Kérem Várjon!
Cikkek
Pécsi keringő
Fröccs-kalauz: Walzer Kávéház
a szerk.
2011 július 04.

Az se holnap lesz, hogy a Barbakán-torony, Ferencesek utcája, Széchenyi tér, Király utca, Felsővámház utca és Zsolnay-negyed útvonal egy szép, hangulatos és nyugalomban bejárható sétálóutcává változik. De még amikor fel is avathatjuk ezt az akár babakocsival, akár este is biztonságban megtehető távot, lesz-e ember, aki korzózik, és sétálgat rajta (csak úgy)? Részleteiben bejárható persze most is, s a mi személyes kedvenc szakaszunk, a Ferencesek utcája is megtette már az első tétova lépéseket egy méltóbb megítélés felé. Háromhavonta profilt és tulajdonost cserélő étterem, turkáló, giccses kirakat bőven van még, de azért mutatkoznak már jelek az odaillő boltok megtelepedésére. A Walzer Kávéház a viszonylag kitartóbb vendéglátóhelyek között van, és mondjuk az egykori Görög Étteremnél több köze van a pécsi utcaképhez.

Walzer Kávéház, Ferencesek utcája 9.

Például nagyon is szeretjük, hogy lehet kirakatba ülni, és a falakat szépre festették, mégis, talán a kis tér, az egyhangú bútorok pont hogy elvesznek az egyediségből, az igyekezet érződik azért. De hát nem is a berendezés miatt vagyunk itt, hanem a bor miatt. A mazsolaboron nem is gondolkodunk, a Kovács-Harmat felhozatalon meg se lepődünk.

Juhfark helyett olaszrizling van, ami nem lenne baj, ha nem ütne be a magnum palack hátránya: kis forgalom esetén csúnyán eloxidálódik a bor a palackban, amin a hideg, bár buboréktalan ásványvíz sem segít. Jó időben elkapva nincs gond a borral, ittuk ezt itt is, most viszont szétesett, inkább a kesernyéje dominál. A rozét szerencsére most bontják, friss, lendületes savak, illatban ott a szamóca, ízben nekünk kicsi meggy talán, kár a szódáért, de tényleg.

Számla
Kovács-Harmat Versendi Olaszrizling: 200 Ft
Kovács-Harmat Villányi Rozé: 200 Ft
Szóda: 20 Ft

Kétfröccsös hely
Nagyon korrekt nyitva tartással nagyon korrekt borok a pécsi belvárosban. Kis kávéházi hangulat romantikus borozáshoz a kirakatban.


Fröccs-térkép


Fröccs-térkép nagyobb térképen való megjelenítése

Legolvasottabb
Legfrissebb
Programajánló
2020. Május
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
2020. 05. 05. 20:00 - 22:00
Pécsi Borozó Pécs, Zoom.us
6
7
8
9
10
11
12
2020. 05. 12. 20:00 - 20:00
Pécsi Borozó Pécs, Zoom.us
13
14
15
16
17
18
19
2020. 05. 19. 20:00 - 22:00
Pécsi Borozó Pécs, Zoom.us
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31