Kérem Várjon!
Hírek
Borszakírók nagydíja
MTI
2020 január 03.
Fehér bor kategóriában a hegymagasi Szászi Birtok 2015-ös Szigligeti Kabócás Olaszrizlingje, a vörös borok között pedig a villányi Tiffán's Pincészet Grande Selection 2015-ös házasítása nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat. A zsűriben a Pécsi Borozó főszerkesztője is részt vett, a jelöltjeiből lett végül több toplistás, sőt kategóriagyőztes is.

A szakmai szervezet negyedik alkalommal értékelte azokat a magyar termelők által készített fehér és vörös - száraz és félszáraz - borokat, amelyeket tagjai az elmúlt évben kóstolhattak, és tapasztalataik alapján ezekből összeállították a legjobb tételek Super 12 listáját - közölte az MTI-vel pénteken a Magyar Borszakírók Köre.

A verseny keretében a borszakírók először szavazataikkal rangsorolják az elmúlt öt évjárat olyan borait, amelyek megítélésük szerint "kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak", majd a legtöbb jelölést kapott 12-12 fehér és vörös bort két bizottság kétszer is vakkóstolón kóstolja, illetve pontozza.

A 2019-es Super 12 listákon ezúttal összesen 14 borvidék képviselteti magát, a legtöbb borral Villány (5) és Szekszárd (4), míg Balatonfüred-Csopak, Eger, Etyek és Tokaj 2-2 tétellel szerepelt a döntősök között.

A Magyar Bor Nagydíjjal járó trófeák és oklevelek ünnepélyes átadására január 25-én a debreceni Déri Múzeumban kerül sor.


Super12 fehérbor:

  • Barta Pince Öreg Király Dűlő Furmint 2017
  • Dobogó Pincészet Tokaji Furmint 2017
  • Dobosi Pincészet Kéknyelű 2017
  • Figula Pince Köves 2016
  • Gál Lajos Kamra-völgyi Egri Csillag G. S. 2018
  • Gallay Blanc 2016
  • Györgykovács Imre Nagy-Somlói Olaszrizling 2016
  • Hernyák Birtok Altberg 2015
  • Konyári Pincészet Loliense 2018
  • Kovács Nimród Battonage 2015
  • Kősziklás Borászat Szürkebarát 2018
  • Szászi Birtok Kabócás Olaszrizling 2015

Super12 vörösbor:

  • Bakonyi Péter Cabernet Franc 2017
  • Balla Géza Feketeleányka Selection 2016
  • Bott Frigyes Kadarka 2017
  • Eszterbauer Borászat Tüke Bikavér 2016
  • Etyeki Kúria Kékfrankos 2015
  • Heimann Családi Birtok Barbár 2016
  • Heumann Lagona 2015
  • Ipacs Szabó István Nászút helyett 2016
  • Mészáros Pál Ohmerops 2016
  • Riczu Tamás Pincészet Villányi Kékfrankos 2017
  • Tiffán Ede Pincészete Grande Selection 2015
  • Vesztergombi Pincészet Turul 2016

Legolvasottabb
Legfrissebb