Kérem Várjon!
Cikkek
Füstölt hal a zöldalmapürémben
Radó borvacsora a Kalamárisban
zoranka
2010 június 20.

A pécsi Radó Pince boraira komponált vacsorával folytatódott június elején az Aranytányér vacsorasorozat. A pécsieknek talán nem is kell bemutatni a pincészetet, aki esetleg nem ismerné, nekik korábbi cikkünket és kóstoló-beszámolónkat javasoljuk. A sajnálatos borbörze/borvacsora egybeesés miatt hiába kóstoltunk sietve az előbbin, mégis elkéstünk pár percet a másodikról. Utána viszont feszülten figyeltünk, kóstoltunk, s bár nem jegyzeteltünk, de memorizáltunk sokat. Az este esszenciáját némi képes segítséggel most átadjuk olvasóinknak.

A vacsoraestek sorozatát a Dunántúli Naplóval közösen indította el a Kalamáris vendéglő. Borok, ételek, beszélgetés: ez az alapkoncepció. Babos Attila, a Napló újságírója moderálta a beszélgetést, aminek az elejét még követtük, de aztán az asztal nagy, a hang kevés, valahogy a végére a mi asztalvégünk már a saját beszélgetését folytatta. Némi zöldveltelini, friss chardonnay és rozé került először a poharakba, mintegy bevezetésképpen. Nagy meleg volt, s bár éppen a borbörzéről érkeztünk, a rövid út fáradalmaira pont jólesett egy pohár veltelini…

 

A beszélgetés részletes megírását meghagyjuk Babos kollégának, majd a Napló hasábjain, vagy a bama.hu oldalain biztosan olvashatunk róla, sok szó esett a cirfandliról, ami ugye nekünk is szívügyünk, sajnáltuk is, hogy csak beszélgethettünk a kiváló 2008-as szárazról és nem kóstolhattuk meg. Helyette jött az előétellel a 2008-as barrique chardonnay, amely méltó utóda annak az 1996-osnak, amelyre egykoron Rippl Béla, a Kalamáris vendéglőse felfigyelt és az egyik első palackos pécsi tétel volt a vinotékájában. Hozzá füstölt hal pástétomot kaptunk, balzsamdresszinges salátával, zöldalmapürével. Azt kell mondaom, hogy a legszebb harmóniát ez az étel-bor páros mutatta be az estén.


Főételként kacsamell érkezett fenyőmagvas erdei gombákkal töltve, cuvée sziruppal, kelkáposzta raguval, kakukkfűves burgonya felfújttal. Nekem picit száraz volt a kacsamell, de a szirup és a poharunkba töltött 2008-as szekszárdi cuvée tartotta az egyensúlyt. Kedves ízek voltak az ételben, a kakukkfüvet különösen kedvelem, a töltelék is finom volt, nem mondhatok rá semmi rosszat, miért is kellene. A Radó Pince szekszárdi szőlőből, felvásárolt szőlőből is készít borokat, vöröseket, hiszen abból kevés saját területük van. Ebben a házasításban cabernet sauvignon és kékfrankos található, lendületes bor, szép savakkal, elég gyümölcsös, viszont picit még nyersnek tűnik helyenként, még nem gyúrta össze az idő, még nem simította le.

 

A desszertként érkező gyümölcsös piskóta, fügés mazsolás szelettel, cirfandli borkocsonyán túl édesnek bizonyult a félédes 2008-as cirfandlihoz, az ízek harmóniája megvolt, csak a cukor nem mozgott egy szinten. Nem is könnyű megtalálni a félédes cirfadlikhoz a megfelelő ételeket, az édesek valahogy jobban adják magukat, hozzák a gyümölcsösség mellett az édességérzetet is, itt ez visszafogottabb, így valóban nehéz megfelelő cukortartalmú édességet kreálni hozzá.

A desszert után valahogy gyorsabban kiürült a Kalamáris Cafe Artistra keresztelt télikertje, mint azt vártuk volna, ilyenkor még lehetne beszélgetni, mi meg is tettük egy ideig. Például Skrut György séffel ráztunk kezet, hiszen a borvacsorázó publikum számára kevés hitelesebb van, mint amikor a beszélgetéshez leül hozzánk a séf is, ráadásul velünk együtt is kóstolja a borokhoz a saját ételsorát és még a kritikát is vállalja, sőt önmaga fogalmazza meg olykor. nem szokás ez, sőt vannak, akik szerint nem is illik, szerintem meg egy ilyen alkalomkor bőven belefér. Hosszú délutánból este lett, és egy utolsó korty veltelinit követően célirányosan egy kettes buszra szálltunk, hazafelé.