Kérem Várjon!
Cikkek
Egy pécsváradi szőlősgazda
Portré: Walter Gyula
Mester Zoltán
2008 december 04.
Walter Gyula olyan ember, akit megismerni a borain keresztül lehet. És igaz ez fordítva is, hogy megismerjük a borait, az embert is fel kell fedeznünk mögöttük.
Híre szájhagyomány útján terjed, két pécsváradi éttermen és a pécsi Baranya Borházon kívül csak a pincészetbõl lehet vásárolni a borait, mégis kitartó, és lelkes közönség várja évrõl-évre, hogy mi kerül a palackokba. 

 

A Szártetőn állunk, a legmagasabb ponton (350 méter), ahol még szőlő van ültetve Pécsváradon. Az őszi köd már lassan feltölti alattunk a vidéket, kicsit lejjebb két tehén készül a chardonnay ültetvénybe, de a villanypásztor elriasztja őket. Az utolsó szüret, a merlot már kádban van, így egy délutánra mi foglaljuk le Walter Gyulát, Pécsvárad egyetlen megélhetési borászát.

 – Az ott az Aranyhegy – mutat a szomszédos dombra Walter Gyula. Állítom, ott teremne a legjobb a bor, csak hát most legelőnek használják.
 
Bővítésről, terjeszkedésről kérdezem, de határozottan hárít, „majd akkor lesz új telepítés, ha augusztusra elfogy a borom”. Merthogy a szőlőgazdaság három hektár, ez van felosztva nagyobb  részt a fehérek (gohér, járdovány, sárfehér, csomorika, hárslevelű, furmint, juhfark, cirfandli, olaszrizling, chardonnay, pinot blanc) között, de jut elég hely a merlot-nak és a kadarkának is.
 
És ezt mind egyedül művelem – mondja magától értetődően, majd összeráncolt szemöldökömet látva hozzáteszi: Azért zöldmunkára a feleségem is besegít. No meg szüretelni jönnek még. De alapjában véve egyedül gondozom. Ötven hektár nekem már nem lenne emberi mérték. Fontos számomra, hogy egyedül tudjam megmetszeni a szőlőt, most is el tudom mondani neked, melyik ültetvény melyik sorában hol van tőkehiány, és persze ismerem minden hordó borátEz a hivatásom, és ebből nevelek tisztességgel négy gyereket.
 
Walter Gyula a megtestesítője egy mára már kihalófélben lévő emberfajtának, „önmaga miatt is érdekes, markáns elképzelései vannak a világról és az országról is, ami a szívén, az a száján, de nem kell tőle megijedni, humora is van neki, és ez jó” – írták nemrég a Művelt Alkoholistán róla. Miután Keszthelyen diplomát szerzett, a családi hagyományt félretéve felhagyott a szántóföldi növénytermesztéssel, és az addig hobbiból gondozott apai szőlőt kibővítette, területeket vásárolt, és 2000- ben szárító és magtár helyett takaros pincét és szőlőfeldolgozót épített. 

– Ha csak a pénzre gondoltam volna, bele sem kezdek – magyarázza Walter Gyula. – Ez nem panaszkodás, mert ebből tisztességgel meg lehet élni, csak ugye mindenkinél mást takar a megélni szó. A lényeg, hogy az ember azt csinálja, amit szeret, az anyagi vonzatok másodlagosak. A pince nem olyan, mint egy fodrászszalon, hogy csak kicseréljük a cégtáblát, s máris zöldségbolt. A sok beruházásnak csak úgy lesz értelme, ha több nemzedéknek is megélhetést nyújt. Ezért dolgozom, ezért élek szerényen, legalább egyik a négyből folytassa, amit elkezdtem.  

Közben átautózunk Zengővárkonyba, ahol a Walter család tavaly Bormúzeumot alapított. Az egykori mezőgazdasági épületet felújították, belül kiállítás, bemutatóterem és konyha kapott helyett, az udvaron terasz és egy vén diófa várja a következő szezont. Lemegyünk a kóstolásra kialakított kis pincébe, a vén sparhelt már felfűtötte a helységet, a poharunkba csomorika kerül.  

A ‘95-ös évjárat volt az első, amit már a magam feje után csináltam, és jól sikerült minden, kicsit el is bizakodtam. Három év után ezt a ‘98-as év tette helyre bennem, amikor mindenféle betegség tobzódott a szőlőben, akkor először és eddig utoljára. Az ember életére negyven évjárat juthat, amiből akár egyet is nagy kár elpazarolni. Nem szabad lezsernek lenni, oda kell figyelni mindenre, legyen szó akár növényvédelemről, akár borkezelésről.   

Végigkóstoljuk a karakteres fehérborokat, Walter Gyulának az olaszrizling a szívügye a régi magyar fajták mellett, „nekem az jelenti a borivást”. Azért vörösborok is kerülnek a sorba, a kadarkára még többször rácsodálkozunk a délután folyamán, a nagytestű, izgalmas merlot után pedig kételkedünk benne, hogy csak a vásárlók unszolására telepítettek kék szőlőt. Megtudjuk kevés hiányozna a biobor kategóriához, csakhogy a sovány, köves talaj megkövetel valamennyi műtrágyát. De ezentúl a szőlőgazdaságban az egyik legfontosabb szempont a természetesség, rovar ellen sohasem permeteznek, ahogy teljesen mellőzik a felszívódó gombaölők, gyomirtók használatát is.

 – A borpiac telítettségére a legjobb válasz a specializáció. Még az egyetemi gyakorlatomon tanultam ezt Scheiblhofer Johanntól Mosontarcsán (Andau), és ezért fordultam a Pécsi borvidék régi fajtái felé – avat be minket az üzletpolitikájába a borász, miközben a juhfark, furmint, sárfehér összeszüreteléséből készült Kárpátot isszuk. – Nehéz lenne kiválasztani egy jellegzetes magyar fajtát, amelyet nagyobb területen is érdemes lenne termeszteni. A közízlés régen az olaszrizlinget, ma a chardonnay-t, és újabban, egyre ijesztőbb mértékben a „mindegy, csak édes legyent” szereti. Most rengeteg cirfandlit ültettek a borvidéken, pedig ez érzékeny szőlő, évjáratfüggő, termesztése kockázatos. Én nem vagyok benne biztos, hogy a piac honorálja a cirfandlinak ezt a térnyerését.
 

Kint besötétedik, mi még visszakóstolunk néhány fajtát, közben hallgatjuk a sparheltben ropogó fahasábokat. Hazafele még Walter Gyula szavai csengenek a fülünkben: „az én boromban nincs más méreg, csak az alkohol. Az viszont szükséges.”

 

Legolvasottabb
Hirdetés
Legfrissebb