Kérem Várjon!
Cikkek
Olvasnivaló: a Fröccskönyv
Ercsey Dániel
2024 May 07.

Bérczessy Gergely és Fejérvári Gergely irodalmi bédekker írtak a fröccshöz. Ha úgy tetszik ódát, melyben kifejezték rajongásukat. Évfordulós útikalauzt, mert a fröccs már 180 éves, pontosabban mire elkészült a könyv, már 181 éves lett, de ezt tudjuk be az elfogyasztott fröccsöknek.

Bevallom elfogult vagyok, ezért is szántam rá magamat viszonylag nehezen, hogy a Fröccskönyvet elolvasva írjak is róla valamit. Nem mintha nem élveztem volna az olvasást, éppen ellenkezőleg! De a szerzőpáros egyik tagjával baráti viszonyt ápolok, követem a munkásságát és figyelek rá, hogy mit gondol az életről, nem véletlenül beszélgettem már vele egy adás erejéig:

Aztán amikor megláttam egy könyvajánlót, ami így kezdődött, megváltozott minden:

„Kicsit idejétmúlt ajándéknak tűnhet a könyv, nem is elsősorban a formátuma miatt (offline), hanem mert időt kell szentelni rá.“

Ha a könyv idejétmúltnak tűnik/tűnhet, ha ez egyáltalán eszébe jutott bárkinek, akkor vége a világnak. Komolyan mondom! Legalábbis az én világomnak. Nem szeretném megérni, mi jön utána, temessetek el most rögtön, lehetőleg a könyveimmel együtt. Na jó, csak a kedvenc könyveimmel, abból is van vagy kétezer. A Lenin összes és a Mein Kampf kimaradhat, ahogy a Tiffany romantikus regénysorozata is. Régi igazság, hogy nem mind könyv, ami fénylik…

No de a Fröccskönyvről akartam írni, ami bizonyos tekintetben nem is könyv, mert hát milyen könyv az, aminek már a címében is jelezni kell, hogy mivel van dolgunk? Könyvvel, hát persze, hiszen lapokból áll, be van kötve, borítója van, meg szerzője, szóval egész rendesen meg van csinálva. Mi hát akkor a baj? No nem az, mint a Lenin összessel, bár kétségtelen, hogy abban is vannak megfontolandó gondolatok, de valahogy a hardcore irodalomrajongók körében csak az a könyv, ami szépirodalom. Az persze már habitus kérdése, hogy ennek csak az Ulysses felel-e meg, netán még Csabai László zseniális Szindbád történetei is, de onnan nézve a Fröccskönyv egészen biztosan nem könyv, igaz nyomokban - nem is olyan kis nyomokban - szépirodalmat is tartalmaz. A Fröccskönyv ugyanis aforizmagyűjtemény, a fröccs irodalmi és zenei kapcsolatainak feltárása, a szerzők nagyívű, vagy éppen fröccshöz való kommentárjaival. Bédekker ez a javából, amit lehet az elején és a végén is kezdeni, találomra felütni mint tinédzser koromban Márai Füveskönyvét, aztán azt gondolni, hogy az ott talált idézet határozza majd meg az adott napot.

A lényeg, hogy a fröccsuniverzum úgy tűnik kiapadhatatlan forrása a gondolatoknak, legyen szó bár a fröccsivók kategorizálásáról, a borászok gondolatairól a fröccsről, a szikvízkészítők fohászairól, vagy éppen a borvidéki fröccskalauzokról. Nyaraláshoz vagy teleléshez, strandhoz vagy hüttéhez, napágyra vagy takaró alá, társaságban vagy egyedül igazán kiváló olvasmány, feltéve, hogy fröccs is van a közelben!

MEGRENDELÉS
A Fröccskönyvet a következőképpen tudja megrendelni, illetve személyesen megvásárolni.
Online megrendelés esetén, kérem, írjon egy e-mailt a froccskonyv@gmail.com címre, amelyben leírja, hogy:
- Foxpost csomagautomatába (1141 Ft), házhozszállítással (2400 Ft), vagy személyes átvétellel kéri-e a könyvet
- ha automatába, akkor melyikbe; ha házhozszállítással, akkor hová
- milyen névre és címre állítsuk ki a számlát (cég esetén adószámot is kérnek)
- milyen mobiltelefonszámot adhatunk meg a futárszolgálatnak.
A könyvet személyesen a 1141 Budapest, Mályva u. 30. szám alatt (előre egyeztetett időpontban) veheti át.
A könyv ára bruttó 4300 Ft