Téved, aki azt gondolja, hogy egy ország gasztronómiájáról a csillogó, turistacsalogató utcák és éttermek mesélnek. Becsapva él, aki azt reméli, hogy a nagynevű séfek leányvállalatai adnak megbízható információt arról, hogy mit is gondoljunk egy ország ételeiről. Két biztos pont van: Az otthonok, örökített tűzhely-melege és a bejáratott kifőzdék tradicionális kínálata. A jpán otthonok hagyományosan zártak és szinte megközelíthetetlenek, nemcsak a külföldiek számára, de lássuk, mit eszik az utca embere errefelé!

A kezdet, az egyetlen, az első. És még értelmezgethetnénk sokáig, mit is jelenthet Alen Bibich új borának neve. Az Aleph nemrég jelent meg a piacon, szerencsére kóstolósorunkban is szerepelt, a novemberi dalmáciai utazásom talán legkiemelkedőbb élménye volt ez az este. Hét bor, hét étel, játékos harmóniakeresés és vajon mi lehet Bill Gates kedvenc bora?

Amikor Magyarországon szóba kerül Japán, az emberek általában a gésa-godzilla, sake-sushi alliterációs párokkal hozakodnak elő, mint hungarikumokkal, hogy valamiféle kristálytiszta képzavarral éljek. A hangtani összecsengésen túl azonban egyéb párhuzam is fellelhető, mert ugye a Nő (gésa) is válhat szörnyeteggé és a szörnyeteg (Godzilla) is megszelídülhet, akár egy szép szerető; a legutolsó film tanúsága szerint föltétlenül. A másik párosításnál a közös nevező a gasztronómia, ezen túl pedig nem is létezhetnek egymás nélkül, legalábbis egy magát valamire tartó étteremben biztosan nem. De még mielőtt elálmosodna az Olvasó az összecsengésektől, hadd rázzam fel, mert azért a dolgok kicsit árnyaltabbak!