A nemesnádudvari pincesoron - az egyiken a sok közül - idős bácsik ultiznak. Lócákon ülik körül az asztalnak kinevezett hordót, paroláznak, amikor odalépünk. A szomszédban takarosan felújított présház, már a kapu is hívogató, hát még, ha belépünk!

Simon Zoltán a Zalai borvidék borászati küldöttje a HNT-ben, egyébként Bussayék kvázi szőlőszomszéda, egy kis családi pincét működtet Csörnyeföldön. Sokáig ő volt a település polgármestere, jó rálátása van a szomszédos országok helyzetére, a szlovén és horvát járványkezelésre, az aranyszínű sárgaság ottani elterjedésére. A csörnyeföldi helyzet mellett  szlovén állapotokról is kérdeztük.

Ide még beugrunk, ők csinálják Apukám kedvenc sillerét, mondja Szabolcs, miközben balra kanyarodunk Engelhardték felé, az egyik pincesorra. Hátratolat egy présház elé, hogy más is elférjen, aztán már ki is pattan az autóból és benyit a következő faajtón.

Kongatják a vészharangot az ország nyugati felében, miután tömeges szőlőkivágásra kényszerülnek a gazdák a szőlő aranyszínű sárgasága miatt. Úgy tűnik, hogy drasztikus intézkedések híján pár év alatt az egész szőlő- és borágazat mehet a levesbe, és bár felpislákolt a fény az alagút végén, vagyis legalább már látszik, hogy mi lenne a megoldás, erős a gyanúm, hogy ilyen-olyan érdekek és indokok miatt végül nem fog történni semmi. Nekünk tényleg Mohács kell? Molnár Ákost, a HNT (Hegyközségek Nemzeti Tanácsa) Szőlészeti Szekciójának az elnökét kérdeztük a témában.

Nem panaszkodni szeretnék, de lassan nem férek el a boroktól. Több évtized mégolyha visszafogott gyűjtőszenvedélye, egy év majdnem teljes absztinencia, no meg persze azért az újonnan kapott/vásárolt borok megtöltik a kis pinceraktárt, a borospolcokat, a dolgozószobában komoly verseny alakult ki könyvek és palackok között, a lépcsőfordulót óvatosan veszem, merthát a ház minden hűvösebb zugába kartonok és borospolcok költöztek. Minden egyes takarításkor palackporolás közben olyan üzenetek érkeznek felém, miszerint jobb volt, amikor meg is ittam, nem csak a helyet foglalta. Nos, akkor ideje bontani.

Huberék 2011-ben vették meg az első saját pincéjüket, minden bizonnyal azért, hogy legyen hova tenni az első, még 2008-ban szüretelt saját borokat. Azóta viszont bőszen bővítenek, már négy egymás mellett álló pincét nyitottak egybe a föld mélyében!

Kezdjük rögtön azzal: mérhetetlenül tisztelem Szabó Zoltánt, a látszatát is kerülni igyekszem annak, hogy az egyenrangúság pozíciójából szóljak hozzá (őhozzá és a témához); annakidején meggyászoltam, hogy abbahagyja, akkori kiáltványát megrendülten igazságbeszédként olvastam – no, nem a gyurcsányi, hanem a Szalai Ádám-i értelemben, ha ez mond valamit. De pár dolgot akkor is, ennek ellenére is muszáj leírnom, ha úgy tetszik, kikérnem a magam nevében is Zalának. 

A Zalai borvidéken dolgozó szőlőtermelőként, továbbá úgyis, mint a közösségi médiában a témával kapcsolatos tartalmakat megosztó, és különböző médiumoknak ugyanebben nyilatkozó szakember, megszólítva éreztem magam Szabó Zoltánnak, a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma (FD) kapcsán megjelent írásában.

Rég kapott akkora sajtóvisszhangot szőlészeti hír, mint mostanság a fitoplazma terjedése. A közölt szövegekben némi változtatással ugyanaz volt olvasható legfeljebb másképpen megfogalmazva, esetlegesen megszólítva egy-egy termelőt – tehát nem növényvédelmi szakembert –, aki lehetőleg az apokalipszisről szóló narratívát erősíti, mégiscsak az a hírérték. A közösségi médiában több termelő is a kongatni kezdte a vészharangot: itt a filoxéra 2.0!