Kérem Várjon!
Cikkek
Sikergyöngy
Villáminterjú Lelovits Tamással
bernathp
2014 September 24.
A Villányban még júliusban megrendezett gyöngyöző borok országos versenye kapcsán tettünk fel három rövid kérést Lelovits Tamásnak, aki otthon tartotta a champion címet ezen a versenyen, pedig a Szeleshát rozé gyöngyözője szorosan a nyomában volt. Gyöngyök, buborékok, tervek, új borok.
Mesélj egy kicsit a győztes Gyöngyborodról: miért e két szőlőfajta mellett döntöttél, mit vártál ettől a bortól előzetesen, s végül mitől lett sikeresebb a többi társánál?

Néhány éve elhatároztuk, hogy szeretnénk a termékpalettánkat egy gyöngyöző borral kiszélesíteni. Több házasítást is kipróbáltunk, kísérletezgettünk, de nem tetszettek igazán, így azt a döntést hoztuk, hogy csak azt tesszük a fogyasztó asztalára, amivel mi is maradéktalanul elégedettek vagyunk. A sauvignon blanc és chardonnay fajták úgy tűnik ezúttal jó döntésnek bizonyultak. A sauvignon blanc-t korán szüreteltük, hogy egy markáns savgerinccel rendelkező alapbort kapjunk. A chardonnay pedig egy kései szüretelésű, magas beltartalmi értékekkel bíró tétel. E kettő pedig szépen egészíti ki egymást.

Mit jelentenek ma a gyöngyöző borok neked, a borász szakmának és a fogyasztóknak? Hol van a gyöngyöző borok helye a piacon?

Könnyed, üde, frissítő ital. Képzettársításom: egy meleg nyári délután vagy este, együtt a barátokkal, a jól behűtött bor mellett egy jó hangulatú beszélgetés, sütögetés. A szakmának természetesen egész mást jelent: új kihívásra, kísérletezésre csábít. A megfelelő technológia, a szüret időpontjának megválasztása nagyon fontos. A gyöngyöző borok piacáról pedig az a véleményem, hogy egyre inkább fejlődőben van, divatosak a gyöngyözők, de még sokat kell dolgoznunk azon, hogy még több fogyasztó fogadja el.

Melyik borodra kell még majd figyelni az elkövetkezendő borversenyeken, mint amelyik jól szerepelhet?

Én elsősorban a 2012-es Pinot Noir-ra hívnám fel a figyelmet, de a közeljövőben több borunkból is kerülnek ki új évjáratok, amelyeket mind bátran ajánlok, így például ilyenek a 2012-es Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon és Syrah.


2014 júniusában kóstoltuk a későbbi győztest, akkor ezt írtuk a Gyöngybor 2013-ról: "Az illat rendkívül friss és tiszta: bodzás, füves. Nagyon jó alapanyag, egészen jó savakkal, pluszban kis maradékcukor selymesíti. Kedves, behízelgő, frissítő zamatok. 84-85 pont, ***+"