Kérem Várjon!
Cikkek
Tüke bor I.
Látogatóban a Radó Pincészetnél
Mester Zoltán
2009 március 28.

Éjjel nézve a Mecsek déli oldalát, a családi házak fényeit látva még szembetűnőbb, hogyan terjeszkedett Pécs lakóövezete egyre feljebb, egykor jelentős szőlőültetvények helyére. A tőkék helyett már régóta csak újabb házfalak nőnek az értékes termőtalajon. Nagyobb, egybefüggő pécsi szőlőterülete ma már csak a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetnek van.

Míg a Pannon Borrégióban az egykori termelőszövetkezetekből kitörő villányi, szekszárdi borászok felvirágoztatták borvidékeiket, úgy a pécsin elmaradtak a hasonló változások. Egyrészt a korábbi szőlőtermő terület elapródozott parcelláinak alig tizedén maradtak addigra szőlőtőkék, másrészt kevesebben is látták a lehetőséget a pécsi borban.  Ma csak néhány pincészet palackozik eladásra, s bár jócskán megkésve, de azért elindultak a borvidék újjáéledésnek irányába mutató változások.

A Radó Pincészet négy generáció óta foglalkozik szőlővel és borkészítéssel a baranyai megyeszékhelyen, s egyike a pécsi bor kevés képviselőjének a piacon. A családban először a dédapa, Radó Endre telepített a felesége által örökölt területre cirfandlit az akkori pécsi főkertészen keresztül, még 1930-ban.  A jelenleginél egykor jóval nagyobb terület jelentős része az államosítások idején került ki a család tulajdonából. Később Radó János, a nagyapa, akinek „megélhetést már nem, de hobbinál többet jelentett” a szőlő, részt vett a Pécsi Szőlészek Kisszövetkezetének megalakításában, s így  Ördögárok és Murom dűlőin is folytatódhatott a munka – s folytatódik ma is.
– Még apámtól lestem a szőlőművelés alapjait – mesél a kezdetekről Radó István, akivel az egykori cirfandli-ültetvényből megmaradt másfél ezer négyszögölön sétálunk. Terjeszkedésre itt nemigen lehet gondolni, minden oldalról a Donátus családi és hétvégi házai határolják körbe a „szigetet”. – Egy ideig a matematika tanítás mellett dolgoztam a szőlővel, de hamar rájöttem, hogy a kettő nem működik egyszerre, vagy ezt vagy azt kell csinálnom teljes erőbedobással.
A nagyapa hatása és nevelése a negyedik generáció pályáját is meghatározta. Radó András már tudatosan készült a pályára, szőlész-borász szakon szerezte diplomáját.
– Azért – jegyzi meg – ha nem tanulom meg már fiatalkoromtól fogva nagyapámtól, később apámtól a termőföld és szőlő szeretetét, nem lett volna olyan egyértelmű a választás. De nem nagyon tiltakoztam, ez az elkötelezettség irányított.

A pincészet központja kezdetektől fogva a Donátuson, családi földön van, itt bővítették és alakították át a pincét, egyben feldolgozóvá is.  Két és fél hektár szőlőt művelnek, körülbelül ugyanekkora területről vásárolnak fel. Évente 10–15 ezer palackot hoznak forgalomba, ami viszont már meghaladja a pincészet kapacitását. Ez a mennyiség néhány budapesti vinotékát leszámítva leginkább a térség szaküzleteibe és vendéglőibe jut el.
– Különösebb gondunk nincs az eladással, amit készítünk, az el is fogy. Legalább kétszeresére kell növelni a mennyiséget, hogy a fiam is meg tudjon élni belőle, de akkor már kinőttük azt a helyet, ami van. Viszont éppen a méreteinkből adódik, hogy a bankok, befektetetők kevésbé bíznak bennünk. Ez a probléma nem csak minket, sokakat gátol abban, hogy előre tudjanak lépni.
A fejlődés kivitelezése már András küldetése lesz, aki jelenleg a Wekler Pincészet 60 hektárján dolgozik szőlészként. Tervei szerint a következő tíz éven belül a gépi beruházások, technológiai fejlesztések mellett a termőterületet is növelni fogja.
– Kezdetben szükség lesz termésvásárlásra, de én azt vallom, a saját szőlő mégis csak jobb. Amint lehet, új területek betelepítésével kívánom megalapozni a későbbi termelést. Nagy vágyálom, hogy a régi Pécs környéki szőlőtermelő vidékeken vásároljunk olyan földet, ahol még ha ezelőtt akár nyolcvan–kilencven évvel is, de volt szőlő. A reálisabb és költségkímélőbb megoldás pedig az, hogy ott fejlesztünk, telepítünk, ahol a többi szőlőnk van – árul el András néhányat az elképzeléseiből.
A Mecsekoldal adottságai, talaja sokak szerint leginkább a fehérbornak kedvez, és azon belül is a cirfandliban tud legszebben megjelenni. Bár egy időben (a furminttal együtt) kedvelt és elterjedt fajta volt, sőt egyet jelentett a pécsi borral, a nyolcvanas évek végére szinte eltűnt a kínálatból. A rendszerváltás után aztán egyre többen vállalták fel újra, és emelték pincéjük (egyben Pécs) „zászlósborává” – köztük a Radó Pincészet is. András szerint szükséges, hogy a jelenleg60 százalékos cirfandli arányt tovább növeljék a pincében.
– Emellett erősíteném a furmintot is, mely egykor a cirfandlival együtt terjedt el. A régi magyar fajtákat érdekesnek tartom, de a mi körülményeink egyelőre nem teszik lehetővé a gazdaságos termesztésüket.
 Arra azonban egyelőre nincsenek törekvések, hogy külföldi borvidékekhez hasonlóan csak egy-két fajtával, jelen esetben cirfandlival, furminttal foglalkozzanak.
– Felvállaltuk a cirfandlit, pedig még sok pécsi sem tudja, mi az, ezért nem is keresi – magyarázza Radó István. Egy kis, családi pincének is kell a kínálat, mivel érzékenynek kell lennünk a vásárlói attitűdre. Néhány évente váltakozik a fehérboros-vörösboros divat, ezért készítenünk kell mindkét fajtából.
A cirfandli ismertsége meglehetősen hiányos, kis borismerete mindenképpen szükség van, hogy az ember tudja hova helyezni. Jellemzően egy vékony réteg keresi, s bár sokan nehezen megszerethető borként tartják számon, Radó István tapasztalatai szerint a fajtával először találkozók inkább rácsodálkoznak, mint mereven elutasítják. Fajtajelleg, hogy a cirfandli nagyon évjáratfüggő, szőlő és bor is nagy gondozást és figyelmet igényel. Ugyanakkor tulajdonságai alapján széles borivó közönséget képes megszólítani. Jellegzetes, sajátos illat- és ízjegyei miatt nehezen lehet mással összekeverni, emellett száraz, félszáraz, félédes és édes kategóriában is képes megjelenni. Mindenesetre nagyobb sikerének feltétele lenne a hatékony marketing, és a termelők együttes fellépése. Ez azonban eddig nem mondható jellemzőnek.

 

– Szükség lenne húzóerőre, egy nagy beruházóra, egy jelentősebb mennyiségre, ami mögé a kisebb pincék fel tudnak zárkózni – fogalmazza meg az egyik lehetséges utat a kitörésre Radó István, aki szerint az országos hírnévhez legalábbis léptékváltásra okvetlen szükség van. – A forgalom nagy részét mi a régióban bonyolítjuk le, de rendszeresen járjuk az országot, s ilyenkor mindig szembesülünk azzal, mennyire nem ismerik a pécsi borvidéket. Legutóbb Budapesten találkoztunk olyanokkal, akik nem hitték el, hogy a borunk valóban pécsi, mondván ott nincs is szőlő.
A jövőbe tekintve a Pannon Borrégiós tagság is kiugrási lehetőséget jelenthet a pécsieknek, a nagyobb egész részeként az elképzelések szerint egyszerűbb lesz a marketing, és ezzel együtt több embert is érhetnek el. Persze ezután bort is kell biztosítani. András szerint a két változást egyszerre kell megvalósítani.
– Leginkább a hiányos ismertségen kell változtatni. Sokan csak a saját, rövidtávú érdekeiket nézik. Ennek leküzdésére az összefogás a megoldás, melyben élénkebb, hangsúlyosabb, akár irányító szerepet kellene vállalnia a Kutatóintézetnek is. Tudom, hogy itt kevesen palackoznak, de sok országban a kis pincészetek nem is foglalkoznak ezzel, mert egy külön cég, vagy a termelők által alapított szövetkezet a felelős a töltésért.
Egy ilyen nyugati mintára működő folyamat létrehozására eddig nem sok jel utal, de a közös hang keresésének jelei már megmutatkoznak. Legutóbb István felvetésére a Pécs–Mecsek Borút egy, az Európa Kulturális Fővárosa programhoz kötődő kezdeményezést indított el. A város vezetése pedig nem zárkózott el attól, hogy 2010-re hivatalosan is az EKF bora váljék a cirfandliból. Eszerint (az egri milleniumi bikavér mintájára) a borászok által beadott cirfandliból független borász készítene el néhány házasítást, melyből szakmai zsűri választaná ki a végső verziót. Radó István szerint most kell megragadni a lehetőséget. „Ugyan milyen más alkalomra várnánk, ha nem erre?” A borgyűjtés pedig már megkezdődött.

Legolvasottabb
Hirdetés
Legfrissebb