Kérem Várjon!
Cikkek
Kinek a paplé
Fröccs-kalauz: Blöff Kávézó, István Pince
szerk.
2010 September 20.

A belváros még mindig tartogat meglepetéseket. Hol jobbakat, hol rosszabbakat, de legalább a szódával sehol nem volt gond a Fröccs-kalauz következő állomásain.

Blöff Café, Színház tér 2.

A Blöffel gyakorlatilag egy baj van, hogy általában tele van. Bár és kávézó a Színház téren, Pécs legbelebb belvárosában, elérhető áron, és még őszinteség is fért bele. Sziget ez itt a Király utcán. Mégis bajos lenne kategóriába szorítani, se nem söröző, nem is borozó, kávézó meg még inkább nem. Inkább találkozóhelye egy már felnőtt, javarészt polgári foglalkozást űző alteros rétegnek, mert hiába a frekventált elhelyezkedés, azért ismerni kell, hogy idetaláljon az ember. De az adottságai megvannak, s ha valaki vet egy pillantást a plafonra, s jóérzésekkel telik el a szíve az odaszegezett asztalkától, hát egészen otthon érezheti magát itt, főként, ha túlteszi magát a nagyképernyős tévéken.

A boros választék egyébiránt meghökkentően tág, palackosból van Heimannon és Szelesháton át Tiffán Imre, Konyári és Ebner meg Figula, tényleg zavarba ejtő választék, mindenből egy keveset. Persze mi maradunk most is a folyóboroknál, Keller György pincéjéből érkeznek a tételek. Az olaszrizling szép zöldes árnyalatban pompázik a pohárban, s bár a savak szépen simulnak hozzá a szódához, ízben gyenge, mintha megfáradt volna a bor. Még így is kellemes időtöltés lehet minden fröccsözőnek, az átlag fölé bőven becsúszik. Viszont a rozénak jó napját fogjuk ki, bár az alkohol enyhén kilóg (éppen egy leheletnyit), a savak harsányak, egészben van a bor, jóleső a korty belőle. Csak asszisztál a hideg szóda, a frissességet nem egyedül kell elvinnie.

Számla
Keller Pince olasz: 160 Ft
Keller Pince Rozé: 160 Ft
Szóda: 20 Ft
Kisfröccs: 180 Ft

Három és félfröccsös hely
Közvetlen és szerethető beülős a belvárosban, nem csak akkor, ha éppen nincs hová mennünk. Az árakat még lehet tolerálni, a minőség függvényében. Esti program a hét minden napjára.


István Pince, Kazinczy utca 1.

Az István Pince történelmi hely, kár is vitatkozni. Aki egyszer is maradt ott zárásig (engedtessék meg ennyi nosztalgia), az örökké szívébe zárta a kedélyes és egészen érzelmes pillanatot, ahogy (jelezve a bezárást) háromnegyed tízkor végigloccsantották a hipósvizet a járólapon. Itt megállt az idő, nem csak úgy a hangulat érzékeltetése végett, hanem szó szerint, asztaltól a boros kannákig. Igazi belvárosi-szocialista krimó, ahol minden valamire való rosszéletű belvárosi dühösre ihatta magát. S közben nem elfelejtendő a déli falat díszítő Fröccs-térkép, mely a fára szegezett fém alakzatokon keresztül szemlélteti Magyarország borvidékeit. Fenomenális műalkotás, aminek megtekintéséért belépődíjat lehetne szedni.

A gépi szóda hideg és erős volt minden kóstolt tételnél. És talán jó lenne itt be is fejezni. Hanem a borok. Az olaszrizlingnél olyan majorannás, zelleres illatok és ízek jelentkeznek, hogy arra gyanakszunk, a tárolóban legalábbis húslevest főztek nemrégen, vagy a merőkanállal adagolták legalábbis a napi menüt. A zöldség elnyom mindent, az íze akkor a legrosszabb a bornak, ha óvatlanul visszaböfögi az ember. A rizlingszilváni kóstolása után azonban ezt mégis a terroir adottságnak tudjuk inkább be, mert a bor masszív fémes felhanggal robban be a szánkba, mintha öt napig ázott volna egy rozsdás kaniszterben. Büntető tétel, nincs mese. A rozé legalább palackból érkezik, s diszkont ár meg félszáraz kategória ide vagy oda, a legihatóbb bor az István Pincében.

Számla
Olasz: 60 Ft
Rizlingszilváni: 60 Ft
Félszáraz rozé: 100 Ft
Szóda: 20 Ft

Egyfröccsös hely
Egy látogatást tényleg megér a falitérkép miatt, de a bort mellőzzük nyugodtan. Bár ha megvadulásra, fejfájós másnapra vágyunk, lelkünk rajta.


Fröccs-térkép


Fröccs-térkép nagyobb térképen való megjelenítése