Olaszrizlingek Szekszárdon
Albert gazda és 14 kedvence a BorEgyetemen
Tavaly indult, ma már átlagosan 100-120 résztvevővel dübörög a Szekszárdi BorEgyetem a PTE Illyés Gyula Főiskolai Karán. Elébb főleg szekszárdi borokat kóstoltak, de a változatosság gyönyörködtet, gondolták s meghívták az általunk is gyakorta olvasott Albert Gazdát, beszéljen egyik kedvencéről az olaszrizlingről. Szerencsére nem csak beszélt, de hozott is egy szép válogatást északtól délig, kelettől nyugatig volt itt mutatóban minden jelentősebb "olaszos" borvidékről. Kóstoltunk szorgalmasan, jegyzeteltünk, egyetértettünk, vagy nem, amit tapasztaltunk, megosztjuk egy kattintás után.
A kóstoló nagyszerű volt, az összeválogatott borok is, a borsorba azért belenyúltunk volna, még akkor is, ha csak ott tudta meg Albert, hogy néhány borból nem az általa kért évjáratot hozták. Majd az összes bor korai nyitás volt még, persze voltak kivételek, de érezhető volt, hogy sok bor még (sok) időt kérne, mielőtt kibontják.
A levegőn is rengeteget alakultak, érdemes őket újrakóstolni szép lassan, levegőztetve. Voltak bizony nehezen értelmezhető tételek, ezekre mindenképpen több időt kell szánni, de ezért is volt jó ez a sor, felfedezhette mindenki, hogy melyik is az ő stílusa olaszban, mit kortyol szívesen, mit ismerne meg jobban.
Nagyszerű volt mindkét külhoni versenyző - főleg Bott Frigyes. Láthatóan nagyon közeliek a pontok, ízlésbeli különbségek döntöttek egy-egy tételnél, a kiemelkedőeket pedig mindenki értékelte. A Banyászótól kezdve pedig tényleg nem igazán lehet sorrendet felállítani, mindegyik kitűnő/kiemelkedő volt. Összességében nagyszerű borok, jó szervezés, nem túlzóan szájbarágó előadó, kitűnő este volt, sok emlékezetes olaszrizlinggel.
Bodri Pince Szekszárdi Olaszrizling 2007
Olajos megjelenésű tétel. Illata fedett, nem túl intenzív, gyümölcsöket nem igazán, vajas-fahordós jegyeket érzünk inkább. Szájban sem érezzük komplexnek, vajasság, krémesség vezeti ízét is, savai sem árulnak el sokat magukról, visszakóstolás után sem találunk benne igazán olaszrizlinges jegyeket. A fa uralkodik, a korty végén pedig az alkohol.
zoranka: 80 kenszei: 79 (átlagban 4 pont)
Szeremley Huba Badacsony Szeremley Rizling 2008
Halvány szalmasárga színű bor. Illata nagyon intenzív, nagyon friss és abszolút tiszta. Tiszták a gyümölcsei, de már itt is érezni a vulkanikus talaj jegyeit. Kortyban sem okoz csalódást, ugyanaz a frissesség és tisztaság jellemzi. A korty eleje almára hajaz talán leginkább vibráló savval, aztán jön egy kellemes adag ásványos íz, és lezárásképpen egy leheletnyi sósság. Mindezt könnyedén, nem lehengerlően nagy testtel vagy alkohollal. Megannyi szépsége és beltartalmi értéke mellett is nagyon jól csúszik. Na és persze könnyű beszerezni, baráti áron.
zoranka: 84 kenszei: 85 (átlagban 5+ pont)
Gál Lajos Eger Szó-lá-ti Olaszrizling 2007
A pohárba töltve sötét tónusú és egészen megfontoltan, olajosan mozog. Nyitás után erőteljesen érződik a fahordó illatában és ízében is, kell neki a levegő. Felismerhetően eltérő stílusú, mint balatoni vagy somlai társai, igazi egri akar ő lenni. Eddigi legintenzívebb gyümölcsök, a fehér húsúak közül. Sűrű szövésű a textúrája, a szájat teljesen megtölti, és idővel a fát sem érezzük már annyira, savai erőteljesebbekké válnak, és hosszan kitart a korty. Ha kap elég időt a nyitás után már most is szép, de mindenképpen érdemes még palackban érlelni.
zoranka: 85 kenszei: 84 (átlagban 5+ pont)
Laposa Bence Badacsonyi Olaszrizling 2007
Vad és virgonc, nem hazudtolja meg a vulkanikus hegyet. Nagyon nagy értékeket hordoz, de még egyáltalán nincsen összeállva, struktúrája kialakulóban még. Illata erőteljesen ásványos, bazaltos, mellette enyhe alma és citrus. Kóstolva az ásvány visz mindent, még kevesebb gyümölcs, mint az illatban. Komoly súlya van a kortynak, nagyon hosszú, savai virgoncak, a tanninja most még eléggé szárít. Ezért kicsit húz a korty, még darabos, de érezhetően komoly anyaggal van dolgunk, csak türelem kell hozzá, hogy kiteljesedjen. Most még ne bontsuk.
zoranka: 83 kenszei: 84 (átlagban 5 pont)
Vinarija Josić (Vörösmart, Horvátország) Graševina 2008
Más világ, más stílus. Megjelenése az egyik legsötétebb, aranysárga szín. Illata eleinte fülledt, de a levegőn teljesen kitisztul. Zöldalmára, almára emlékeztet, közepesen intenzívnek hat. Olajos, testes, nehéz bor, ízét főleg fűszeresség jellemzi (szegfűszeg), mediterrán hangulatú és hosszú. Savai nem kiemelkedőek, de nem is vesznek el a kortyban, tanninját is érezzük, egész kellemesen szárít. Összességében szép tétel, rendezett szerkezettel, és a többi olasztól alaposan eltérő íz világgal. Az ásványosság után át kell egy kicsit hangolódni, más erényeket csillogtat, bár a levegőn mintha ő is bejelentkezne a minerális borok közé. (Ezt a bort mi csempésztük be a sorba, ez a vörösmarti pincészet alaprizlingje, nagyjából 1800 forintért, van még ezen felül egy superior tétel is, sőt kivételes évjáratokban édes verzió is készül.)
zoranka: 85 kenszei: 85 (átlagban 5+ pont)
Márkvárt Pincészet Szekszárdi Olaszrizling 2008
Illata puncsos, érezni az erőteljes alkoholt. Kissé kevés savat érezni az alkoholhoz és a robosztus testhez, ezért is töltenénk bele szívesen szódát, próbálnánk ki fröccsben. Már inkább a túlérett felé fordul zamata, gazdag és testes bor, a végén jön az alkohol és melegít rendesen. Nem igazán vágyik arra, hogy boncolgassuk. Itatja magát, nem sértődik meg, ha fröccsben isszuk, de azért csak mértékkel, nem egy átlagos ivóbor.
zoranka:84 kenszei:82 (átlagban 5 pont)
Szent Ilona Borház Somlai Olaszrizling 2007
Friss, somlai illatok, kovakő és még mindig érezhető fás jegyek, bár ezek egyre inkább a háttérbe húzódnak. Krémes textúra, mineralitással és letisztult savakkal, kellemesen melegítő, de nem kilógó alkohollal. A fát itt egy kicsit erőteljesebben érezzük, de inkább a szép fajtajegyek vannak már előtérben. Hosszan időzik a szánkban. Még mindig fejlődő szakaszában van, lesz még ennél is szebb.
zoranka: 82 kenszei: 84 (átlagban 5 pont)
Légli Ottó Dél-Balatoni Banyászó Olaszrizling 2007
Egy időre megbénította a pennát. Olaszrizling a javából, egészen kivételesen komplex és harmonikus tétel. Illata és zamata is kristálytiszta, egyszerre ásványos és gyümölcsös, bármelyik is legyen éppen erőteljesebb, egészen lehengerlő. Savai kitűnőek, erőteljesek, de pont annyira, amennyit a test, alkohol és a korty végi pici édeség igényel. Lehetne elemeire szedni, de úgy ahogy van jó. Nagyon jó. Inni is, nem durva, nem sok, nem nehéz, de mégis végtelen a korty. Bólogatás, elismerő csend. Túlzás nélkül jelenleg az egyik legnagyszerűbb olaszrizling hazánkban.
zoranka: 90 kenszei: 92 (átlagban 7+ pont)
Bott Frigyes Muzsla, Felvidék Olaszrizling 2007
Gazdag illat ásványokkal, érett gyümölccsel és a termőterület izgalmas, semmihez sem hasonlítható jegyeivel. A fa teljesen integrálódott, nagyszerűen támogatja az illatot és a kortyot is. Szinte harapjuk, gazdag gyümölcsösség, mineralitás és kitűnő, ress savak. Teljesen gömbölyű a szájban, semmi nem lóg sehova, nem bánt, pedig hosszan időzik mindenütt, mielőtt lenyeljük a kortyot. A fajtát kissé felülírja a termőhely, de ez előnyére válik, ettől lesz igazán egyedi. Folyamatosan meglep, változik, izgalmas és magával ragadó rizling.
zoranka: 91 kenszei: 90 (átlagban 7+ pont)
Györgykovács Imre Somlai Olaszrizling 2007
Rajta nagyon érződött, hogy több levegőt igényel, teljesen fedett volt közvetlen a nyitás után. Szerencsére sikerült egy palackot visszakóstolni levegőztetés után. Tiszta, a végletekig csiszolt megjelenés és illat. Már illatában is inkább Somlót érezzük, mint a fajtát. Ez ízben csak fokozódik, a korty elejétől a végéig erőteljesen ásványos, markáns savak és a tüzes, vulkanikus ízek vezetik, lecsengése nagyon hosszú. Nagyon izmos, de még kissé szögletes tétel. Nem hétköznapi olasz, somlai minden pillanatában, mindenképpen szánjunk rá elég időt, ha felbontjuk.
zoranka: 86 kenszei: 87 (átlagban 6 pont)
Jásdi Pince Balatonfüred-Csopak Siralomvágó Olaszrizling 2008
A Banyászóhoz hasonlóan igazi olaszrizling esszencia. A különbség a termőhely, és persze a kor. Még nem forgalmi tétel, kerekedik, alakul még a palackban. Már most is kitűnő, intenzív illatokkal rendelkezik. Szokás szerint kapjuk a mineralitást, valamint zamatos, érett almát. Ízben is ez roppanós alma a legjellemzőbb, meg a korty felétől jelentkező sós, kellemesen kesernyés íz, nehezen felejti a szánk hosszú percek után is. Mi sajnos nem kóstolhattuk a régi idők csopaki rizlingjeit, de ennél a tételnél úgy érezzük, egymásra talált a fajta és a terület, a dűlő. Talán a régiek is elégedetten csettintenének, mint mi.
zoranka: 89 kenszei:90 (átlagban 7 pont)
Hollóvár-Takács Lajos Somlai Olaszrizling 2008
A nyolcas borok Takács Lajos szerint maximum kortyolhatóak, inni nem lehet őket. Magas az alkoholtartalmuk, rátelepszik az egész kortyra. Ez igaz erre a tételre is, illatban talán még annyira nem is sok. Sütőtökre emlékeztet, a sütőből frissen kivéve, az alkohol mögött ásvány és Somló. A szájban elbillen az alkohol felé, főleg a korty vége, ezért érezni annyira nehéznek, mikor lenyeljük. Külön-külön szép értékei vannak - bár savait kevesebbnek érezni a kelleténél - nem tud összeállni a struktúra, az alkohol külön életet él. Talán az idő segít?
zoranka: 85 kenszei: 83 (átlagban 5 pont)
Bussay László Csörnyeföld, Zala Olaszrizling 2007
Sűrű anyag, lomhán mozog a pohárban. Mély és intenzív illatok, kicsit édeskés és nagyon minerális egyszerre, köszönhetően a kivételes csörnyeföldi mikroklímának. Nem kevés maradékcukor, igencsak jelentős savakkal megtámogatva, ezért lehet száraz ez a tétel. Szinte végtelennek hat a szájban, kellemes melegség tölti el a kóstolót a korty után. Keverednek az édeskés, gazdag gyümölcsök (megint feltűnik a friss sütőtök, barack) és a minerális jegyek és érezzük végig, hogy olaszrizlinggel van dolgunk, a fajta is meg tud jelenni a pohárban. Újabb kivételes olasz, és ismét egy új arca a fajtának.
zoranka: 88 kenszei: 91 (átlagban 7 pont)
Németh Attila Gábor Mátra Oldalolasz Olaszrizling 2006
Majdnem 30 gramm maradékcukorral rendelkező bor. Aranysárga, érett szín, a mozgatás után szinte megáll a pohár falán. Illatában érett aszalt gyümölcsök, már itt is árad egyfajta elegancia. A korty egyensúlyban, nem borul fel a cukor felé. Savai nagyon rendben, már-már markánsnak hatnak. Az ízét is az aszalt gyümölcsök vezetik, nagyon elegánsnak hat, nem émelyítően sűrű, ebből adódóan jól iható, nem válik túl sokká a második pohár után sem. Nem igazán akar elillanni a zamata még órák múlva sem. Kivételes tétel, ünnepi alkalmak kiváló kísérője.
zoranka: 89 kenszei: 88 (átlagban 6+ pont)
Plusz egy olaszrizling, amit kenszei még akkor este bontott, csak hogy teljes legyen a kép:
Nyári Ödön Szent-György Hegyi Olaszrizling 2005 (késői szüret, édes)
Édes tétel, sok cukorral. Több mint egy hét alatt fogyott el a fél literes palack, nem siettünk vele. Egy hét után is tartotta erényeit, friss és üde maradt. Sötét tónusú, aranysárga megjelenés. Tercier aromák elsőre, szamorodni borokra emlékeztető illatok, sütőtök – nem a frissen sült, visszafogottabb, érettebb – és aszalt barack. Szépen tartja savait, érezhetően már kicsit kopnak, de még tartják a bor egyensúlyát. Az ásványai valahol a korty felénél jönnek meg, és ki is tartanak a végéig. Szépen tartja magát, még van benne bőven idő. Bontsuk bátran, élmény lesz, de keressünk neki alkalmat vagy egy finom desszertet!
kenszei: 87 (azaz 6 pont)

Korábbi Hozzászólások
Lassan ez a "nő és bor" párosítás Borozós védjeggyé válik...már csak egy háttérben elúszó csülök pékné módra tudná emelni a kompozíció értékét :)
Nem tehetünk róla, a borkóstolás minden érzékszervünket igénybe veszi... Nem tudjuk figyelmen kívül hagyni, ha a nő és a bor egyszerre van jelen - a csülök pékné módra jelen esetben hiányzott a kóstolósorból, ámbátor a kóstolás után a Húsvasalóban némi frissen készült pacallal azért megkoronáztuk az estét. Erről sajnos fotó nem készült, wété kolléga nem rokonszenvezik az említett étekkel...
ijjjjj. megindult a nyálvelválasztás. Nem emlékszem, hogy a Pécsi Borozó története során írt e már ennyi jó borról egy cikben. Irigylem a kóstolókat, ez nagyon is nem mindennapi sor a fajtából.
Bussay Olaszrizlingjének Londonig ment a híre, ugyanis elhoztam :) nemrég kóstoltuk, panasz nem volt rá, de azért akadt jóval komolyabb is a sorban:)
Egyébként 10 g cukor van benne 7 körüli savakkal, szóval csak valami hiba következtében ítélte száraznak az obi, amit a doktor sem tud, valójában félszáraz. A lényegen sokat nem változtat harmónikus a 10 grammjával is.
Egyébként eléggé elgondolkodtató az eset és a hasonló magas érettségben szedett, igen komoly fehérborok sorsa. Normális esetben ugye félszáraz címkével jönnének ki, ami alapból piaci hendikeppet jelent.
Lehet nem volna butaság elgondolkodni azon a kategórián amit az angolban Off-Dry-nak hívnak, mert a félszáraz az esetek többségében nem hűen fejezi ki, hogy a gazda mit szeretett volna létrehozni. Ugye ezek többnyire természetes élesztővel erjesztett borok amik, 8-és tizen akárhány gramm cukor körül megállnak az erjedésben, komoly savakkal.
Ugye nálunk Demeter Zoli írta rá először a 2008-as birtok furmintjánál, hogy Off-Dry(ami éppen kivétel jellegű, mert fajélesztővel beoltott bor)
Érdekes ami írtok az Oldal olaszról. Nem kóstoltam együtt még a Bussayval, de külön időpontban mélyebb nyomot hagyott benem mint az egyébként szintén elég mély nyomot hagyó Bussay Olasz. Hiába van még mindkettőből otthon, szembe fognak még nézni ezek egymással.
A szöveggel abszolut egyetértek annyi megjegyzéssel hogy nálam pontban 8 körül van, de alapból egyértelműen pannon klasszis(azaz 7 pont)
Úgy érzem Gál Lajos olaszrizlingjei méltatlanul figyelmen kívül maradnak többnyire. Érdemes egy bor fesztiválon -ha máshol nem sikerül, egyébként nem túl olcsók a borai- végig kóstolni az alaptól a Szó Lá Ti-n át a Tóbércen keresztül nemtudom még milyen Olaszrizlingig. Ilyen magas színvonalú sort a fajtából más nem készít Magyarországon.
Bott Frigyes hibátlan borokat készít, mindig felefelé lóg ki a sorból, ami miatt viszont egyre szomorúbb vagyok az az, hogy a Hollóvár borokról ez lassan hasonlóan elmondható, csak negatív előjellel.
üdv
u.i.: Javaslat ha nincs idő a boroknak szellőzni, már pedig volt itt egy pár tétel aminek biztosan jót tett volna, akkor Bussayzzátok meg a tételeket. nekünk be szokott jönni :))
nem ez az egy érdekesség van az obi háza táján. valaki mutasson már egy képet egy obi szakemberről! bojtos makkos, elvasalt élő vászonnadrág fehér zoknival, megsárgult ing, szürke zakó, barna nyakkendő?
Jaj Istenem! Én nem vagyok rizling párti, de ezután a cikk után rohanok egy üveg Banyászó-ért!
Ne bántsuk most az obit. A Bussay tétel száraz, a bortörvény szerint is. Az ok pedig, hogy 10 gramm maradék cukrához valamivel több, mint 8-as sav társul. Ha a két analítikai adat között 2 g/liternél nem több a különbség, száraz a bor még akkor is, ha ilyen magas a maradékcukor. Tehát ELVBEN 30 gramm maradékcukorral is lehet száraz a bor, csak 28-as sav kell hozzá:-))) De szép is volna. Erről egyébként a Doktor Úr is tud, nekem Ő mondta el, ezután néztem utána a bortörvényben.
Tényleg nagyszerű sor volt, nagy élmény volt ennyi kiváló rizlinget egyben kóstolni.
Takács Lajosnak sem tetszenek a nyolcas borai, a fentebb említett "ihatatlanságuk" miatt. Sajnos van rá esély, hogy nem sokáig készít már bort...
Én így tudom ezt a szárazság kérdést:
Száraz minőségi bor az a bor, amelynek cukortartalma:
a) legfeljebb 4,0 g/l, vagy
b) legfeljebb 2,0 g/l-rel haladja meg a, borkősav g/l-ben kifejezett titrálható savtartalmat, de legfeljebb 9,0 g/l
@Kenszei
Miért ne bántsuk az obi-t???!! Az OBI-t mindig, mindenhol bántanunk kell!
Kötelességünk. Egy igazi kommunista magyar szervezet. Ami nem a borászokért van vagy a minőségi borokért vagy akármiért, hanem ellene. Botrány jellegű a működése, csak sokan inkább hallgatnak róla, de reméljük rövidesen majd ez is megváltozik... Csak hát túl sok érdek fűződik hozzá, hogy ne változzon sajnos. Igen, hát ezeket a dolgokat nevezném én Hungarikumnak, nem a vecsési káposztát.
Nem kekeckedés végett, hanem igazán kiváncsi lennék, hogy hol találtad ezt a bortörvényben. A Bussay tétel az általam ismert bortörvény szerint, és maga Bussay szerint sem száraz. "Hát.. szerintem..az én érzetem szerint ..az nem száraz"- így Bussay tavaly november végén.
Szerintem amit palack kollega írt, azok az értékek a helyesek, a doki is ebben erősített meg.
Nagyon meglep, amit írsz Takács Lajosról, ezt még eddig nem hallottam. Esélyes, hogy szögre akasztaná a hébért?? Mesélj kérlek, ha módodban áll. Utoljára valami borzasztóan kukorica szagú hárslevelűjével találkoztam :S
ámen kádkongató
az obihoz eddig miért nem mert senki sem hozzányúlni?
obi: tudtam, hogy írnom kellett volna egy "most ne bántsuk kivételesen" kitételt oda, lemaradt. Nem védem őket, kritikákkal egyetértek.
Takács Lajos: ajánlom Albert Gazda blogját, ott bővebb az információ.
Bussay olasz: nem olyan kardinális kérdés ez, Bussay szerint, meg szerintem sem száraz ÉRZETRE. Teljesen világos.
"b) legfeljebb 2,0 g/l-rel haladja meg a, borkősav g/l-ben kifejezett titrálható savtartalmat, de legfeljebb 9,0 g/l" - itt van a kutya elásva, én a 9re nem emlékszem őszintén, de lehet, hogy ez a helyes. Nekem ez annyira nem fontos, amíg értékeljük ezt a nagyszerű bort.
Igazándiból nem tudsz hozzányúlni az obihoz, főleg nem egy blogon, én/mi elmondhtjuk őket bárminek, szépen dolgoznak úgyanúgy tovább. Ez nem a mi feladatunk lenne, a legtöbb amit, tehetünk, hogy felhívjuk rá a figyelmet.
Ha nem reagálnék a kommentekre, előre is elnézést. Nincs állandó netem jelenleg, éppen Észtország felé haladok. Amint lehet reagálok minden felmerülő kérdésre.
@Kenszei
Kis ellentmondást érzek a mondatodban,de a második felével egyetértek: egy blogon pont annyira tudunk tenni ellene, hogy felhívjuk mindenki figyelmét, egyre több helyen legyen esetleges beszédtéma. A többi valőszinűleg nem rajtunk múlik.
A száraz félszáraz kérdésben igazad van, nem volna olyan fontos a bor szempontjából, majdnem abszolut irreleváns, inkább érdekesség, visznont a fentebb általam vázolt probléma kör tekintetében már abszolut máshogy fest a kép. Örültem volna, ha esetleg arról is van véleménye valakinek.
Nyilván nem ezen fog múlni a magyar bor jövője, hogy most száraz, off dry vagy félszáraz, vannak itt nagyobb problémák is, csak legalább a vájt fülüek körében lehetne ez picit jobban a felszínen, és akkor talán a picit kevésbé informáltak sem ilyednek meg egy félszáraz komoly fehértől.
szerintem a részünkről pont ezt kell tenni: beszélni róla, és minél több embernek felhívni a figyelmét, és nem engedni, hogy elsikkadjon!
Én hibáztam. Takács Lajosnak nem a nyolcas, hanem a hetes borai nem tetszenek az említett cikk szerint. De az én értékelésemen ez nem változtat. A hibáért elnézést mégegyszer.