Amikor egyetemisták voltunk, a kilencvenes években, minden folyó vöröset villányi kékoportónak hívtak az általunk látogatott vendéglátó-ipari egységekben. Néha iható is volt, de a mainstream minősége levitte a bizalmi indexet a mélybe. Aztán felfedeztük Villányt és azt is, hogy ott még jó az oportó, amiből aztán uniós ráhatással portugieser lett. Meg is kedveltük a jó kékoportót. Ez a fajta a hagyományunk, a múltunk része és a jövőnk is lehet.
Első alkalommal rendeztek borversenyt Hásságyon. A település a Pécsi borvidékhez tartozik, nem is olyan rég még egész aktív élet zajlott a szőlőskertekben, ma már csak kevesen viszik tovább a borászkodást, azok is elsősorban hobbi szinten. A hagyományteremtő borversenyre 18 termelő adott le összesen 31 bormintát.
A hétfő este szinte mindig olyan, hogy egy bor csak-csak előkerül a borhűtőből, noha szegény már hónapok óta üresjáratban áll, csak bortároló, lakásunk egy hűvös szegletében. Rátaláltam erre a borra, ajándékba kaptam, egy elmaradt utazás emlékére, ideje volt megbontani.