Kérem Várjon!
Cikkek
Kicsik közt nagy, nagyok közt kicsi
Látogatás a villányi Mayer Pincében
Keresztény mÁkos
2011 April 16.

Legalábbis Mayer Márton villányi borász ekképpen helyezi el pincészetét a borvidék termelői között. A Mayer Pince és Panzió a Bock Pincészet tőszomszédságában található, ezt pozitívumként éli meg Mayer Márton, nem pedig hátrányként. Inkább erősítjük egymást, sőt, ha ott teltház van vagy a vendégek másféle borokat szeretnének kóstolni, akkor átjönnek hozzám – mondja Mayer, aki hozzáteszi, hogy semmivel sincs rosszabb helyzetben, mint a nagyok, az én boraimat ugyanúgy elviszik mindet az utolsó palackig. Van egy visszatérő réteg, aki kifejezetten az én boraim miatt jön Villányba.

Mayer Márton kimondottan borral foglalkozni 1989-ben kezdett el. Azóta palackoznak borokat, de akkoriban csupán német területre készítették a bort. Közben nagy hangsúlyt kapott a vendéglátás is. Ezután jó tíz év az építkezésről és a fejlesztésről szólt. Kárpótlási jegyek által tudtuk visszavásárolni részben azokat a területeket, amik például a feleségem szüleié voltak Nagyharsányban. De voltak már akkor is saját területeink, így jött össze az a 11 hektár, amin ma termeljük a szőlőt. Ezek a területek a Kopár, a Remete, Várerdő és a Hajdús dűlőkben találhatóak, a fehérborokhoz pedig siklósi területről származik a szőlő. Ezek jórészt üresek területek voltak, és egy egészen modern technológiával, guyot-művelési módban telepítettük be – avat be Mayer Márton, majd hozzáteszi – hiszen a borkészítés egyik legfontosabb a megfelelő hozamkorlátozás. Ez a mi termelési módszerünkben nagyon jól működik.

Vízválasztó volt a borászat életében 1999, hiszen ez volt az az év, amikor átfordult a mérleg nyelve és a csak külföldre importált borokból szinte kizárólag hazai értékesítés lett. Mára már csupán egy jelképes mennyiség megy külföldre, a borok 99% itthon talál piacot. Abban az évben a Villányi Hegyközségi Borversenyen a nagy nevek mellett hat nagyaranyból négyet megnyertek a boraink – büszkélkedik a borász. A következő évben pedig már szinte minden borunkat elvitte a Bortársaság – teszi még hozzá és elmondja azt is, hogy a '98-as Kopár Cuvée volt az első igazán nagy házasítás a szortimentben.

A borászat mellett másik nagy szerelem a vendéglátás. Mayerék több éttermet és kocsmát is üzemeltettek. Ez a 90-es évek közepéig tartott, amikor a legtöbbet eladták és csupán egy, máig kultikus helyet tartottak meg, a Mayer borozót. (Ez az a hely, amely a Pécsi Borozó online kiadásának fröccstesztjén 2010-ben a legjobb eredményt érte el.) Elárulja, hogy a hely igen kalandos úton jöhetett létre és maradhatott fenn. Csak a szerencsének és a jó ismerősöknek köszönhetjük azt a helyet. Már minden megvolt a borozó megnyitásához, amikor közölték, hogy tejbárt kell nyitnunk, mert nem kaptuk meg a megfelelő engedélyeket, aztán mégis megnyithattunk. Aztán sok minden volt ez a hely az évek során, mire a mai végleges formáját elnyerte. Sokáig volt például melegkonyha is, de csak azért, mert másképp nem kaphattunk szeszmérési engedélyt. A hely, amely főleg törzsvendégek otthona, rendhagyó tulajdonságokkal bír. A rajnai rizling például, amit itt mérnek, az csak ide készül – árulja el Mayer Márton.

A borászat egyébként mostanra szépen fejlődött és a pályázati támogatásoknak köszönhetően szépen ki is bővült. Egy helyen van itt a feldolgozó és a palackozó is. Van egy 400 éves török kori pince, amiről régóta tudták, hogy van, csak a kora miatt nehézkes volt a felújítása. Illetve egy autentikus egysoros sváb pince is, mely leginkább a villányi pincék sajátja. De vannak teljesen új pinceágak is és nemsokára bortrezornak helyet adó kisebb beugrók. Valamint a vendéglátási hagyományokat is szem előtt tartva, a panzió is kibővült néhány modern szobával és egy nagy kóstolóteremmel. Mayer Mártont sem kímélte a tavalyi év rossz termésátlaga, de nem panaszkodik, bízik abban, hogy a korábbi kiváló évjáratok kitartanak és így át tudják vészelni ezt az időszakot. A korábbi évjáratok közt pedig vannak igazán szép tételek. Elég csak a 2007-es Remete- vagy a Kopár Cuveé-re gondolnunk, de a fajta borok közt is találhatóak kiemelkedő tételek, úgy, mint a Cabernet Franc vagy a Cabernet Sauvignon, szintén a 2007-es évjáratbó.