Kérem Várjon!
Hírek
A sommelier-k szeretik a Pécsi Borozót
bori
2020 December 15.
A Magyar Sommelier Szövetség idén hetedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről, amelyet évente öt kategóriában lehet elnyerni tagságának szavazatai alapján. Borszakíró kategóriában 2020-ban a Pécsi Borozó főszerkesztőjét, Győrffy Zoltánt díjazták a sommelier-k, így az is kiderült, nem csak mi írunk róluk, de ők is olvasnak bennünket, köszönjük! 

A jelöltekről a végső döntést az elnökségi tagok  hozzák meg egyhangúlag és annak figyelembe vételével is, hogy a maga területén kiválóan teljesítő vállalkozások, illetve szakemberek tevékenysége mennyire járul hozzá a szervezet alapszabályában megfogalmazott általános célkitűzések megvalósulásához.

Ebben a napjainkra komoly rangra szert tett elismerésben azok a hazai szakemberek részesülhetnek, akik folyamatosan és  magas színvonalon végzett munkássággal eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra minőségének növeléséhez, különös tekintettel az italfogyasztás színvonalának javítására, valamint a vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretek széleskörű népszerűsítésére.  

Termelő kategóriában a badacsonyi Villa Sandahl kapta az elismerést.

A 10 hektárnyi saját termőterületén szinte csak a Rajnai Rizling fajtát művelő borászatot 2004-ben egy svéd testvérpár alapította, akik ebből a gazdag aromatikájú szőlőfajtából intenzív illatokkal és ásványossággal rendelkező, a különböző dűlők jegyeit jól kifejező borokat készítenek, évente 10-15 ezer palacknyi mennyiségben. Ezek saját tervezésű, egyedi stílusú címkékkel forgalmazzák, itthon és külföldön egyaránt magukra irányítva a vásárlók figyelmét. Egy évjáratból 4-5  különböző tétel kerül piacra, amelyek annak jellemzői mellett  magukon viselik az olyan állandó stílusjegyeket, mint a cukor-és savtartalom szép egyensúlya vagy az illat-és ízvilág összetettsége.

Kereskedő kategóriában a budapesti Borvár érdemesült a díjra.

Ez a családi vállalkozás 2011 óta forgalmaz minőségi magyar borokat, amelyek akkor még csak másfél tucatnyi pincészetből kerültek ki, de napjainkban már 70-nek a tételi alkotják a színes portfóliót.  Közöttük egyre hangsúlyosabban vannak jelen a kis-és közepes családi vállalkozások. Négy éve a választékuk kisüzemi sör- és pálinkafőzdék termékeivel is bővült, így saját logisztikai központjukból teljes körűen el tudják látni a HoReCa-szektort. Eredményes működésük alapjának a jó csapatmunkát tartják, amelyben fontos motiváló tényező a magyar bor- és gasztronómiai kultúra iránti elkötelezettség.

Vendéglátó kategóriában a budapesti St. Andrea Restaurant részesült az  elismerésben. 

Az alapításának 6 éves évfordulóját rövidesen ünneplő étterem, amely a főváros egyik patinás épületében működik, megnyitását követően hamar az ország legjobbjai közé került. Ez egyaránt köszönhető a szezonalitásnak megfelelő alapanyagokat használó kreatív konyhának és a gazdag borválasztéknak Ez utóbbinak az összeállításában és kínálásában tapasztalt sommelier is közreműködik. A színvonalas munkának köszönhetően bekerült a Michelin Guide 2017-es kiadásába és rendre magasan jegyzi teljesítményét a hazai Dining Guide kiadvány is. Ez utóbbi egy évvel később konyhafőnöküknek ítélte az Év séfje  címet.

Szakíró kategóriában Győrffy Zoltán lett a díjazott.  

Vajdasági születésű, aki magyar nyelv és irodalom szakos hallgatóként két egyetemi lapot is jegyzett Pécsett. Sajátjaként 2008-ban indította el a Pécsi Borozó magazint, amelynek nyomtatott változata a közelmúltig 50 kiadást élt meg, illetve főszerkesztésével online felületen továbbra is megjelenik. Szűkebb régiójáról rendszeresen publikál magyar és horvát nyelven egyéb szaklapokban is. Elnyerte már a Horvát Idegenforgalmi Közösség Arany Toll díját és Pécs polgármesterének Városháza Emlékérmét. Egyik alapítója a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszternek és főszervezője a Portugieser du Monde és a Pannon Borrégió TOP 25 borversenyeknek. 2016-tól a Magyar Borszakírók Körének társelnöke.

Oktató kategóriában Hegedűs Péter Flórián nyerte el a díjat.  

A Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézetének  mestertanára, korábban 5 éven át a Budapesti Gazdasági Egyetemen témavezetőként tanította a szállodai vendéglátás menedzsmentet.  Ez utóbbin az ő szervezésében működött a ProGasztro Klub, amelynek keretében a hallgatóknak a szakma kiváló képviselői tartottak élménybeszámolót hivatásuk kihívásairól. Tanárként azt tartja céljának, hogy át tudja adni diákjainak mindazokat a naprakész ismereteket, amelyek a vendéglátás magas szintű működtetéséhez szükségesek.  Ezzel kapcsolatban több évtizedes személyes tapasztalatai is vannak, amelyeket többek között igazgatóként szerzett a Budavári Fortuna étteremben, amely annak idején számos rangos elismerésben részesült.

A Par Excellence díj egy plakett, amelyet a nyertesek ünnepélyes keretek között a jövő évi Magyar Sommelier Bajnokság döntőjének megnyitóján vesznek át.