Van az úgy, hogy az emberfia áll egy vinotékában, beszélget és a szeme megakad egy kövidinkán. És hazaviszi, behűti, kibontja még este. Ez pont ma történt velem, a sztori részletesebben a folytatásban.

Nem túl gyakran bontunk magnum palackokat, ami hiányosság, viszont nemrég kettővel is összebarátkoztunk. A fehéret egy pekás, azaz sütőharangos sütögetés elején kóstoltuk meg, a maradék az ételt fűszerezte, a vöröset viszont már az étel mellé kortyoltuk el. Egy furmint, egy teran, két horvát magnum.

A szekszárdi csúcsborokra is készült receptúra, közösségi alapokon készítette el a sorozat első négy példányát négy remek pincészet. A Szekszárd Grand a 2012-es évjárattal debütált a piacon.

Egy esti beszélgetésnek indult, pár középfokú vizsgára készülő tanítvánnyal, de a végén barátsággá alakult, talán a jó borsor egésze, de ez a két bor mindenképpen hozzájárult. Elsősorban külföldi borok kerültek elő, meg a WSET számára alig létező kelet-európai példák. És ez utóbbiak okoztak nagyobb élményt.