Legalábbis a városi legendák szerint, amelyek arról is szólnak, hogy ide bizony a kis falvakból hozták fel a nagymamákat rétestésztát gyúrni, meg knédlit gőzölni. A Tettye kétségkívül embléma: mégis az első perctől érezni rajta a jó szándékú igyekezet és évtizedes tapasztalat mögött megbújó avíttságot. Bár ezt lehet az őszies hangulat számlájára írni, nekünk mégis az az érzet, hogy ami egykor első volt, ma már inkább a futnak még kategóriáját erősíti. (Ifjú titán korunkból emlékszünk még a Tettyére, mennyire komáltuk akkor a kis magyar zászlóval kiérkező cigánypecsenyét, és mennyire fintorogtunk a nagyanyánk ette rántott velőtől balga módon.)

Hűvös van, mégis a tágas terasz mellett döntünk (a vakítóan fehér terítők rabul ejtenek), nincsen sok vendég, s a nagy térben ez most még kevesebbnek tűnik. Tapasztalt „pinczér” köszönt minket, óhatatlanul főúrnak kell szólítanunk magunkban, s igazán bánjuk, hogy a későbbiekben fásult és enervált kollégákkal kell beérnünk. És persze néhány ún. városi tahóval a szomszédos asztalnál, akik pökhendiségére nincs az a vagyon, ami magyarázatul szolgálna. Pedig a kerthelyiség s a környezet jóérzésű emberre  nyugalmat erőltetne. Ehhez társul az említett ambivalens elegancia, mely megköveteli a vakító abroszt, az elegáns pincért, a zászlót az ételekre, de nem foglalkozik túlságosan az étlappal, az ételkínálattal. Amire hivatkozva többnek vallja magát a kisvendéglőnél, mégis feszeng az éttermek között.

Szezámmagos csirkefalatokat rendelünk zöldségágyon, joghurtos öntettel (1500 Ft), s bár hol van már a tavasz, a méretes adagba kerül zöldség rendesen, felvonul a tálon mindaz, mi még fellelhető a kertben. Bár néhány zöldség a reggeli felszeletelés óta megfáradt, s különböző hőmérsékleten kerülnenk elénk, be kell látnunk, hogy a saláta mezőnyben még tud újat mutatni. Hanem gondban vagyunk, mert szalontüdőre készültünk, mégis mindketten Babos káposztát kérünk füstölt-főtt tarjával, knédlivel (1600 Ft) a sváb kínálatból. (Ami legnagyobb bánatunkra egy oldalnyi az egyébbel szemben.) Hanem gondban vagyunk, mert a káposztát ízben-mennyiségben maga alá gyűri a bab, a lé nehézkes és fárasztó, de legalább a tarja szemet gyönyörködtető és ízletese, még úgy is, hogy a rászeletelt lilahagyma karikák alsó hangon is büdösek, nem a természetes, hanem régen felvágták már ezt, és szagot meg levet eresztett. A knédli-kenyér meccset kiütéssel nyerte az előbbi. Előételként, vagy kísérőnek kaptunk egy kosárka fehérkenyeret, aminek szélső résztvevői az egész napos álldogálás miatt keményre szikkadtak. A knédli viszont puha és ízletes, hogy öröm beleharapni.

Sváb család.

A végére felível az étkezés a Pascucci espresso-val, mely rendben le lett főzve, úgy ahogy kell. Kissé elfáradunk azért mi is a végére, és se lakodalmat, se leánykérést, se romantikus nyáresti vacsorát nem tudunk vizionálni az udvarba. Az ezer lélekszám alatti települések polgármestereinek éves találkozóját viszont annál inkább.

Sváb ház.