Az aktuális politikai és gazdasági környezettől függően folyamatosan megvolt a kapcsolatuk a szőlővel, noha közel se csak erre korlátozódott a tevékenységük. Elsősorban egy növénytermesztéssel foglalkozó nagy paraszti családot képzeljünk magunk elé, ahol a mezőgazdaság több ágazata mellett, egyfajta csúcstevékenységként  a borkészítés foglalt helyet. Ez a tényleges borkészítésen túl nem csak arra volt jó, hogy a hét nyűgét-baját kipihenjék a szőlőhegyen, hanem egyfajta “lélekwellnessként” is funkcionált, mivel az épp aktuális munkák mellett a gazdáknak lehetőségük nyílt egymás borainak kóstolgatására.

Egy nagyobb ugrással az időben Csaba nagyszüleihez érünk, akik két fiúkkal az akkori szocialista időkben megengedett, úgynevezett „háztáji” területen folytatták a szőlőtermesztést, borkészítést. Ha megnézzük a korabeli borverseny eredményeket, nem is eredménytelenül.

Vesztergombi Ferenc borászként végzett Kecskeméten, majd végigjárta a szakma lépcsőfokait a pincemestertől a pincevezetőn át a főborászig. Az utolsó alkalmazotti állása főborászként ért véget a szekszárdi AliscaVinben a rendszerváltás után, majd 1992-ben létrehozták a saját borászatukat. Ezzel az egyik legelső olyan pince lett az övék, ahol családi alapokra helyezték a minőségcentrikus borkészítést.

Az újonnan megalakuló hegyközség létrejöttében szintén nagy szerepe volt Vesztergombi Ferencnek, hiszen Mészáros Pállal együtt a legfőbb mozgatórugói voltak az újraalapításnak. 1993-ban az Év borásza díjjal ismerték el munkáját, melyet mint szekszárdi borász elsőként,  az országban pedig harmadikként érdemelt ki.

Csabának is egyszerű volt a választás, hiszen anélkül hogy észrevette volna, belenőtt a szakmába. Érettségi után ugyan egy nagy szenvedélye, az autók felé fordult a figyelme, de ez rövid kitérő volt. Következett a Gödöllői Agráregyetem és egy agrármérnöki diploma, majd egy 3 éven át tartó, pincemunkával töltött időszak a saját pincében. Eközben jelentkezett a Corvinus Egyetem szőlész-borász szakmérnöki szakára, amit sikeresen el is végzett. Ezután egy hosszabb ausztrál gyakorlatot követően, már hivatalosan is a pince egyik borászaként kezdett dolgozni a családi vállalkozásban.

A Kadarka utcai pince kapacitásának határait elérve, 2004-ben átköltöztek a jelenlegi pincébe, mely a feldolgozóval és a palackozóval tökéletesen kiszolgálja a mára 30 hektárosra nőtt birtokot.

Területeik legfontosabb és egyben központi része a Kerékhegy, ami Csaba szerint Szekszárd legjobb dűlője, adottságai alapján akár grand cru is lehetne. Amikor körülötte már minden árnyékban van, ott még mindig süt a nap, a levegő folyamatosan mozog - ezáltal  sokkal kevésbé fogékony a szőlő a betegségre - mindemellett talajadottságokban is rendkívüli terület.

A 100 éves kadarkaültetvény mellett egy hektárnyi új kadarka, valamint shiraz, cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot és fél hektárnyi malbec terem. Utóbbi még új kísérlet mind nekik, mind a borvidéken, hiszen Mészárosékon kívül csak a Fritz Pincészet foglalkozik a fajtával. A Kerékhegy mellékvölgyének tekinthető - gyakorlatilag onnan nyílik - Hidaspetre, mely szintén egy kivételesen jó fekvésű terület. Jelenleg ezt kékfrankos uralja, mellyel a korábbi nagyüzemi cabernet franc-t váltották le. A szintén Kerékhegy oldalán található Bodzásban cabernet sauvignon és cabernet franc is terem, de a merlot az úr. Nem is akármekkora, hiszen az innen “szűrt” bort amellett, hogy Szekszárd, sőt az ország legjobb vörösborának is megválasztották már, számos egyéb díjjal és elismeréssel is büszkélkedhet. A Porkoláb-völgyben a régi családi birtok húzódik, még Csaba nagyapja által telepített kékfrankossal. 

A másik nagyobb egység a leányvári részen terül el, ahonnan az olyan alapborok kerülnek ki, mint a Királylány, az új pinot noir rozé és az alap kékfrankos, de van egyhektárnyi cabernet franc is, melynek még bizonyítania kell. A déli részeken - Várdomb felett -, a Szarvastetőn merlot, pinot noir és cabernet sauvignon található,  a legújabb becsatlakozó rész pedig egy közel 2 hektáros darab Görögszóban.

A fajtaösszetétel jól tükrözi, hogy Vesztergombiék a világfajtákkal vannak inkább barátságban, annak ellenére, hogy a legnagyobb arányban termelt fajtájuk a kékfrankos, és kadarkából is messze a borvidéki átlag fölötti nagyságú területről szüretelnek. Talán ebből adódóan Csaba a borvidék jelenlegi képéről egy markánsan más véleményt képvisel.

“Véleményem szerint nem egységes a kép Szekszárdon. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy jelenleg a megfelelő irány a kadarka-kékfrankos-bikavér hármasának kizárólagos előtérbe helyezése. Egyrészt ennyi fajta szerintem egyszerre kezelhetetlen, bár annak sem vagyok híve, hogy egy fajtát tegyünk a fókuszba, hiszen a borvidéknek éppen az az erőssége, hogy sokszínű, és minden fajta jól tud produkálni.

Szeretjük és mindig a család életének fontos része volt mind a kadarka, mind a bikavér, ehhez pedig értelemszerűen kapcsolódik a kékfrankos. Ez utóbbi nem könnyű feladat, hiszen az alapkékfrankosokat viszonylag nehéz eladni, prémium kategóriát pedig nem minden évben tudunk készíteni. Emellett nem csak országon belül, de országon kívül is komoly konkurenciája van, hiszen Burgenland gyakorlatilag elhitette a világgal, hogy az övék a fajta. A bikavérnek komoly vetélytársa Eger, külföld felé pedig sajnos még mindig inkább negatív a név megítélése. Ami a kadarkát illeti - noha unikális -, azt gondolom, veszélyes egy olyan fajtára alapozni a borvidéket, aminek a termésbiztonsága rendkívül alacsony.

A könnyebb érzetű boroknak is megvan a piaca, de a jó megítélésű, ikonborok mindig is nagytestű borok közül kerültek ki - kivétel ez alól a példa okáért a burgundiai, de az egyelőre egy egészen távoli világ számunkra. Látni kell azt is, hogy a szekszárdi borok által szerzett nemzetközi elismeréseket szinte kivétel nélkül nagy világfajtákból készült borokkal sikerült megszerezni. Épp ezért gondolom, hogy ha itt van nekünk a merlot, amit jelenleg kissé mostohagyerekként kezelnek a borvidéken, miért ne használnánk ki a remek adottságainkat e téren? Olyan országok, amikről korábban azt sem tudtuk, hogy bort készítenek, ma már megelőztek minket exportban a nagy világfajtákkal. Ha ezt hasonlóan meg tudjuk tenni, foglalkozhatunk azokkal a fajtákkal amik a külföld felé ismeretlenek.

A világban mindenhol értékként tekintenek a sokszínű borvidékekre, és Szekszárd ebben a tekintetben igen előkelő helyen szerepel. Kevés ilyen borvidék van, becsüljük meg.

Nekünk fontosak a küvék, melyeket elsősorban világfajtákkal képzelünk el. A Turul egy viszonylag jól bevezetett márkánk, egy cabernet franc-merlot házasítás. Zászlósborunk, a Csaba Cuvée - cabernet sauvignon-cabernet franc-merlot -, illetve most van készülőben ausztrál mintára egy shiraz-cabernet sauvignon bor. A dűlőszelektált borokra nem fordítottunk eddig kiemelt figyelmet, noha 1999-ben, talán elsőként, már kijöttünk válogatásborral, a Porkolábvölgyi Kékfrankossal. Néhány évjáratban készült Hidaspetréről, Bodzásról is dűlőszelektált bor, de talán most kezdjük el a tényleges munkát a dűlős borokkal.  Ezek közül az első, rendhagyó módon egy rozé,  a Kerékhegy Shiraz Rozé, ami hozta is a várt eredményt, hiszen a Cannes-i Mondial du Rose versenyről aranyéremmel tért haza. Várható több új dűlős bor is tőlünk. Természetesen azok már ránk jellemzően nagy vörösborok lesznek, de ez addig talán legyen meglepetés.”

Fotók: Kovács Viktor Wineography