Kérem Várjon!
Cikkek
Tematikus Borestek Szabó Zolival 2.0

Múlt hét csütörtökön syrah-kóstoló volt a Kalamárisban, ezúttal egy szőnyeg alá söpört rendezvény felújításáról volt szó, amely tavaly egy ideig szép létszámokkal futott, népszerű is volt, aztán egyszer csak abbamaradt (a hely üzemeltetőjének váltása miatt - a szerk. megjegyzése). Úgy tűnik, volt rá valódi igény és érdeklődő közönség, hiszen egy valami biztos: „Még soha nem voltak ennyien egyetlen általam tartott tematikus kóstolón sem!" – mondta a rendezvény után a házigazda Szabó Zoli.

bernathp
2014. február 11. 14:50:10
Cikkek
Villányi Vörösborfesztivál 2013

Ha október első hétvégéje, akkor Villányi Vörösborfesztivál. Most sem volt máshogy, az október 4. és 6. között megrendezett esemény három napja telis-tele volt neves fellépőkkel, érdekességekkel, programokkal. No és persze – nemcsak, de főleg – vörösborral. Huszonharmadik kiadás.

Bernáth Péter
2013. október 8. 8ó
Cikkek
Günzer Tamással a Takler Pincészetben

Szokásos Duplacsavarnak indult ez a riport is, de aztán mégis más lett. Miközben mégsem lett más. A kóstolt tételek kölcsönös megfejtése és a kapcsolódási pontok keresése adta az este vezérfonalát, miközben még ettünk is egy jót. Pécsről indulva kora délután érkezünk Günzer Tamás nem is olyan régen átadott pincészetéhez. Körbenézni nem nagyon van idő, egy karton válogatott borral és a szomjas utazóknak szánt extra üveg rozéval, no meg poharakkal felvértezve már indulunk is úticélunk felé. 

Gűth Ervin
2013. augusztus 2. 13:51:29
Összesen 34 db találat. 10/12 oldal.
banner
Programajánló
2023. Január
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
2023. 01. 19. 18:00 - 20:00
Eleven Pécs, Pécs, Széchenyi tér 7.
20
21
22
23
24
25
26
27
2023. 01. 27. 19:00 - 22:00
Cornel's Pécs, Pécs, Búza tér 2.
28
29
30
31