Végtelen napsütés, éjszakai pezsgés, tapas, pincho, és persze a lényeg: bor, minden mennyiségben- így tudnám legjobban összefoglalni a Spanyolországban töltött három hónapot. Az elején nem igazán jött át a spanyol életérzés: délelőtt 9 óra előtt nincs bolt, az utcák szinte egész nap kihaltak, az emberek napközben alig esznek. Aztán mindent megértettem, amikor az első este nyakunkba vettük a várost.
A minap cseh olaszrizlingeket kóstoltunk a pécsi Vasutasban, a kertbe volt tervezve, de a nyár, vagy épp kora ősz legnagyobb zivatara keresztülhúzta számításainkat, behúzódtunk a négy fal közé, egy híján mindenki el tudott jönni és remek hangulat kerekedett. Amihez hozzájárult az is, hogy a tervezett hat Volarik-bor mellett bejött a képbe egy Mikrosvín, egy potyautas horvát grasevina a Josic pincészetből és a végén Szabó Zoli felajánlott még 4 olaszt a pécselyi Arias borászattól. Ez utóbbiakat foglalnám most röviden keretes szerkezetbe.