Speciális érdeklődésből adódóan ezúttal az olaszrizlingek és a szürkebarátok voltak a célpontban, de természetesen ez nem jelentette rajnai rizlingek, vagy a kevés sauvignon blanc vagy chardonnay kihagyását sem. Talán a kéknyelűek maradtak jobbára ki, szándékosan, lesz még csak nekik szóló kóstoló is, nemsoká. És, egy vörös kör is belefért, elsősorban a felhozott pinot noir és kékfrankos választék érdekelt.

Az olaszrizlingek esetében hatalmas kínálat volt tapasztalható nagy kakofóniával: a kiállítók közel három tucat fajta olaszt és olyan házasítást hoztak el, amelyben (jelentős) szerepet játszott Badacsony kétségkívül területre és szakmailag is vezető fajtája. Önmagában is kihívás, nem is sikerült teljes körűen teljesíteni. A kakofónia abban nyilvánult meg, hogy a friss, tartályostól kezdve az érlelt és nagyon érlelten át (2017-ből is lehetett kóstolni) a maradékcukrosig szinten minden skálán megszólalt ez a fajta. Jómagamat a friss, és az 1-2 (pontosabban, mivel április van, inkább azt mondanám, a 1,5-2,5) éves kínálat érdekelte. A frissek szépek voltak, ropogtak. A zamatos, (jórészt érett almás) ízvilág mind nagyon jól állt nekik, a savakkal sem voltak különösebb problémák. Összességében el lehet mondani, az ezt a típust előállító borászok jól felkészültek arra, hogy a turisták ezzel az itallal (is) oltsák a szomjukat, ahogy lesz egyre melegebb. Jó, ez remény, ezt a cikket 12 fokban és szakadó esőben írom… (idén a tavasz április 22-re esett, a rendezvény napjára esett, nagyon úgy tűnik…). Ebből a körből a Fata Pince fajta Hegybora és két küvé, a Pátzay Rizling és Borbélyék Tomaj küvéje tetszett tán a legjobban. Az érleltebb (1,5-2,5 évesek) kategóriában nagyon sok szép, nagyszerű tételt kóstolhattunk, akár a Szászi Rókalukira, akár a Nyári Válogatásra (vigyázat, itt maradékcukor is van, ami nagyon jól áll!), akár a Váli Válogatásra gondolunk. Ezúttal számomra azonban a két bemutatott Bács-hegy (Borbély és Sabar), valamint Illésék Napkő nevű itala tetszett a legjobban, talán tényleg egy hajszállal (vagy körömhossznyival, mint Güttler Károly óta tudjuk) a Sabar-féle Bács-hegy volt a befutó.

A szürkebarátok esetén is szép számmal találkozhattunk különféle variációkkal, és ez alapvetően így is van rendjén, hiszen ez a fajta nagyon sok mindenre képes, és a nemzetközi elkészítési trendjei is számosak. A kiváló cukorgyűjtő képességét itt is megmutatta néhány borászat (pl. a Kutatóintézet, Varga Pincészet), a hosszabb ideig héjon áztatás révén kapható már-már rozéra hajazó „pink” színt is (Málik Pince). A zamatos, barackos/csonthéjas gyümölcsös, sav vezérelte pinot grigio stílust is fel lehetett fedezni (Szászi, Pátzay, Németh, Fata, Sabar), és természetesen a jobbára hordóban (is) érlelt, szintén nagyon karakteres száraz, érlelt kategóriát is (Fischer, Éliás, Málik, Kalinics). Az ítéletalkotás persze nagyon szubjektív, amit meghatároz, hogy e sorok írója szürkebarátból az olaszokkal tart, így szombaton a szürkebarát show-t egyértelműen Pátzayék friss, ropogós, nagyon karakteres, nagyon zamatos Tégladombja lopta el.

Ami a többi, szombaton kóstolt csoportot illeti, először két egészen kiváló sauvignonról essék szó. Tudni kell, ez a fajta egy kicsit „odébb” (légvonalban talán 100 km-re), egy másik, ugyanígy bazalt alapú borvidéken egészen kiválóan érzi magát, kétségtelen, kicsit magasabb és meredekebb domboldalakon, de most volt két tétel is, amely megközelítette (legyünk pozitívak: el is érte) nyugati szomszédaink vulkanlandi sauvignon blancjait. Ez pedig a Fischer Borház és Sike Balázs bora volt. Amelyek közül a frissebb Sike-féle robbantott az illattal, az ízben markánsabb és hosszabb viszont talán a Fischer-féle volt, talán egy picit ez a végig „zöld” sauvignon vitte el most a prímet a „sárgás-zöld” Sike bortól.

Picit nagyobb csoportot képviseltek az ottonel muskotályok. Ellentétben az olaszrizling-szürkebarát vonallal, a fajta nem tartozik azon fajták közé, amelyekért Badacsonyban akár a szőlészek-borászok rajonganak, viszont tudják, hogy belépő bornak is kell szolgáltatni valamit, és, bár ezt a szerepet egyre inkább átveszik a gyöngyöző/habzó tételek és egy-két helyi fajta, azért jelentős a szerepe még. És, ha törődnek vele, akkor meg is hálálja a törődést, és kifejezetten tetszetős tételeket ad. Amelyekben az volt ezúttal a közös, hogy a klasszikus illat ezúttal az ízben is nagyon jól visszaköszönt, köszönhetően a létező savaknak, amelyben ez a fajta és a bora csak mérsékelten fürdik (hogy teljes legyen a képzavar, de, be kell fejezni a mondatot valahogy). Azért azt meg kell jegyezni, hogy a (részben vagy egészben) helyi fajtákra lehet, kifizetődőbb lesz építeni, a Kutatóintézet friss zenit bora pl. azért egy majdnem teljesen más kávéház volt!

A végére a vörösek. Syrahból, pinot noirból és kékfrankosból lehetett négy-négy fajtabort kóstolni, ezzel ez a szám volt idén a legnagyobb a vörösöknél – ami egy alapvetően fehérboros borvidéknél egész szép szám. A syrah-t kihagytam (megvallom a hosszúhetényi Schunk Pince és Taklerék syrahjaival és főként azok minőségével vagyok annyira elfogult, hogy…). A másik kettőt viszont nem. És itt vegyes a kép. A pinot noirokkal ismét bebizonyosodott, hogy ez az éghajlat (már) nem (nagyon) alkalmas arra, hogy stabil 2000 óra feletti napsütés, stabil 20 (25, de egyre inkább 30) feletti hőségnap, ugyanakkor nem (nagyon, vagy egyáltalán nem) meszes talaj mellett nagy élvezeti értékű pinot-k készüljenek. Illetve, készülhetnek, de akkor meg nem biztos, hogy sok tőkét (mármint ezúttal pénztőkét) kell pazarolni egy „magyar, warm climate” pinot stílus felépítésére.

A kékfrankosokkal már más a helyzet, egyrészt az itt bemutatott négy tétel is felfelé húzta a vörös átlagot, másrészt, amennyiben abból a szikár, nem szakmai, de turisztikai/pénzügyi nézőpontból indulunk ki, hogy egy alapvetően fehérboros borvidéken azért legyen rozé is, meg egy-két behízelgőbb, kedvesebb vörös is, akkor ez a fajta jó (mindenesetre jobb) választásnak tűnik. A szombati négy tétel is ingadozott azért, ezúttal egyértelműen az Illés Kékfrankos jelentette a high end-et, de erre, ezekre lehet építeni.

Végül némi építő jellegű kritika, azaz, a rendezvény fejleszthető/fejlesztendő területeiről. A talán két legfontosabb. Egy, a rendelkezésre bocsátott, kb. háromliteres alumínium kiöntő a bornak a pohárból való kiöntésére remek, de a korty „spukizására” a legkevésbé sem. Tessék beszerezni kb. 40-45 műanyag (lehetőleg fekete), max. háromnegyed literes, jól megfogható kiöntőt. Kettő, a kóstoló poharak méretét tessék növelni, ez a méret főképp a kevésbé aromás/illatos borok (gyors) kóstolására nem alkalmas – és Badacsony nem az illatos fehérborok tömegéről ismerszik meg.

A további kritikák inkább általában a hazai sétáló kóstolók jó részének egészét érintik, azaz, közös(ségi) megoldást (is) lehet hozni. Itt is kettőt emelnék ki. Egy, a jeget a borok hűtésére felejtsük el, ez egyrészt rendkívül nehezen kezelhetővé teszi a borászok számára a bor kiöntését, másrészt, egyszerűen egy fehérboros kóstolót időnként meg is tudja „gyilkolni” a nem kellően behűtött hőmérséklettel. Kettő, a rendezvény méretét és a terem méretét minden esetben jó összepasszoltatni, itt ez most nem sikerült – ehhez a létszámhoz kicsi volt ez az infrastruktúra. Ennek egyrészt örüljön a borvidék (nagy az érdeklődés), másrészt viszont egy megoldandó feladat.

Amúgy, összességében, le a kalappal.