Kérem Várjon!
Cikkek
Címvédés Harcon
Pálinka a tűzhelyen, másodszor
zoranka
2014 January 24.

Amikor 2012-ben először hirdettük meg a Brill Pálinkaházzal közös receptversenyünket, nem hittük volna, hogy hagyományt teremtünk és folytatása is lesz a sztorinak. Elsőre csak le szerettük volna tesztelni, hogyan is kerül a pálinka a tűzhelyre, vajon milyen a pálinkával főzés fogadtatása olvasóink, no meg a gasztroblogoszféra köreiben. Elsőre a vártnál sokkal több pályamű, recept érkezett, a visszajelzések jók voltak, így tavaly ősszel újra meghirdettük a receptpályázatot. És még több recept érkezett, el is húzódott az eredményhirdetés, de el nem maradt.

A harci Brill Pálinkaház és a Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin tavaly ősszel immár másodszor, közös receptversenyt hirdetett gasztrobloggerek, séfek, háziasszonyok, amatőr opportunisták számára. A pálinkával főzés lehetőségét sokan kipróbálták, aminek eredményeként több mint ötven pálinkával készített étel receptje érkezett be.

Amit idén is kihangsúlyoztunk: azokat az ételeket értékeltük igazán, ahol a pálinka nem csupán kísérője, hanem szerves része volt az ételnek. A háromtagú zsűri (Kovács János mesterszakács, Juhos Markó mesterszakács, és Krizl Edit, a Brill Pálinkaház társtulajdonosa) a beérkezett pályaműveket közösen bírálta el.

Egy pályázó természetesen több recepttel is pályázhatott, az első két helyezett ennek maximálisan eleget is tett, a győztes külön blogot is indított a pálinkás recepteknek. Ráadásul címvédés is történt, a tavalyi győztes összesen 34 ételt készített pálinkával az elmúlt egy év alatt, nem véletlen tehát az ismétlés.

A díjazottak és díjak:

Az első helyezett dr. Váryné Garamvölgyi Rita két fős, két napos pálinkás élményhétvégét nyert, melysorán megismerkedhetnek a pálinkakészítés és kóstolás rejtelmeivel, műhelytitkaival, közben pedig bebarangolhatják a harci és szekszárdi tájat. A vacsorájukat a szekszárdi Szász Söröző Étteremben fogyaszthatják el, szállásukról a Sió Motel Szekszárd gondoskodik.

A második helyet az Első Magyar Pálinkaügynökség négyfős csapata (Dúl Udó Endre, Ledő Mónika, Schmidt Eszter és Szöllősi Edit) végzett, akik szintén egy kisebb receptgyűjteményt állította össze, a nyereményük egy pálinka-kóstolókurzus 6 fő  számára a Brill Pálinkaházban.

A harmadik helyen Deákvári Mihályt jutalmazta a zsűri, aki Brill-pálinkákból összeállított különleges pálinkacsomaggal lett gazdagabb.

A díjazottaktól összesen hat receptet Juhos Markó séf és a Szász Étterem csapata el is készített, a pálinkafőzde bejárását és a díjátadót követően összekóstolhattuk őket a pálinkákkal, és nem mellesleg koccinthattunk a folytatásra!


Megosztunk mi is pár receptet, íme a kedvenceink:

Sült paprika krémleves Brill paradicsompárlattal

Hozzávalók:
60-70 dkg kápia paprika
1 db közepes lilahagyma
1 dl tejszín
2 ek. öreg balzsamecet
só, bors, olívaolaj
Brill paradicsompárlat

Elkészítés:
A paprikákat megmosom, letörlöm, alufóliával bélelt tepsiben 200 fokra előmelegített sütőben kb 20-25 percig sütöm. / Amíg a héja félig fekete nem lesz/ Ezután körbetekerem az alufóliával, vastag nylonzacskóba teszem, még törölközővel is átborítom, állni hagyom 20-25 percet. Lehúzom a héjakat, eltávolítom a magokat, próbálom a lehető legtöbb levet felfogni.

Olívaolajon megpárolom a hagymát, egy kevés sót szoktam rátenni, mert akkor kevésbé ég meg. ráteszem a paprikát, felöntöm vízzel /kb. 7dl/, sózom, felforralom, kb. 5 percig főzöm. Belekeverem a tejszínt, turmixolom, újra forralom. Belekerül a balzsamecet, ezzel már csak picit turmixolom, majd tálalás előtt belekeverek kb. 2 ek. Brill paradicsompárlatot. Kenyérkockákkal vagy grissinivel tálalom.

(dr. Váryné Garamvölgyi Rita)


Csábító (szilvapálinkás) paradicsomos tészta

Hozzávalók 2 személyre:
2 fej sonkahagyma (esetleg fehér hagyma)
50 dkg paradicsom v fűszertelen konzerv paradicsom (darabos, hámozott) vagy 
3-5 db paradicsom
olivaolaj
1 kávéskanál bazsalikom szárított, vagy 8 levél friss
2 cl szilvapálinka (Brill Pálinkaház Lepotica)
parmezán sajt
30 dkg tészta: csavart vagy vékonymetélt 

Elkészítési idő: 20-25 perc

Elkészítés:
A tésztát bő vízben feltesszük főzni. A hagymát megtisztítjuk, és apróra vágjuk, a nyers paradicsomokat felkockázzuk. A hagymát egy serpenyőben olivaolajon üvegesre pároljuk. A bazsalikomot aprítsuk fel (ne túl apróra), majd pároljuk a hagymával pár percig. Adjuk hozzá a felkockázott (hámozott) paradicsomot és további 5-10 percig készre pároljuk. Ízesítsük sóval, fűszerezzük frissen őrölt borssal. Ha a tészta megfőtt leszűrjük és a paradicsomos szószra öntjük, átforgatjuk és hozzáadjuk a pálinkát, ismét átforgatjuk és az étel elkészült. Tányérra rakjuk és nagyon kevés sajttal megszórjuk.

Tipp: A nyers paradicsomot egészben, tetején kereszt alakú bemetszést ejtve, pár percig forró vízbe mártva könnyen meg tudjuk hámozni és így a tiszta zöldséghúst tudjuk felaprítani és megfőzni.

(Első Magyar Pálinkaügynökség)


Mascarpone krém sárgabarackkal, Brill Tokaji aszú törkölypálinkával

Hozzávalók: 
kb.10dkg olasz típusú Savoiardi babapiskóta apróra törve
25 dkg mascarpone
3 dl tejszín
10 dkg porcukor
12-14 db méretesebb sárgabarack
friss menta
Brill Tokaji aszú törkölypálinka

Elkészítés: 
A sárgabarackokat meghámozom, kockázom, a pálinkába áztatom néhány órát. Poharakba teszek babapiskótát, rá a sárgabarackot, majd a tejszínnel, porcukorral felvert mascarponét. A pohár méretétől függően 2-3 réteget teszek egymás tetejére. Friss mentával díszítem. Néhány órát állni hagyom, hogy a babapiskóta fellazuljon a magába szívott pálinkás sárgabaracktól.

(dr. Váryné Garamvölgyi Rita)