A minap kadarkázni hívott fel Nemes Richárd. Lesz pár szekszárdi borász és megnézünk két tucat kadart, hangzott az opció, amire le is csaptam, így csütörtök délután már két jó szekszárdi kávéval hangolódtam az estére. Miután a leendő résztvevők felével összefutottam A kávé házában, így könnyen odataláltam a Csacska-szurdikon át (kihagyhatatlan név, muszáj volt belefonni a beszámolóba) megközelíthető tanyához. Tíz klónmintával vezettük fel a 16, immáron vakon kóstolt, piaci kadarka-tételt.

Már terveztem egy ideje, hogy elmegyek borbokszolni a Kalamárisba, de valami mindig közbejött. Aztán most időben is jókorra került, bár éppen emiatt Szabó Zoli nem tudott ott lenni, így jómagam vezethettem le a meccset. A felkérés megtisztelő volt, bár nem vagyok annyira felszabadultan szórakoztató, mint enciklopedikus szőlészeti-borászati ismeretanyaggal rendelkező barátom, de igyekeztem felkészülni és a szokásosnál kisebb közönségnek bemutatni a bikavérek (minimum) kétpólusú világát.