Nem véletlen, hogy a borvidékek 1959-es kialakításakor megfeledkeztek Bakócáról. A kis észak-baranyai zsákfaluban ugyan van szőlőhegy, a szőlőhegy tetején szőlő, de az a Majláth-család birtokának része volt. Az államosítások idején azonban a szőlő a családi kastéllyal és a közeli téglagyárral együtt kikerült a Majláthok tulajdonából. Nagyüzemi termelés nem alakult ki, a szőlőtermesztés elhalt, csak néhányan műveltek meg saját célra néhány sort, így a település lekerült a bortérképről. Egészen a közelmúltig, amikor is negyven év és némi huzavona után Házler Enikőnek és Pieter Leemans-nak sikerült kijárnia a település kataszteri felvételét.

Afféle vallástól független hagyomány ez, összejönni egy évkezdő mulatságra, előbb csak mi voltunk, felnőttek, majd születtek gyerekek, lassan már többen lesznek, mint a felnőttek, két szinten különül el a csapat, a borhűtőt még vállvetve védjük, de eljön a pillanat, amikor át kell engednünk a terepet. Na egyelőre még nem s így a 2012-es év első közösségi borozását szerb karácsony jeles alkalmából rendeztük meg, amelyen bontottunk pár olyan tételt is, amelyről érdemes megemlékezni.