A fehérek és rozék után szokott bekövetkezni a szétlövés. A vörösborok világáról mindegyikünknek határozott, bár részleteiben igen eltérő véleménye alakult ki. Még a címben kiemelt jelző is elhangzott ezen az estén, amikor valaki a többiek által jónak tartott tételt porig döngölte. De hát így szép ez, a végére csak kialakul valamifajta álláspont. Most például az, hogy a 2007-esek jó formában vannak. A régebbi borokat jobban szerettük, mint a fiatalabbak jó részét. 

Egy kis szünet után ismét összejöttünk, kedden, a Kalamárisban, hogy a pannonborboltos srácok által előkészítet borokat megkóstoljuk. Nem voltunk kevesen, borból sem volt túl kevés, de a végén mégis elégedetten álltunk fel az asztaltól. A kóstolójegyzetek két részben következnek, az első mottója, címe SzabóZétől származik, aki szerényen így felelt, amikor bizonyos borpreferenciáit firtatta a csapat egy része.

Ha a Villányi borvidékről esik szó társalgás közben, akkor az esetek döntő többségében a hasonló nevű hegység keleti végről szól a fáma, de sokszor elfelejtik az emberek, hogy bizony Villányon kívül is remek adottságú területek sorakoznak a környező lankákon. Ugorjunk át képzeletben a Kopár-dűlő nyugati oldalára, a meddőhányók alatt emelkedik ki a ma is működő kőbánya poraiból Nagyharsány, ahol jelenleg ellentétes irányú tendenciák figyelhetők meg, ugyanis beültetésre váró helyből, felújításra szoruló pincegödrökből egyre több van, ezzel szemben echte nagyharsányi borászból sajnos egyre kevesebb. Három jeles képviselőt mutatunk be közülük alant.