredményeiből, vagy az ajándékbolt kínálatából

banner
Programajánló
2021. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
2021. 09. 17. 8:30 - 2021. 09. 19. 17:00
PTE SZBKI Szentmiklóshegyi telephely Pécs, Szentmiklóshegy
18
2021. 09. 17. 8:30 - 2021. 09. 19. 17:00
PTE SZBKI Szentmiklóshegyi telephely Pécs, Szentmiklóshegy
19
2021. 09. 17. 8:30 - 2021. 09. 19. 17:00
PTE SZBKI Szentmiklóshegyi telephely Pécs, Szentmiklóshegy
20
21
22
23
24
25
2021. 09. 25. 13:00 - 23:00
Mecseknádasd, a rejtőzködő borfalu Mecseknádasd, Mecseknádasd
26
27
28
29
30