Kérem Várjon!
Cikkek
Élménypálinka
Látogatás a Brill Pálinkaházban
mz
2010 August 17.

A Brill Pálinkaházat évek óta a legjobb magyar pálinkakészítők között jegyzi szakma és fogyasztó egyaránt. A hazai és nemzetközi versenyeken elért eredmények, a dinamikusan növekvő fogyasztói kereslet igazolja, hogy Krizl Edit és férje, Nagy Attila jól döntött, amikor hat évvel ezelőtt beszerezték az első igazi főzőgépüket és leigazoltak a prémium kategóriába.  Azt az egyutas, tornyos lepárlót, melyben többek között a Magyarország legjobb pálinkájának választott Irsai Olivér Szőlőpálinka 2009 is készült.

Harc kicsi település Szekszárd közelében. Ahogy áthaladunk rajta a főzdét keresve, akkor jut eszünkbe, hogy egy pálinkaház kisebb helyen is elférhet, mint egy borászat. Pedig a családi házak között rejtőző Brill Pálinkaház a méreteivel rácáfol a várakozásainkra, egy kisebb borászat feldolgozója és érlelője is elférne itt.

Nagy Attila főzőmester munka közben találjuk, a gyártó által kifejezetten a Brillnek a helyszínre tervezett főzőüst teljes kapacitással működik. A pálinkaház tavaly már kinőtte méreteit: az új üstöt szeptemberben helyezik üzembe. A bővítésre azért is szükség van, mert tavaly óta nemcsak a kereskedelembe tudnak főzni, de bérfőzést is vállalnak.

„Spárgával indul a szezon” – magyarázza Krizl Edit, hogy számukra mivel kezdődik az év, majd gyorsan ki is javítja magát. „Illetve ezentúl medvehagymával.” Ugyanis Németországban, egy düsseldorfi kiállításon ihletet szerezve úgy döntöttek, megpróbálkoznak a medvehagymából készített párlattal. A hosszas kísérletezés után kifejlesztett végső verziót ízlelve elismerően bólogatunk: illat és ízbomba, a medvehagyma jellegzetes lágy fokhagyma illata mellé füstölt sonka is társul.

„Izgalmasak ezek a kísérletek, biztos, hogy fogunk még például céklával, sárgarépával, paradicsommal is próbálkozni. Külföldön népszerűbb ez a műfaj, itthon ezeket elsősorban a gasztronómia részére készítjük majd el. A pálinkával való főzés örömét bárki kipróbálhatja a saját konyhájában is. Akár a zöldségpárlatok, akár a klasszikusabb gyümölcspálinkák néhány cseppje igazán különleges élménnyé varázsolja a hagyományosan készített ételeinket is”
– teszi hozzá Krizl Edit.

A gasztronómia számára készített, az idei Destillata versenyen aranyéremmel jutalmazott spárga párlat a Brillen kívül csak egy főzdében készül Európában. A gyakorlott pálinkafogyasztóknak is különleges élményt nyújtó párlat esetében 30 literhez mintegy 2800 3000 kilogramm spárgát használtak fel.

„Természetesen csak a legjobb alapanyagból lehet jó minőséget előállítani” – jegyzi meg Nagy Attila. „Első osztályú gyümölccsel kell dolgozni. A jó alapanyag lehető legjobb felhasználása már a főzőmester szakmai tudásán múlik.”

A magas minőség sikere a főzés során keletkező előpárlat és utópárlat helyes leválasztásán múlik. A prémium kategóriába csak a középpárlat legjava kerülhet. Az előpárlat elhagyásával szabadulnak meg az ecetes, technokolos szagtól. Az utópárlat levétele szintén nagy mennyiségbeli veszteséggel jár, de így megóvják a pálinkát a fáradt, fásult, kozmás illatjegyektől.

A pálinkamanufaktúra gyökerei 1990-ig nyúlnak vissza. Tizenhat éve foglalkoznak szeszes italok, likőrök gyártásával, 1999-ben került be a tevékenységi körbe a pálinka, mely kizárólag első osztályú friss gyümölcsből, hibátlan törkölyből és gyümölcs-aszalványokból készül európai technológiával, de tradicionális gondossággal. Mi sem jelzi ezt jobban, hogy a rangosabb országos és nemzetközi versenyeken a szakma eddig 139 éremmel és díjjal ismerte el tevékenységüket.

A Brill pincéjében az eper-, alma-, cseresznye- és tölgyfa hordók között sétálva magyarázza el Krizl Edit, hogy „a pálinkapiacon az elkövetkező évek „nagy játéka” a hordóhasználat lesz. Szeretünk játszani a tételekkel, keresni a legjobb, legharmonikusabb megoldást és ízeket”. A magas alkoholveszteség ellenére ugyanis néhány tételnél igazán izgalmas kompozíciók jöhetnek létre.

A csúcsgasztronómia, illetve a gasztronómiai élmények iránt fogékony fogyasztók számára készülnek párlataik kis szériában, de magas, „ékszerdoboz” minőségen. A hagyományos és különleges gyümölcspálinkák, valamint a kuriózumnak számító zöldségpárlatok mellett, aszalványok és gyümölcskivonatok, fűszerek és gyógynövények felhasználásával, egyedi receptúra szerint különleges likőröket is alkotnak.

Mint a Pannon Borrégióban tevékenykedő főzde, fontosnak tartják a szõlõ, illetve törkölypálinkák, azon belül is a szőlőfajták szerint szelektált pálinkák értékeinek bemutatását. Jelenleg Bock József vagy Bodri István legszebb borainak törkölyéből is dolgoznak, limitált mennyiségben, az adott bor arculatához igazodva. Az ország legjobb pálinkájának választott Brill Irsai Olivér szőlőpálinka alapanyaga szintén a térségből, Paks mellől származik.

„Mivel a szőlőt a számunkra megfelelő minőség érdekében lábon vettük meg, így jól kiválasztott szüreti időpontban, kézi szürettel, ládákban érkezett meg feldolgozónkba. Az aromaveszteség minimalizálása érdekében hűtött tartályban, irányított erjesztés után készült el a cefre, melyet azután oszlopos lepárlóban a lehető legnagyobb gondossággal készítettünk el” – magyarázta Krizl Edit.

Egy dolog biztos. Ezeket a pálinkákat megkóstolva bárki számára egyértelművé válhat, hogy a pálinka több egyszerű szeszes italnál. A pálinka: élmény.