Kérem Várjon!
Cikkek
Borboksz a Kalamárisban

A kadarkák megmérettetésével folytatódott a Kalamáris Borbisztró és Vinotéka csapata által életre hívott Bor Boksz rendezvénysorozat. A szokásoknak megfelelően menetekre osztva, súlycsoportonként versengtek egymással a tételek, vakon, kék, illetve piros színekkel megjelölt palackokból érkeztek a borok. Hogy mennyire nehéz tud lenni ennyi kadarka kóstolása és értékelése teljesen vakon, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az este állandó házigazdája Szabó Zoltán és a mohácsi Planina Borház motorja, Horváth Zoltán is hibásan tippelte meg az első két párosítás leosztását (aztán szinte hiba nélkül vitték végig a többi menetet). Telt ház és izgalmas borok, igazán remek estének ígérkezett!

kenszei
2014. október 31. 09:10:55
Cikkek
Dúzsi-rozék őszidőben

Tavalyi rozét idén ősszel? Miért ne. A rozé nem feltétlenül egyéves műfaj, bár vannak, akik csak pár hónapra kalibrálják a sajátjukat. A rozé is működhet egy éven túl, a magyar közönséget tőmondatokkal beszoktató média szerint viszont csak a friss a jó rosé (sic!). A rozét egyrészt írjuk magyarul, rozénak, és kóstoljuk bátran még most is a 2013-asokat, itt van ez a sor, egy híján jól muzsikált mindegyik.

zoranka
2014. október 28. 06:10:30
Cikkek
Borkultúra Szabadegyetem 2014/10, 2. rész

Október derekán véget ért a nyári szünet a Szekszárdi BorEgyetemen is. Az évad első találkozóján hat pincészet 12 borával igen magasra került a léc. Az előadáson öt meghívott borász vett részt - Szászi Endre egyéb elfoglaltság miatt sajnos nem tudott eljönni, így őt (is) Pálffy Gyula képviselte -, és mutatta be borait, pincészetét, a szőlőhöz való viszonyát. Ráadásul egy igencsak érdekes megközelítésből, az ökológiai gazdálkodás szemszögéből adtak mindezekből áttekintést. 

szaboberni
2014. október 25. 07:47:32
Összesen 386 db találat. 42/129 oldal.