Kérem Várjon!
Cikkek
A bor a lelkemen folyik keresztül
Kerekes Vica, színésznő
Ercsey Dániel
2019 szeptember 18.

A szlovákiai Füleken született művésznő jelenleg az egyik legnagyobb filmsztár Csehországban és Szlovákiában, de szerencsénkre a magyar szakma is kezdi felfedezni, elég csak a zseniális Stanislaw Lem feldolgozásra, az 1-re, az Almási Réka rendezte Tranzitidőre, vagy legújabb filmjére, az Apró mesékre gondolni. Azt viszont kevesebben tudják, hogy a gyönyörű színésznő rajong a borokért! Devín vagy Hárslevelű, Frankovka vagy Kadarka? Tartsanak velünk a Somlóra egy beszélgetés erejéig - interjúnk a Pécsi Borozó 2019/2, nyári számában jelent meg.

Elég sok interjú készült veled borbárokban, én legalábbis a fotókon felismertem a helyszínt. Ez csupán a véletlen műve?

Dehogy! Nekem az a természetes közegem! Aki nem ismer, vagy csak felületesen, az biztos nem érti és csak az alkoholt látja, de számomra a bor sokkal több ennél. Ráadásul nem borbárokról, hanem egy bizonyos borbárról van szó, ahol egy barátnőm a sommelier. Tőle hallottam először történeteket a borok mellé, közel tudott vinni ehhez a csodálatos világhoz, a mögötte lévő emberekhez, a borok értékeléséhez, mélységéhez, árnyalataihoz.

Ismerek egy borbárt, ahol Sommelier Színházat is szerveznek…

Hát persze, a Palackról és Borsos Kittyről van szó! Nem véletlen, hogy oda beszélem meg az interjúimat. Ott kezdődött a borok iránti érdeklődésem és talán emiatt biztonságban is érzem ott magam.

Fontos számodra a biztonságérzet?

A magánéletemben abszolút. Színésznőként viszont éppen ellenkezőleg, megijedek attól, ha valami túl jól működik és rögtön új kihívások után nézek. De hát éppen ettől szép, ettől érdekes ez a pálya. A változatossága gyönyörködtet.

Mit jelent neked a színészet?

Nem egyszerű a kérdés, válaszolni sem könnyű rá. Számomra többféle színészet létezik, szeretek szakmailag is különbséget tenni színházi színészet és filmszínészet között. Az előbbi megkövetel egyfajta exhibicionizmust, az utóbbiban talán jobban el lehet vonulni, meg lehet őrizni önmagunkat, de mindkettő egyfajta megnyilatkozás. Én a magánéletemben visszahúzódó vagyok, nem gondolok arra, hogy a munkán kívül is megmutassam magam. A filmes közeg, az a fajta alkotás számomra tökéletesen elegendő, bár mostanában újra kacérkodom a színpad gondolatával. Kicsit mintha hiányozna.

Nem hangzik ez egy kicsit régimódian? Semmi reklám, csak teszed a dolgod?

Már gyerekként sem értettem bizonyos szabályokat, nem akartam feltétlenül megfelelni az összes szerepnek, így a modern kori social media őrület sem ragadott magával. Persze megpróbáltam, csináltam magamnak egy Instagram fiókot, fel is töltöttem talán hat fotót, de nevetséges volt az egész, úgyhogy abbahagytam.

Ha nem ez a kor érdekel, akkor melyik? Mikor élnél szívesen?

Őszintén szólva ez a kérdés nem foglalkoztat. Nem akarom megkeresni a magamhoz illő kort, mert azzal is behatárolnám magam, ami ellen minden porcikám tiltakozik. Ha van irritáló kérdés a számomra, az éppen az, hogy ki vagyok én? Hogyan tudnám jellemezni magam? Erre a legegyszerűbb válasz is órákig tartana! El kellene mondanom, hogy milyen dolgok voltak hangsúlyosak számomra gyerekként, hogyan vetkőztem le az akkori szokásaimat, aztán azt is, hogy kivé lettem ezek után. Azt hiszem nem egy adott kor gyermeke vagyok, hanem egyszerűen csak egy ember, aki reagál az őt körülvevő világra. Az adott pillanatban persze meghatároznak engem a reakcióim, de ez mégis csupán egy pillanatnyi állapot. Hiszek abban, hogy az ember a tulajdonságain is képes változtatni.

Ebben a folyamatos változásban mikor hitted el, hogy színész leszel?

Ezzel a kérdéssel minden nap foglalkozom. Képzeld, én nem színészként definiálom magam. Sokkal inkább emberként, akinek vannak képességei. Jó, nem szuperképességek, de mondjuk empatikus képességek, amelyek összeadódnak és a megfelelő pillanatban kirobbannak belőlem. Szerencsés esetben ezt hívják színészetnek. De ezenkívül még annyi minden érdekel! Nem vagyok biztos benne, hogy csak erre vagyok hivatott, szóval mondjuk úgy, hogy nem akarom ebben az állapotban lepalackozni magamat.

Ebből egy olyan ember képe rajzolódik ki, aki nem bánja, ha éppen nincs a vásznon.

Pontosan! Teljes intenzitással csinálom azt, ami éppen a feladatom, ami felébreszti bennem a szenvedélyt és magával ragad. Ha ez éppen egy gyalogtúra a hegyekben, vagy egy bor megkóstolása, akkor azt. Olyankor megszűnik a többi aspektus és arra koncentrálok, amit éppen csinálok, ami örömet okoz. Ezért nem tudtam soha azt érezni, hogy kizárólag színésznő vagyok. Valahányszor lezárult egy munkafolyamat, én teljesen jól elvoltam magammal, a kis életemmel, azokkal a dolgaimmal, amik addig felfedezésre váltak és akkor éppen időm és lehetőségem nyílt őket felfedezni.

Most pedig itt ülünk a Somlón, a Somlói Borok Boltja előtt egy padon és beszélgetünk. Én még mindig nehezen hiszem el, hogy három napra eljöttél velünk a hegyre! Miért fogadtad el a meghívásunkat?

Viccelsz? Nekem ez olyan volt, mint egy ajándék! Amikor kicsúszott a szádon a kérdés a Palackban, egy pillanatig sem gondolkoztam. Egyszerűen nem lehetett mást mondani erre, mint egy hatalmas igent! Mondjuk nem vagyok abszolút kezdő, jártam már kifejezetten bortúrán Badacsonyban, Egerben és Pannonhalmán is. Szlovákiában az ottani tokaji területeken voltam, Csehországban pedig, bár már hallottam a morva borokról, még egy borvidéken sem. Azt hiszem ezekben az országokban a borkultúra még nem tart ott mint Magyarországon, nem ekkora divat ismerni borokat és borászokat.

A párodról azt hallottam, hogy antialkoholista.

Ez így van, Lukáš profi sportoló volt és az akkor kialakított rendszer ma is meghatározza az életét. Ő az alkoholt látja, nem a bort. Én pedig kénytelen vagyok kiköpni a borokat egy idő után, mert a szervezetem nehezen dolgozza fel az alkoholt és könnyen rosszul leszek tőle, a fejembe száll. Viszont azt is megtanultam, hogy nem az számít, hogy lenyelem a bort és áthalad a szervezetemen, sokkal inkább a szívemen, a lelkemen folyik keresztül és ezt tudom értékelni benne. Szóval a borvilág nyert magának egy lelkes nagykövetet! Látod, már érvelni is tudok a borkóstolás mellett!

Mit javasolnál olyan embereknek, akik szívesen ismerkednének ezzel a világgal, de nem tudják, hogyan vágjanak bele?

Mindenképpen azt mondanám, hogy járni kell a borbárokba, meg kell tapasztalni, hogy hol dolgoznak azok a sommelierek akik tudnak erről úgy beszélni, hogy felkeltik az érdeklődésünket. Ez már egy egész jó kezdet. Persze ezt rendszeresen kell csinálni, hagyni kell, hogy beszippantson ez a világ, de nyilván egy komoly kontroll mellett. Ez nem arról szól, hogy leisszuk magunkat, hanem a tanulásról. Ezt követhetik a borvidéki túrák. Az már egy áldásos állapot amikor a borászokkal kerülsz kapcsolatba!

Olvasol is borokról?

Nemrég kezdtem, már a szaklapokat is megveszem néha, van is otthon néhány szétszórva a mosdóban. Néha bezárkózom egy-egy ilyen újsággal fél órára és olyankor óriási felfedezéseket teszek!

Vannak már olyan borok az életedben amelyek meghatározóak?

Nem véletlenül mutattam neked Fekete Béla bácsi hárslevelűjét a Palackban! De a Babarczi-borokat, a romániai Recas pincészetet, vagy az új-zélandi sauvignon blanc-okat is kedvelem. Vagy a Kőkonyhát a Kreinbachertől. Látod? Máris két somlói van a felsorolásban!

Nem unod meg a bort mint témát? Már három napja itt vagyunk a Somlón, ezt azért nem sokan tolerálnák…

Nem, ez olyan, mint egy önálló galaxis és minél jobban belelátok, annál kevésbé értem. Olyan mint egy folyamatos tanulás. Más talaj, más hitvallás, más évjárat, ez az univerzum egy valódi csoda! Persze az alkohol könnyedén tönkretehet életeket, de aki belemerül ebbe a világba az pont azt ismeri fel, hogy ebben a történetben másra kell és másra érdemes figyelni!

Az Apró mesék egyik jelenetében vörösbort isztok. Mi volt valójában a pohárban?

Nyilván nem bor! De ha az adott pillanathoz és ételhez bort kellene találnom, akkor azt hiszem egy kadarkát képzelnék abba a pohárba!

Van kedvenc borvidéked?

Nem akarok igazságtalan lenni a többiekkel szemben, de Somló eddig is a kedvenceim között volt, és ez a mostani utunk alatt csak erősödött.

Az élmények vagy a borok miatt?

Bocs, de csak a borok miatt! (nevet) Persze fontos a társaság, az, hogy a borászok mit mesélnek, de a legfontosabbak mégiscsak a borok!

Most, hogy kapcsolatba kerültél a somlói borászokkal és magával a heggyel, mit gondolsz a Somlóról?

Nekem nincsen boros múltam, de azok alapján, amit itt tapasztaltam, a Somló egy egészen különleges borvidék. Ahogy telik az idő, egyre mélyebbre ássuk magunkat a hegy történetében, a boraiban és egyre érdekesebb az egész. Ráadásul ez az íz! Régen erre talán azt mondtam volna, hogy fanyar, vagy savanyú, de most az egész hegyen mindenhol érzem, minden borban, őrületes! Ha van hely Magyarországon, amit mutogatni kéne a külföldieknek, akkor a Somló ilyen, hiszen a szemünk mellett az orrunkra és a szánkra is hatást gyakorol, ez pedig csodálatos és egyedülálló!


Fotók: Pintér Árpád