Kérem Várjon!
Cikkek
Az ördög borászai
Interjú Günzer Tamással és Zoltánnal
Radics M. Péter
2010 október 11.

Bár Günzer Tamás és Zoltán testvérek, külön borászatban dolgoznak már hosszú évek óta. A Villányi borvidék egyik kiváló termőterületének számító Ördögárokban aztán telekszomszédok lettek és sok szakmai kérdésben véleményük sem annyira eltérő. A Pécsi Borozó egy asztalhoz ültette a két kiváló villányi borászt.

Egyikük eredeti szakmája sem kötődik szorosan a borászathoz, ma mégis a villányi borászok élvonalához tartoznak. Véletlenül alakult így?

Günzer Tamás: Bár én nem borásznak indultam, hanem állattenyésztőnek, apám látta bennem, hogy van ilyen jellegű érdeklődésem. 1990-ben, mindjárt a diplomaosztó után át kellett gondolnom a dolgot, hiszen akkor kaptam édesapámtól egy 0,3 hektáros szőlőültetvényt. 1991-ben készítettem el az első vörösboromat, akkor örököltem egy kicsi pincét Palkonyán, ahonnan tulajdonképpen indultam, bár ott még másodállásban dolgoztam. Tizenkét évet dolgoztam szarvasmarha-ágazatvezetőként, közben itt Villányban végeztem el a borászképzést. A 2002-es évben döntöttem a borászat mellett.

Günzer Zoltán: Csak egy év van köztünk, én vagyok a fiatalabb. Én Pécsett, a gépipariban végeztem. Mivel itt élünk Villányban, és sváb családból származunk, családi kötődésünk van szőlőhöz és borhoz, csakhamar világossá vált, hogy ez irányba lenne érdemes tájékozódnom. Én is kaptam területet a szüleinktől, amit a fizetésemből telepítettem be. Ez négy-öt évvel később történt, mint Tamás esetében, és addigra már az árak is jóval magasabbak lettek. Az első borom, egy portugieser 1993-ban készült el. Viszonylag sok munkahelyet végigjártam, fokozatosan lépdelve a ranglétrán. Az utolsó állomás a Villányi Borászati Rt. volt, ahol göngyölegtelep-vezetőként dolgoztam. Azt gondolom, hogy a göngyölegtelepen rendet is raktunk, pedig kaotikus állapotok voltak ott, mikor átvettem. Sokat kóstoltam a borokat, és a '93-as oportónál éreztem először, hogy ezt palackos borként kellene értékesíteni. Az megérdemelte, bőven versenyképes volt az akkor forgalomban lévő versenytársai közt. Ezt az 1500 palackot egy kis budapesti kereskedő segítségével sikerült eladni, egy év alatt elfogyott mind.

Mi volt az az első bor, aminek hatására biztosra vették, hogy érdemes a borkészítéssel komolyan foglalkozni?

G.Z.: Az említett borral párhuzamosan készült egy cabernet sauvignon is, amit elraktunk két évre. Svájcból kaptam egy használt barrique hordót, abból kóstolgattuk havonta, hogyan fejlődik. Ez a bor 1996-ban a Vinagorán kapott aranyérmet, ez volt az első nagy, sikeres szakmai szereplésünk.

G.T.: Egy 2000-es évjáratú cabernet sauvignon volt az, amit 2002-ben, a Pannon Bormustrán csúcsborként díjaztak, az volt a vízválasztó. Akkor vettem le „trágyás csizmát” és lettem főállású borász. Arra gondoltam: Ha ilyen szintű bort csinálok, akkor nem szabad tovább a tehenekkel foglalkozni. Mi Zolinál később, 1998-ban palackoztunk először, és a vendéglátással 1999-ben kezdtünk foglalkozni. Onnantól fogva csak palackban értékesítünk borokat. 2002-ben 4–4,5 hektár szőlővel rendelkeztünk, és a bevételeinket mindig visszaforgattuk újabb területek vásárlásába. Most 35 hektáron van szőlőnk és épül Villány határában egy komoly pince-feldolgozónk. Még fejlődésben vagyunk, úgy érzem, 50–60 hektárig el szeretném vinni a birtokot.

Hogy lehet mindezt fenntartani? Vagy a siker gyorsan hozta az anyagi megtérülést is?

G.Z.: Nagyon lassan ment. Az első években akárhogy is forgattuk vissza a pénzt, nagyon nehéz volt a területet bővíteni. Próbáltam a termelőkkel megegyezni, mikor szüreteljenek, menynyit hagyjanak a tőkén, igyekeztem bekapcsolódni a művelésbe, hogy olyan szőlőt tudjak vásárolni, amilyet szeretnék. Talán nem is baj, hogy akkor nem volt pénzünk, hiszen lehet, hogy kompromisszumot kötöttem volna és megveszem a másodosztályú területet is. Ehelyett olyan területeket vettünk, amelyeken erdő volt, rég nem műveltek rajtuk szőlőt, adottságaik mégis kiválónak tűntek. Ilyen az Ördögárok is, amint 47 éve erdő volt. A mostani 20 hektárunkból 18 ilyen terület, és én itt meg is húzom a családi gazdaság felső határát. Itt szeretnék profin, precízen dolgozni, az majd a gyermekeimen múlik, vállalkoznak-e a további bővítésre a jövőben.

Mi változott a válság hatására? Visszaesett a kereslet a drágább, prémium kategóriájú borok iránt?

G.T.: Törekszünk a magas minőségű, prémium borok előállítására, de nem kizárólag ezzel foglalkozunk. A válságos évek kiválóan megmutatták, hogy az egyszerű borok a jól eladható borok. Próbálunk minél kiválóbb prémium borokat csinálni továbbra is, de a tétel az egyszerű borokból van. Ilyen a Mont Blanc Cuvée, egy fehérbor, amit nagyon kedvelnek, szállodaláncok rendelik tőlünk – hiába nem fehérboros vidék Villány. Készítünk prémiumkategóriás fehérbort is, chardonnay-t, de ezt szintén nem olyan könnyű eladni. Ami további húzóerő a pincének, az a portugieser és a rozé, ez utóbbi mostanra (az interjút augusztus közepén készítettük – a szerző) már el is fogyott. A borvidéken engedélyezett minden fajtából van továbbá borunk: kékfrankos, merlot, cabernet, pinot noir.

G.Z.: Mi magasra tettük a lécet e tekintetben. Vannak alapboraink, mint a rozé, a portugieser és egy könnyű kékfrankos, de az Ördögárokba kizárólag bordeaux-i fajtákat telepítettünk: sauvignont, franc-t, merlot-t. Ezekből egy bor készül, az Ördögárok. Ha ez a terület ilyet tud, akkor ki kell hoznunk belőle a maximumot, nem adjuk lejjebb a minőséget. Gondolkodtunk fehérborban is, egy korábbi, 2003-as hárslevelűnkből még van is egy kicsi. Mivel én főleg a területek vásárlásával és a technológiai fejlesztéssel foglalkoztam, kissé elaludtam a vendéglátás terén. A boraimat egy budapesti kereskedő forgalmazza, ahol a nagy választékban nincs nagy igény villányi fehérborra. Ha év végén megnyit az ötven főt befogadni képes vendéglátóhelyünk, ott két fehérborral biztosan szolgálunk majd a betérőknek. A termelők ma már olyanok, hogy meg lehet velük egyezni. Ha tudják, ki veszi majd meg a szőlőt, akkor minden egyes mozzanatot öszsze lehet velük hangolni.

Akkor a válság miatt fel kell hagyni a csúcsborok készítésével?

G.Z.: Szerintem csak átmeneti jelenség, hogy a nagy borok kereslete csökkent. Villányban annyira szép vörösborokat lehet készíteni, hogy kár lenne elfecsérelni az energiáinkat kevesebbért. Kár lenne azért csak közepes borokat gyártani, mert most azt keresi a piac. Muszáj 15–20 eurót kérnünk (bolti áron) egy kiváló borért, hogy megérje dolgozni érte. Nem akarunk túlozni, és nem fogunk száz palackot készíteni valamiből csak azért, hogy tízezer forintot kérjünk érte. De egy reális árat meg kell, hogy kapjon a termelő a borért. Hogy Magyarországon a borkedvelők sokszor nem engedhetik mindezt meg maguknak, ez valóban probléma. Amíg kiváltság ezer forintot adni egy üveg borért, addig miről beszélünk?

G.T.:
Ha pedig a borunk belföldön nem talál gazdára, akkor nyitni kell a külföld felé, én ebben látok lehetőséget. Kifejezetten a prémium kategóriás borokat kóstoltatjuk és mutatjuk be például Németországban. Meg kell keresni azokat a helyeket, ahol ezek gazdára találhatnak.

G.Z: Olyan országokban tudunk sikeresen megjelenni, amelyek maguk nem termelnek bort. Hollandia, Lengyelország, vagy éppen Dánia tárt karokkal várja a kiváló termékeinket.

Mit gondolnak, mi mindehhez képest Villány jövője? Lehet például a cabernet franc valóban, igazi villányi ikonbor?


G.Z.:
Én a merlot-t nem szorítottam volna háttérbe, a merlot-t és a franc-t tartom a legnagyobb lehetőségnek Villány számára. Ezzel együtt is, a franc kiváló választás, jó kezdeményezésnek tartom. Nagy marketinget kell mögé rakni, kell egy jó nevet kitalálni, és nagyon komoly szűrőn kell majd, hogy átmenjen az a bor, ami megkapja a minősítést. Kérdés, hogy lesz-e elég energia ezt végigcsinálni, mi bízunk benne, hogy igen.

G.T.: Mivel mi a fiatalabb generációt képviseljük, én teljes mellszélességgel az ötlet mögött állok. Nagyon szerencsés választásnak tartom a franc-t. Tavaly nyáron voltam Bordeauxban, és ott épp azt láttam, hogy fordulnak el a termelők a franc-tól. Valami oknál fogva ott a fajta nem tud igazán jót, ezért a sauvignonra és a merlot-ra fókuszálnak. Fontos, hogy részünkről csak a magas minőségű, kiváló borok legyenek a rendszer részei, és akkor sikerre vihető a kezdeményezés.

Egyébként tapasztalnak igazi fejlődést Villányban? Mi az, ami idevonzhatja a turistákat?

G.T.: Szerintem a vendéglátás színvonala meredeken ível felfelé. Egyre több a színvonalas étterem, a szálláshely, egyre többen érkeznek Villányba. Sokat jelent a siklósi termálfürdő, Villányban is komoly fejlesztések várhatóak. Aki borban gondolkodik, annak vendéglátásban is kell gondolkodnia, hisz a legjobb, ha helyben tudjuk a bort eladni.

G.Z.: Aki a borral foglalkozik – legyen az kicsi, közepes vagy nagy termelő – annak a boldogulás lehetősége Villányban megvan. Még közel sem aknáztuk ki a lehetőségeinket. Minden évjárat más, mindegyik kihívás, a borászatnak számtalan szegmense van, ami felfedezésre vár, és van lehetőség megújulni. Villánynak akkor lesz jó, ha mindenkinek jó. Nem szabad olcsó borászfaluvá válnunk, ahol a kannás boroké a főszerep. Valahogy az idelátogatókban tudatosítanunk kell, hogy aki Villányba jön, az kiváló bort fog kapni, de annak az árát is meg kell fizetni. Az árért cserébe ott a borász neve a palackon, aki kezeskedik a megfelelő minőségért.
 

Programajánló
2019. április
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
2019. 04. 06. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
7
8
9
10
11
12
13
2019. 04. 13. 13:00 - 15:00
Bálint Borárium Pázmánd, Pázmánd, Szőlőhegy
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
2019. 04. 27. 15:00 - 20:00
PTE KPVK Aula (ex FEEK&PEK) Pécs, Szántó Kovács János u. 1.
28
29
30
Programok