Kérem Várjon!
Cikkek
A Fiú, a Lány, a Vő és a Névrokon
Villány, Siklós, négyen
Radics M. Péter
2009 március 31.

Négy fiatal villányi borászt mutatunk be a Pécsi Borozó második évfolyamának első számában, ám a korábbiakkal ellentétben nem tudjuk meghatározni az őket összekötő vezérfonalat. Fiatal villányiak megmutatnivaló értékekkel, ám meglehetősen különböző stílusokkal. Négyszereplős riportunk összeállításánál hagytuk magunkat sodródni az ajánlásokkal és tippekkel.

Tartózkodnánk annak bizonygatásától, hogy a Villányi borvidéken valami nagy változás következik. Itt korántsem arról van szó, hogy egy új generáció váltana le egy korábbit, a sokszínű Villány ennél jóval komplexebb. Nem „homogénebb” persze, sőt, a borvidék talán sokszínűbb mint valaha, ezért nem erőltetnék közös fogalmak közé szorítani a négy borászt, akiket most bemutatunk. Büszkén vállaljuk, ajánlották őket és felfigyeltünk rájuk, és úgy találtuk, érdemes lenne írni róluk a tavaszi Pécsi Borozóban. Hiányt pótolunk.



Fotók: Wéber Tamás

 

Figyelni kell

Kvassay Levente 2007 óta vezeti a családi pincészetet, édesapja korai halála után vette át a vállalkozást. Kvassay István a nagyüzemi tapasztalatokat igyekezett egy borászati műhely méreteihez és igényességéhez igazítani. Levente, a fiatal borász Budapestre jár egyetemre, ahogy ideje engedi, lassan diplomázik is, és azt mondja már nem a korábban tervezett futball-karrier a fő cél.

Bár Leventének hirtelen kellett bele tanulnia a borkészítésbe és helyt állnia a vendéglátásban, különösebb szubjektivitás nélkül leírhatjuk, jól áll helyt. „Most elsősorban a tanulás a fontos, hogy minél több ember véleményét halljam a borokról, hogy egyre jobbak lehessenek” – mondja, és látszik, hogy tényleg fontos neki a minőség, kíváncsi arra, mit gondolunk az egyes tételekről. Ígéretes borok már most is vannak, kíváncsian és optimistán várjuk, hogyan tud a fejlődés és bővülés lehetőségeivel élni a fiatal borkészítő. A pince bővítésére vannak tervek, de hogy sikerül-e a komolyabb bővítéseket véghez vinni, az a pályázati források kifizetésén is múlik majd.


A Kvassay-háznál egyébként szállást is kérhet az utazó a rendelkezésre álló apartmanokban, és állítólag sült malacban is jók. Megígértük, hogy nemsokára kipróbáljuk, passzol-e a Portugieserhez, vagy például a Kvassay Cuvée-hez, ami felerész franc-ból, valamint portugieserből és merlot-ból készül.

 


Elsőre

A rövid történet nosztalgikus: a Pécsi Borozó I. évfolyam 1. számához tartott első kóstolón emelkedett ki egy remek vörösbor, a 2005-ös Il Primo. „Szépen fazonírozott bor az Il Primo, jól adagoltak bele mindent, egyensúlyban van, összetett, kedves és erőteljes” – vélekedtünk szokatlan összhangban (mint a vakkóstoló szereplőinek felfedése után kiderült) Jekl Flóra boráról. Mostani látogatásunk alkalmával volt szerencsénk a 2007-est kóstolni, ez egy bordói házasítás lesz, ígéretes zamatokkal.

A Flóra neve alatt megjelenő Il Primo sorozatból a vörösbor mellett rozé is szokott készülni, ebből utoljára a 2007-es járt nálunk, és szintén remeknek találtatott. Jekl Béla azt mondta, büszke arra, hogy két gyermeke is érdeklődik a borkészítés iránt, és a családi pincészetben lánya, Flóra és fia, Alfréd is hasznos, önálló munkát végez. Első alkalommal Flóra kapott lehetőséget, hogy a beérkezett alapanyagokból ízlésének megfelelő házasítást kísérletezzen ki.

Jekl Flóra szőlészként végzett néhány évvel ezelőtt, Il Primo márkanevű borai pedig pár év alatt szereztek neki országszerte elismertséget és sikert. A letiszult, jól észrevehető címkéket könnyű azonosítani, az új rozét egy kis csipkemintáról lehet majd felismerni. Flóra sok meghívást kap, keresett borkészítő és a fiatalok közt is aktív, érezni, hogy felelőssége van borai iránt. Mikor beszélgetünk, még pedzegeti, hogy jó lenne felújítani a szőlőben lévő régi présházat, hangulatos kóstolóhelyiség lehetne belőle, méltó a család boraihoz. Egyetértünk, és remélünk.

 


Fehérben és könnyedén

„Siklós a fehérborról szól” – ezzel szebb napokon mi is szívesen értünk egyet, ezért hevesen bólogattunk, amikor Riczu Tamás – aki történetesen siklósi borász - szóba hozza. Tamás gyerekkorában sokat segített a szőlőben, épp ezért kellően meg is utálta az egész történetet permetezéstől csömöszölésig, egészen felnőtt koráig.

Később érzett rá arra, mi az ami értékes lehet egy borban, és neki is állt kitanulni, hogyan készít bort a szakember. „Az iskolában is tanultam valamit, de a többi borásztól, akiket megismertem, annak is a sokszorosát” – mondja Riczu Tamás, aki Wunderlich Alajos veje volt, amikor belevágott a vállalkozásba, szőlőt vásárolt, pincét kezdett kialakítani. „Mérhetetlen segítséget kaptam befutott villányi borászoktól kezdőként is, mindenki szívélyes volt, ha segítség kellett” – emlékszik vissza nosztalgikusan.

 Érdekes persze, hogy a környék adottságai remekek, és a jelek szerint jó fehérborra igény is van a vásárlók részéről, mégis kevesen foglalkoznak azzal, hogy eladásra termeljenek, törődjenek hozamkorlátozással, technológiával, fejlesztéssel. Mi úgy érezzük, jól döntött, amikor a fehér fajtákra, a rozéra és a portugieserre helyezte a hangsúlyt, borain érezni az igényességet, étteremben bármikor merjük kérni a neve alatt listázott tételeket. Amiben pedig profi, az a vendéglátás a pincénél: hetekre előre kellene próbálkozni, ha disznóölésre, de legalábbis kemencében sült finomságokat is nyújtó sütés-főzésre szeretnénk bejelentkezni. Nagy az igény az effajta hangulatos vidéki vendéglátásra, kíváncsiak vagyunk hányan vágnak bele hasonlóba éppen Riczu Tamás példájából kiindulva. 

 


„Nem az a Bakonyi”

Bár Bakonyi Péter pincéjét éppen nem lehet megközelíteni, ha vezetne oda út, akkor kifejezetten közel lenne Riczu Tamáséhoz, a siklósi szőlőhegyen. Péter akár meg is sértődhet érte, de az első benyomásunk sokakkal közös: ő tűnik a legfiatalabb önállóan dolgozó borásznak a borvidéken, és valószínűleg az is. Családja Nagyatádról származik, középiskolába Pécsre járt, az egyetemen pedig azért tanult növényvédelmet, mert ahhoz már előre éppen eleget tudott a kémiáról.


 

Először a „legnémetebb villányiként” aposztrofálható Horst Hummelnél dolgozott, majd a Csányi Pincészetet kereste meg, lenne-e szabad állás a szőlészetben. A Csányi Pincészet főborásza Bakonyi Antal, nem rokona Péternek, de történetesen van egy Péter nevű fia. Valószínüleg vállalta az azóta is folyamatos névügyi magyarázkodást, mert Péter ma is a cégnél dolgozik szőlészként.

 A kis saját szőlő számára szinte hobbi, bármennyire komolyan venné is, ideje alig marad rá. A terület falatnyi, bár tényleg lélegzetelállítóan szép. Saját néven eddig hárslevelűt, és egy szép, bár nem saját szőlőből készült cabernet franc-t hozott forgalomba, a megkapó címkéken léggömbel, és helikopterrel. „Nem Kóka Jánosé a helikopter” – biztosít róla, bár ezek szerint volt, aki élt a gyanúperrel. Péter hozzáállása több mint szimpatikus, biztosak lehetünk benne, hogy az alapos, ám kíméletes zöldmunka a borainak titka, mégis nehezen vesszük rá, hogy arról beszéljen, milyen saját borral áll legközelebb elő. Komolyan veszi főállású munkáját, egyelőre láthatóan nem szerepel a tervek között, hogy a saját boraiba ölje az energiát, így eladásra, marketingre és promócióra már láthatóan alig marad szufla.

 

A tanulság levonását az Olvasóra bízzuk, előírva persze neki, hogy a fent megnevezettekkel bor, látogatás és vendégség útján lehetőleg ismerkedjen. Ennyi a tanulság, hogy ajánljuk őket.