Voltunk majálisozni. A szokásos túrázás a Mecsekben, a Melegmányi-völgy csobogó vízesései, a virágzó medvehagyma-rétek, domboldalak, jól elfáradtunk, de minden perc megérte. Mondom én is, aki azért nem ösztönzi a csapatot minden nap a túrabakancs széttaposására. A gyerekek is jól bírták a tempót, utána nálunk hancúroztak még, mi cseppet sem fáradt férfiak meg bontottunk három palackot.

A szokásos kedd esti kóstolón a szokásosnál szűkebb csapat kezd bele a húzósnak ígérkező, 20 boros sornak. A borok többsége Günzer Zoltán pincészetéből érkezett, a pannonborboltos srácok dobták be a közösbe, de van pár bor máshonnan is, egy részük bár ne lett volna, de hát belefutottunk egy rossz sorozatba is az elején, van ilyen, ezekre sok karaktert nem vesztegettünk. Aztán a végére Dusán is befut, több száz kilométer után jólesik egy rozéfröccs, de a vörösökből is kiveszi a részét. A borok közül is csak azokról emlékezünk meg, akik szintén befutottak.

Az élet íze azaz Schmecke das Leben néven öt stájer borász mutatkozott be közös asztalokon az izolai Orange Wine Festival emeleti lépcsőfordulójában. A kis helyen sokan fordultunk meg, a borok más jelleggel bírtak, mint az olasz vagy szlovén narancsborok (azaz héjon erjesztett vagy másképpen vörösboros technológiával készített fehérborok), ráadásul azért mindegyik borásznál egyedi stílus is felfedezhető volt. Ami nem baj persze, sőt.