A Gundel kétségtelenül a magyar vendéglátás egyik legismertebb márkaneve. A régi fény kicsit megkopott, ma már kevesen tekintik az ország legjobbjának a városligeti éttermet, és így volt ez a Gundel saját pincészeteiben készült boraival is. A csapat apró lépésekkel igyekszik javítani a korábbi gyengeségeken, idén tavasszal a borsorozat is megújul. Dél-Pannon sikerek a Budapestre delegált RMP beszámolójában.

A nagy halászlé-bor teszt után Szalai Benjámin (Pécsi Püspöki Pince) közbenjárásának köszönhetően lehetőségünk nyílt a zánkai illetőségű Lídia Borház hat borát megkóstolni. Előzetes ismereteink pontosan a nullával voltak egyelőek, ezért nem is igazán tudtuk, hogy mire is számíthatunk a zánkai pincétől. A benyomások összességében egyértelműen pozitívak voltak, csalódást egyik bornál sem kellett elkönyvelnünk, zárásképpen meg egy igazán különleges tétel ízével a szánkban térhettünk nyugovóra.

Fárasztó nap volt ez a mai, bemorcosodtam a nap végére, szerencsére kéznél volt a mai nap egyetlen bora, amelyet akár kézbe vettem (az átpakolt ládák nem érnek), mivel vezettem egész nap, kísértem tíz lelkes embert, akik viszont bort fogyasztottak. Délelőtt tíztől délután ötig, némi tolmácsolással egybekötve, ez most lefárasztott. A család elég jól viselte a morcoskodást, én kevésbé, inkább kibontottam a mai bort. Egy ilyen nap végén nem jöhet más, mint egy vörös. Egy igazi, tartalmas, megnyugvást hozó vörös.

Túrázni indultunk az ünnep örömére. Kezdetben azt hittük, bátrak vagyunk és merészek, mint a negyvennyolcasok, nekivágtunk a hegynek, se előttünk, se utánunk semmi, de ahogy haladtunk felfelé, lassan többen jöttek szembe, mint a Király utcán vasárnap délután. Persze, bátrak voltunk és merészek, legfőképpen a legkisebbek, négyévesen, ötévesen nem kis teljesítmény egy Babás szerkövek-Zsongor-kő-Remete-barlang-Jakabhegyi romok útvonal. Meg hát nekünk se az, a visszaútra víz se maradt sok, a Lila akácban inkább almafröccsöt ittunk, nem kockáztattuk meg a kisfröccsöt, de otthon előkerült a jól behűtött zöldveltelini.

Hetek óta tervezgettük, aztán megtörtént. Közös vacsoraestet szerveztünk blogbarátunkkal: a pekeskifli.hu a Pécsi Borozó szerkesztőségében osztotta meg a sváb konyha titkait meghívott vendégeinknek. Nagyképűen mondhatjuk azt is, egy estére a szerkesztőségünk átalakult étteremmé, vendégeink kétségkívül jól érezték magukat. A menüsor összeállítása, finomítgatása, a borok kiválasztása, egy gyakorlatilag csak az alapokat nyújtó konyha átalakítása, hogy 12 embert vendégül tudjunk látni, nem kis kihívás volt.

Március elején adták át Günzer Tamás Pincészetének új szőlőfeldolgozó üzemét Villányban, amely 504 millió forintból épült fel. A villányi borász nem csupán boraival nyer el egyre több hazai és külföldi elismerést, de folyamatosan fejleszt is. A korábbi években megkezdett területi fejlődést szervesen követnie kellett egy korszerű feldolgozóüzem megépítésének is, hiszen a minőség megőrzése és javítása lehet csak a cél, mondta el a megnyitón. Az épületet bejártuk tetőtől-pincéig, arányos és funkcionális, minden szempontból praktikus szemlélettel lett kialakítva. 

Nemrég volt ugye némi születésnapi mulatság, bontottuk is pár palack bort, két zsák üres üveget vittem ki a szelektív járathoz, gondolták is a srácok a kukásautón, micsoda alkoholista ez már megint. No de ami elfogyott, elvitték a palackját is, viszont akadt egy-kettő bontott tétel, bettem a hűtőbe, jól visszadugózva. Ahogy lenni szokott, majd megiszogatom esténként, gondoltam, aztán persze nem. 

A Borkultúra Szabadegyetem február 15-i rendezvényén bemutatkozott három Mátrai borász, akik a jól megszokott menetrend szerint kóstoltattak, beszélgettek és biztosították a jó hangulatot az Illyés Gyula Kar aulájában. Rövid beszámolónkból pedig az is kiderül miért is olyan különlegesek a Mátrai borvidék borai és borászai.

Nagyjából ezer valahányszázan vettünk részt a Budapesten megrendezett Borjour Magnum idei rendezvényén, ahol a 6000 Ft-os belépő birtokában a látogatók három szinten annyit és annyiszor kóstolhattak, ahányszor volt hozzá merszük, vagy később egyensúlyérzékük. Az ELTE Kongresszusi épületének gömb aulájában több mint 120 kiállító borászat változatos kínálatát sorakoztatta fel a habzóktól egészen a masszív vörösekig.

Hagyományainkhoz híven idén sem hagytunk ki a belgrádi borvásárt, borexpót, vagy akárhogy is neveznénk, hivatalosan a BeoWineFairt. Összefogtunk hoteles kolleginákkal, őket a turizmus vásár érdekelte, bennünket meg ugye az kevésbé. Bár a régió legtömegesebb, talán legtöbb kiállítót is vonzó expója ez, horeca, bor és turizmus egy helyen, özönlik a nép, vannak még attrakciók, hol egyiptomi táncosok, hol maskarás tűznyelők, mindig van hova kapni a fejed. A magyar standon is jártunk, idén már a főcsarnokban, jó helyen állt, lehetett volna talán mozgalmasabb, mosolygósabb és vidámabb barakk is, de hát mi így éljük meg a válságot (is). Szomszédaink viszont látszólag ügyet sem vetnek a recesszióra és már délre túl voltunk féltucat kávén, hátbaveregetésen, hárompuszis ismerkedésen. És akkor találkoztunk Maurer Oszkárral.