Kérem Várjon!
Cikkek
Oldschool és kacér
Egy bor: Hárs Pincészet Szajki Cirfandli 2013 (Pécsi borvidék)
zoranka
2016 January 08.

A cirfandli kapcsán már régóta tervezek írni egy cikket, tipikus példája a kereslet és kínálat teljes összehangolatlanságának. A cirfandli a Pécsi borvidék egyetlen fajtája, amivel azonosítani tudják, ami egyedivé teszi, és amire van (és még bőven generálható) jelentős kereslet. Mégsem akarják termeszteni, tisztelet a kisszámú kivételnek. Hogy miért?

Egy cirfandli kapcsán jönnek elő újra ezek a gondolatok, mert a termelője nem feltétlenül kedveli, kicsit háttérben is hagyja, ugyanakkor talán az egyik legegyedibb bora. Kicsit oldschool, kicsit durván metszett bor, itt-ott előbukkannak szálkák, de mégis izgalmas.

Ilyen ez a fajta sokszor, de azt is tudjuk róla, hogy van olyan borvidék, ahol bizony készül belőle kiváló bor is (ld. Ausztria, közelebbről Gumpoldskirchen és környéke). A példa tehát adott.

Tudjuk azt is róla, hogy szőlészetileg macerás, borászatilag is törődést kíván. És valahol az is érthető, ha mindenki a minél tökéletesebb termésbiztonság felé igyekszik. Viszont a fogyasztót, kereskedőt, vendéglőst, turistát meg hiába kínálom pécsi zenittel, pinot banc-nal, szürkebaráttal, chardonnay-val, azt kérdezi, van-e valami helyi, helyibb, vagy ha halott már róla, akkor biztos cirfandlit kér.

Például számos hazai és nemzetközi konferencia borlapját állítottam össze és a cirfandlinak mindig akadt hely, elsősorban édes verzióban, de az utóbbi években szárazon is keresték. Volt olyan pillanat az ősszel, amikor nem nagyon tudtunk mit adni, mert hiánycikk lett a cirfandli – a jó cirfandli.

Más oldalról meg annyira kevés jó bor készül ezen a pici borvidéken, hogy elfogy az szinte mind magától, miért küzdjön többet, kockáztasson a borász, ha így is elviszik tőle a bort?

Talán azért, amiért újabb hegyet mászik meg a hegymászó, amiért újra medencébe száll az úszóbajnok és amiért újra gép elé ük az író és nekiáll egy újabb ezeroldalas regénynek. Mert kell a kihívás, kell a siker, hogy alkossak valami egyedit, tudjak olyat tenni, ami nem csak egy a sok közül, hanem ami különleges.

Van egy fajtánk. Különleges. Édes borként kiváltképp. De száraz verzióban is megállja a helyét, kell vele kísérletezni, persze, mivel nem?

Van egy kis borvidékünk, egy remek városunk, helyben el tudnánk adni a bort. Miért akarunk mindig mást, mint ami mintaképletként is szerepelhetne a tankönyvekben?

Burgundiában eszébe sem jutna senkinek, hogy akkor ő a zenitet kedveli jobbana chardonnay-nál, inkább azt telepít. Másnak meg Wachauban, hogy itt aztán überjó lenne a cabernet sauvignon, meg különben is az a kedvenc fajtám és azt termesztek, nem szóljon bele senki, slusszpassz. Eszébe jutna egy dél-dalmát borászatnak, hogy ne legyen plavac mali a kínálatában vagy egy isztriainak kiirtani a malvaziját?

Mindennek van helye, de már rég rendet kellett volna tenni a fejekben, részben történelmi és hagyományos tekintetben is, de legfőképpen racionális és kereskedelmi szempontok alapján.

Amikor elindult a Pécsi Borászok Céhe, reménykedtem benne, hogy lesz belőle valami. De végül csak tucatnyi borász mondta egymás mellett a magáét és ennyi volt. Én elhiszem, hogy mindenki nagyon okos és mindent jobban tud, de talán érdemes lenne néha hallani is, nem csak hallgatni. Jó volt a kezdeményezés, tényleg valahogy így lehet eljutni, csak kompromisszumokat kell tudni kötni önmagunkkal és másokkal. Nehéz az út és hosszú.

Ha viszont lesz egyszer borvidéki stratégia, akkor abban mindenképpen jelentős szerepe kell legyen a cirfandlinak és nem létezhetne pécsi borászat cirfandli nélkül, ebben szentül hiszek. De térjünk vissza a konkrét borhoz. Merthogy a borász legalább minden évben kijön egy vagy akár két cirfandlival is.

Hárs Tibor az egyik olyan termelő ugynis, aki foglalkozik a fajtával. Legfőképpen a desszertborok miatt, jónéhány évjáratban készültek igen kiváló édes cirfandli a szajki pincében, de szárazban is próbálkozik. Ritkán jut a borisszák elé, mert valahogy háttérben marad. Vagy bekerül egy házasításba.

A 2013-as cirfandli fura jószág. A palack talán jó is áll neki, a legtöbb osztrák is hasonló formában jut el a fogyasztókhoz. A csavarzár üdvözletes, az ökológiai termesztést már rég tudjuk a pincészetről – az a cirfandlinál plusz kihívás, kétségtelen.

Az illattal van egy kis gondom. Nem érzem teljesen biztosan, van is benne cirfandli, nincs is benne fajta. Pici fedettség is van, amit szellőztetni lehet, segít is részben. Viszont hiba nincs benne, én nem éreztem nagyobb problémát.

Kortyban kis mézesség, pici szegfűszeges fűszeresség, az aszalt sárgabarack édeskesernyéje felbukkan, halványabban, mint lehetne és az alkoholérzet viszont enyhén erősebb az ideálisnál. Van benne valami kicsit rusztikus, kicsit kacérkodó, ami miatt minden apróbb szakmaiskodó valós vagy álproblémja mellett is tetszik.

Van benne kis bizonytalanság, az illat sem teljesen tiszta, mindazonáltal van karaktere és van benne lehetőség. Tényleg oldschool a formátum, itt-ott már látszik a próbálkozás a frissülésre, de ez még csak a kezdet. Több hittel és több figyelemmel biztosan kiemelkedő bort is készíthetnének a szajki szőlőhegyen.

Ez most így 83/100 pont (1490 Ft).