Kérem Várjon!
Cikkek
Márton-nap, újborok
Avagy nem csak a csabagyöngye megdicsőüléséről
Jakab Tamás
2020 november 22.

Boros témákkal foglalkozó médiumok Márton-nap előtt, alatt (és után is) nyilván a Márton-napi újborozás szokásával voltak tele, pro, de inkább kontra. Újbort kóstolni, ez kétségtelenül sikk és trendi lett az elmúlt 15 évben, és az ennek megfelelő újborkészítési láz is elérte a borászokat. Az újborokkal kapcsolatos szakmai fanyalgások is megjelentek ezzel párhuzamosan.

Ha körül járjuk a témát, akkor két, jól elkülöníthető, bár, nyilván egymással összeérő vetülete van a kérdésnek. Az egyik vetületet nevezhetnénk szakmainak is. A csabagyöngyéket (valamint fiaikat és unokáikat, mint az irsai, cserszegi vagy a néró) a korai érés, ebből kifolyólag a gyorsan elkészíthető (kész) bor jellemzi, ráadásul ezek a borok aromás (sőt, inkább már illatos) jellegük, helyenként alacsonyabb savtartalmuk miatt gyors elfogyasztásra is termettek, egész ritkán fordul elő egy borásszal, hogy két éves, fahordós irsaival traktálná az egybegyűlteket…

Ez rendben is van, Márton-napjára pedig a mezőgazdasági munkák (hagyományosan) be is fejeződtek, a borok leforrtak, jöhetett a téli időszak első igazi „ereszdelahajad” időszaka…

Az újkori trend

ehhez a friss rozék fogyasztása, a teljes érettség előtt leszüretelt, fehérbor módjára elkészített „modern” rozék mind elkészítési módja, mind fogyasztási célja a „minél hamarább, annál jobb” elvére épül.

Vöröseknél már nehezebb a helyzet, mert egyrészt, a szőlőnek be kell(ene) érnie, másrészt, azért a borkészítésnek van egy (meglehetősen nehezen, ha a tablettától eltekintünk) rövidíthető minimuma, így vörösbor szőlőfajta november 11. környéki bemutatásra ezen az éghajlaton kevéssé alkalmas, a portugieser mellett nem nagyon van olyan, amelyből több borvidéken, tömegével kerülne ki újbor. És ez, tekintettel a vörösborok hosszabb és nagyobb érlelési potenciáljára, nem is baj.

A szakmai jellegű eszmefuttatások

alapvetően arra építenek, hogy kár az ilyen tételek „megerőszakolásáért”, és, hogy ezek a „megerőszakolt” tételek nem is nyújtanak igazi élvezeti értéket. Amellett, hogy jelen sorok szerzője ezzel jórészt egyetért, és kerüli az újborokat (vagy, legalábbis jó részüket), a fenti leírás alapján azért árnyalja a képet, hogy ezen borok zöme nem is lesz jobb Luca napon, Vince-napon, pláne Szent György vagy Orbán napján. És tovább árnyalja a képet, hogy minden egyes pohár/palack elfogyasztott újbor csökkenti a kaposvári napfénnyel megerősített, 250 Ft/l áron kínált „borok” fogyasztását. Ha ez így van, akkor már nyertünk az újbor őrületből: az ízlés béli különbség ugyan megvan, de inkább ezen vitatkozzunk, pontosabban inkább ezt viseljük el. Mert, ahogy látom, az újbortól inkább tartózkodók tábora (ahová magamat is számolom) kisebbségben vannak az újbort kifejezetten váró, és azt jelentős mértékben fogyasztók táborához képest.

A másik vetület

viszont gazdasági. Az alapképlet ismert, egyszerű: ezeknek a boroknak a (teljes) bevétele gyakran a költségek teljes kiegyenlítése (pl. földbérleti díj vagy szőlő felvásárlási ár, de nagy tételben akár a palack ára is) előtt realizálódik, ezáltal szinte csaliként vonzza magához a borászt, hogy az a gyors bevétel jegyében készítsen újbort. Méghozzá elég sokat, mert kereslet az van, mint azt fentebb kifejtettem. Gyakran így olyan területek szőlői is áldozatul esnek az újbor mániának, amelyeken termett szőlő, és az abból készített bor ugyan később, de akár nagyságrenddel több bevételt (is) hozhatna.

Ugyanakkor a hazai újbor kínálat ziccereket hagy ki, ezáltal, azt gondolom, messze van a Márton nappal, az újbor forgalomba hozásával kapcsolatos bevétel maximalizálásától/optimalizálásától (a két kifejezés közgazdaságilag mást és mást jelent, most az egyszerűség kedvéért a használat majdnem teljes összemosása). Legalább három ilyen ziccer van, ahol a hazai borász társadalom zöme az ötösről a felső sarok mellé gurítja a labdát (hogy a klasszikussá vált rádiós körkapcsolást idézzem…):

  • Szent Márton magyarországi születése;
  • a közösségi összefogás (illetve ennek szinte teljes hiánya);
  • a gasztronómiai felhozatal színesítése.

Szent Márton

magyarországi (szombathelyi, anno Savaria) születése egyrészt egy egységes hazai keretet adhat(na) a Márton nap megünneplésének, másrészt pedig kézenfekvő (közösségi) piaci megjelenést is adhat(na) mindazon külpiaci helyeken történő megjelenésnek, ahol van kultúrája a Márton napnak, de nincs mellé (még) újbor. Pl. mindjárt Lengyelország, negyven millió lakossal…

A közösségi összefogás

szép, ismert példája a Beaujolais borvidék hagyománya. Egy ilyen újabb közösségi hagyomány a stájerországi Junkerwein és Junkerfest hagyománya. Egész Európa egyik legnagyobb egynapos fesztiválján békeidőben 4-4500 ember vesz részt, 20 eurós belépővel (legutóbb) számolva, ez elég szép bevétel egy 6 órás fesztiváltól.

Van egy gyanúm, Pécsett, Győrött, Kecskeméten vagy Miskolcon is összejönne 2-3 ezer újborrajongó egy sportcsarnokban egy ilyen egynapos össznépi kóstoló fesztiválra, és az így keletkező bevételnek bőven lenne helye a Pannon Borrégió, vagy Felső-Pannónia, Felső-Magyarország, Alföld borrégiós marketingjében. De, lehet, hogy tévedek. És ez csak egy vonulat. Nyilván, ennek a közösségi koordinációnak egyik komoly feltétele az kell(ene) legyen, hogy megszűnjön a már-már megmosolyogtató versengés annak ügyében, hogy ki tud már akkor újborral előrukkolni, amikor a szüreti időszak dandárja van még (ti. szeptember 20-a körül…).

Gasztronómia.

Értem én, hogy a legendában szereplő liba adja magát, meg, hogy a hagyományos mezőgazdasági struktúrában ekkora váltak vágáséretté (és, mivel utána mindjárt kezdődött a disznóvágási szezon, jó részüknek el is kellett gyorsan tűnnie a parasztudvarokról). Ezzel együtt is szintén már-már megmosolyogtató, hogy egyik oldalról ekkor esszük meg az éves libafogyasztásunk legalább 80%-át (csakúgy, mint a hal és a karácsony esetében), másik oldalról viszont semmilyen új (vagy megújított) helyi (regionális) gasztro vonal nem fejlődik ki e mellé a kétségtelen fővonal mellé. Kétségtelen, ennek a vonalnak a pénzügyi bezsebeléséhez már a borászat és a vendéglátás szoros együttműködése is feltétele lenne.

Amiből szintúgy hiány van.

Egyelőre örülni kell annak is, hogy a csabagyöngye (és fiai, unokái) és társaik friss, könnyen fogyasztható szárazként mennek el, és nem mondjuk „Mézédes Mecsekiként”.

Legolvasottabb
Hirdetés
Legfrissebb