Kérem Várjon!
Cikkek
Szemesnek áll a világ!
Konzekvens minőség délen
Ercsey Dániel
2021 February 19.
Szemesék borait sokan ismerik, a birtokot ellenben talán kevesebben. Nem álltak be a sorba, legalábbis ami a wellness szállodát és az éttermet illeti, más értelemben viszont a kezdetektől ott vannak az élvonalban. A borokkal mindenképp!

Nyitókép: Egy nem mindennapi sor a Kopárból (fotó: Ercsey Dániel)

Szemes Józseféknél is a "Villány könnyed arca" projekt keretén belül jártunk néhány hete és ahogy ilyenkor az lenni szokott, előkerültek a komolyabb vörösborok is. Bár a Kopár dűlőt Gere Attila tette a talán leghíresebb magyar dűlővé, napjainkban már csak néhányan hoznak ki onnan dűlőszelektált borokat, köztük is az élen jár a Szemes Pince, akik rögtön három "Kopár borral" is megörvendeztettek minket 2017-ből.

Abban maradtunk, ha minden jól alakul, vissza is térünk még nyáron és egy kicsit jobban végigjárjuk együtt a Kopár történetét, gyalog és képeslapokon, videóval és fotókkal, írásban és filmen. Addig is, íme mit kóstoltunk:

Rosé 2020

Közepes lazac szín. Illatában érett piros bogyós gyümölcsök, málna, eper, a háttérben pici púderrel. Kóstolva könnyed, jó savú tétel, picit talán tutti-fruttis, de a feszes szerkezettel karöltve jól kiszolgálja az igényeket. 84/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Portugieser 2020

Közepes bíbor szín. Klasszikus portugieser illat lila virágokkal, közepes intenzitással. Kóstolva könnyed és jó savú, primőr gyümölcsösséggel, szilvával, cseresznyével, szegfűszeggel. Jól iható, kicsit talán a savak felé billenő egyensúllyal. 84/100 pont

DélElőtt 2019

Halvány rubin szín. Illatában meggy, csersznye és érintésnyi bőrös jegyek. Kóstolva közepesnél talán vékonyabb test, szép savak, sok piros bogyós gyümölcs, kevés bors és szegfűszeg. Jó élmény, nagyon adom gasztróban! 86/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel

Dél merlot Kopár 2017

Mély és komplex illat fekete bogyós gyümölcsökkel, szederlekvárral és meggyel, fekete ribizlivel és medvecukorral, kevés bőrrel a háttérben. Nagy test, kerek savak és feszes tanninok, rendkívül mély korty sok fekete bogyós gyümölccsel, édes fűszerekkel. A korty végén kicsit melegít az alkohol, de ez nem von le semmit az élvezeti értékéből. A lecsengése szinte végtelen. 90/100 pont

Dél cabernet sauvignon Kopár 2017

Mély rubin szín fekete maggal. Illatában fekete bors, cédrus, szeder és csokoládé. Kóstolva nagy test, kerek savak, grafit és fekete cseresznye, medvecukor és szeder. A tanninok puhák, talán lehetnének egy kicsit feszesebbek is, ami viszont levon az eleganciából, az megjelenik az ihatóság oldalán. A hosszú lecsengést a csokoládés jegyek uralják. 89/100 pont

Dél cabernet franc Kopár 2017

Mély és telt illat szederrel és szomolyai cseresznyével, pici toszkán hintőporos beütéssel. Szájban nagy testet és kerek savakat kapunk, selymesen érett édes tanninokkal, fekete bogyós gyümölcsökkel és érintésnyi lekvárossággal. Érett, nagy bor, szinte végtelen lecsengéssel. 90/100 pont

Villányi Franc 2017 Super Premium

Visszafogott illat az előzőekhez képest, pici bőrrel, pici borssal, szederrel. Szájban aztán izmos, vibráló, nagy testű, rendkívül jó arányokkal, fekete bogyós gyümölcsökkel, pici mentával, szerecsendióval, cédrussal. Elképesztő formában van, a lecsengése hosszú, a szerkezet izmos, messze van még a csúcsától, hatalmas potenciál! 92/100 pont

Fotó: Ercsey Dániel