Kérem Várjon!
Cikkek
Olaszrizling széljegyzet 2.
A fajta történetének rövid áttekintése 2 részben
Szabó Zoltán
2015 november 05.
Néha foglalkozunk komolyabb témákkal, szakmailag is belemélyedünk a dolgokba, ne csak kóstolgatás legyen az oldalon. Az olaszrizling fajta történelmébe Szabó Zoltán két részben nyújt betekintést, az első részt tegnapelőtt tettük közzé, íme a folytatás.

Időközben túljutunk a Nagy Háborún, majd Trianon tovább növeli az olaszrizling részarányát, mégha ezt nem is egészen ily módon képzeltük el. Az osztrák kereskedők is elmaradoznak eztán. Marton Dénes eképpen emlékezik meg a változásokról: "Magyarország régi boldog egysége idején, ha valaki szőlőmivelési termelési iránynál kizárólag csak a mennyiségre törekedett, megbocsátható és megmagyarázható volt, mert a régi vámhatárok közt magas vámokkal védett borainkat még az esetben is el tudtuk belföldön helyezni, ha azok minőségre nem ütötték meg a kivánt mértéket."

Majd 1923-ban újabb törvény szabályozza az engedélyezett fajták sorát, az alábbi változásokat hozva az eddigi gyakorlatokban: Tokaj kapcsán megint felmerül az olaszrizling neve, Somlón még nem szentesítik, bár már előfordul, sőt, aszúbor is készül belőle, Badacsonyban úgyszintén, vörösboros borvidékeinken már csak a kékszőlőket rögzítik (nagyjából innentől számítjuk a kékfrankos országos térhódítását), az összes fehér fajta kapcsán szabadosságot hagynak. 

Érdekesség továbbá, hogy ekkoriban a Borászati Lapok hasábjain már több olaszrizling változatot említenek, míg 1929-ben már a fajta pozitív szelektálását is szorgalmazzák, a németeknél elterjedt "Hochselektion" mintájára. Ez azóta is aktuális napirendi pontja a szakmának. 

Időközben az amúgy is rossz közhangulatot és gyérülő piacunkat a gazdasági világválság hatása tovább rombolta, terjedtek a direkttermők is, de (vagy éppen ezért) még ezekben az időkben is tovább nőtt a megbízható fajta nimbusza: a törvénykezés ellenére1933-ban már Somlón is a legelterjedtebb fajták közt említik.

1938-ban kelt hegyközségi törvény tovább szabályozza, szűkíti az ajánlott fajták körét, a borvidéki jelleg  hangsúlyosabbá tétele céljából. A legfeljebb 5 fajtát engedélyező határozatban csak az alábbi borvidékeken nem szerepel az olaszrizling: Sopron, Mór, Somló, Eger és Tokaj. Marton Dénes - ekkorra már nyugalmazott - borászati főfelügyelő ezt írja: "Mint látjuk, az összes borvidékeinken a főfajta az olasz rizling, mely közismert kitűnő tulajdonságainál fogva meg is érdemli a vezető szerepet." 

Majd bekövetkezett a második világégés, ezen időszakban készültek el a manapság unalomig ismételt Márai és Hamvas idézetek, többek közt az olaszrizlingről is, ami addigra nekünk már csak "Rizling" lett, a nemzetközi gyakorlattal homlokegyenest szembe menve. Gyakorlatilag a magyar bor szinomímájává lett.

Ami ezútán következett, a minőségi útra visszatérni szándékozó korábbi intézkedéseket egészen más irányába terelte és bár az olaszrizling az emlegetett megbízhatósága és elégséges termése végett nem került parkolópályára, de renoméja jócskán megkopott. A korábban tüzesnek, lágynak, "édesesnek" titulált fajta újabban vékony és savas jelzőket kapott. Megjegyzendő, hogy a közhiedelem még ma is eképpen tartja számon, azaz a rendszerváltozás se hozta meg a teljes rehabilitációt a fajta számára. 

Mindenestre talán nem hiábavaló az olaszrizling hozzávetőlegesen 150 évnyi magyarországi tartozkodásának apropóján visszatekinteni egyes korszakainkra a fajta szemszögéből is.

Még két dolgot mindenképpen szeretnék tisztázni a fajta kapcsán. 

Nem győzöm elégszer ismételni, hogy a manapsághangzatos nézet - miszerint az se nem olasz, se nem rizling - történelmileg egyáltalán nem helytálló. Az olasz név kialakulásának körülményeiről, alkalmazásáról teljes képet kaphatunk az alábbi wikipédia szócikk elolvasásával: https://en.wikipedia.org/wiki/Walhaz Ez alapján márpedig egy champagne-i(nak vélt) eredetű fajtára igenis értelmezhető az olasz jelző.

A rizlingség kizárólagossága szintén csak újabb keletű. A szó korábban egy küllemében hasonló fajtakört jelölt, mindez a geilweilerhofi kutatóintézet írásaiból derült ki számomra, csak a XVIII. századtól számítva kerül kiváltságos pozícióba. Érdekes adalékként megemlíteném még e kapcsán Görög Demeter 1829-es munkáját. A szerző több, mint 2000 szőlőfajtából álló gyüjteményéhez az ismert világ szinte minden tájáról vesszőket hozatott, a Németországot taglaló részben említi, hogy a rajna menti fajták egyenesen Herceg Metternich minisztertől, a Johannisbergi kastélyt övező szőlőterületeiről származnak, ami az ottani leghíresebb bort termi. Meglepő módon a 18 megküldött fajta közt nem említi a rieslinget, ami ma ugyanott kizárólagosságot élvez.

A másik dolog, hogy a nemzetközi borsajtó igyekszik horvát eredetűként aposztrofálni a fajtát, Jancis Robinson vaskos munkájában már graševinaként anyakönyvezi azt. Egyfelől mindez szembemegy az ampelográfiai egyszereggyel, de beszédesebb hogy Hermann Goethe 1878-as Ampelográfiai kézikönyvében leírja, hogy a graševina elnevezés eredetileg a rajnai rizlingre utal, amit még 1830 környékén honosítottak meg a németajkú telepesek Versec és Fehértemplom környékén, míg az olaszrizlinget ekkoriban Horvátországban taljanska graševina néven használják még.

Rögtön leszögezném azt is, hogy a horvátok nem csupán lobbizásban potensebbek nálunk, a termőterületek alapján immáron ők a fajta legnagyobb termesztői minket megelőzve. Továbbá a fajta elismertetéséért egyaránt ők teszik ma a legtöbbet, szóval nincs min csodáloznunk, tetszettünk volna inkább mi rizlingforradalmat csinálni...

Legolvasottabb
Legfrissebb