E mozdulatlan pillanattól a nem is olyan távoli múltban abszolút vörösboros voltam. Egészen pontosan: portugieser fölött én tisztán nyomtam – és e retrospektív kalandozás csak néhány évnyi visszahõkölést jelent a vörösboros eposzban. Ha tombolt a nyár, akkor vastag tanninok, libabõrös savgerinc, érett, leginkább túlérett gyümölcsök, télen meg naná! Nagyjából ebben az idõszakban született a mára szállóigévé vált mondás: A Férfi próbája a pacalpörkölt, a Nõé pedig a vörösbor; nyilván, mi más?!
Nemrég Baranya horvát feléről, a csúzai Kollár Családi Pincészetből érkezett borokat sorsoltunk ki lelkes olvasóink között, de a határátlépéseinkről született tudósítások sorában írtunk már korábban is Kollár Lajos borairól, talán két és fél éve hívtuk fel a figyelmet először a Szurdok-fesztiválra és a szomszéd Baranya borászaira. Úgy van az rendjén, ha már olvasóinkkal kóstoltatunk, kóstoljuk mi magunk is. Három Kollár-bort vettük górcső alá s kenszei kollégával meg is írtuk négykezesben.
Sokszor megkapom, hogy túlságosan érzékeny vagyok a fára, mármint a borban természetesen. Hogy én alapítom meg a Barrique Ellenes Ligát, pedig nem. Egyszerűen a borban nem akarok harsány tölgyfás, vaníliás, kókuszos etc. illatokat, ízeket érezni. Ha meg mégis érzem, legalább olvadjon össze a borral. Tőlem aztán lehet extra heavy égetésű is a hordó, csak legyen finom a benne érlelődött bor. (Szerkesztői figyelmeztetés: a kattintást követően csak felnőtt olvasóink induljanak tovább a szöveg ösvényein - kenszei kolléga barrique bornak ad 92 pontot!)