Nagynyárádon rendezik meg a Falus Vendégfogadók sütő-főző fesztiválját július 30-án, az Országos Kékfestő Fesztivállal egy időben. A hagyományosan jó hangulatú verseny fő témája a grillezés lesz, a főzőversenyre még lehet jelentkezni.
Végül Pécsre is megérkeztek a romkocsmák, mondja kollégánk a Ti-ti-tában, és igazat kell adnunk neki, mert az ingerküszöböt elérő vállalkozások az utóbbi időben szaporodtak csak meg. Persze ki mondhatja meg, hogy mi romkocsma, és mi nem, mikor a fogalom és jelentése mindenhol és mindenkor változik. Ezt nem is határoznánk meg, hanem sokkal inkább két szélső értéket, amikor nekünk már nem romkocsma a romkocsma. Az egyik véglet a putri, a másik pedig az elitizált, a sznob. Előbbi az igénytelenségét takargatja a kategóriával, utóbbi így akar eladni nagyobb szorzóval a tehetősebbnek. Viszont az egykori Stuncorgóval viszont a legjobb történt, ami csak történhetett.
Szlovén szomszédolásunk folytatásában néhány érdekes turisztikai kisprojektet mutatunk be, de természetesen pincészetek és éttermek nélkül sem bírtuk ki. A szlovén állam a turizmust fontosnak tartja és több szinten támogatja, mi egy Snovalec nevű pályázat győzteseit látogathattuk végig, amelyek között mediterrán fűszerkert éppúgy volt, mint szőlőkertekbe épült apartmanok. Kis projektek, de mind hozzátesznek a turizmus változatosságához. A bor és gasztronómia végig fontos szerepet játszott a programunkban, ám azt előre senki sem közölte, hogy egy szarvasgombás tésztáért biciklire kell ülni és 21 kilométert tekerni a hegyekben. Viszont saját meglepetésemre is élveztem a biciklizést. És utána egy pohár hideg Favorit sört. No meg a szarvasgombás ebédet is, természetesen.
Valós probléma, hogy egyre kevesebb hazai élelmiszer kerül az áruházak polcaira, s még ritkább, hogy a termék helyi. Sőt, ma már az sem elszigetelt jelenség, hogy a piaci árus a készletét a nagyáruház import gyümölcséből és zöldségéből tölti fel.
Gasztronómiai és kézműves hagyományokra építő mintaboltot építenek Szekszárdon. A kistermelőket összefogó, a helyi termékeket népszerűsítő Eco-Sensus Kft. most megkezdett beruházását várhatóan jövő tavasszal fejezik be. A projekt mintegy 30 millió forintos uniós támogatással valósul meg.
Tamburazenével, helyi termékekkel színesített borkóstolón jártunk a Püspöki Pincében július elsején. A megújult pincészet első ilyen rendezvényén bissei kecskesajtok, mangalicasonkák kerültek hat bor mellé, miközben Horváth Zoli (alias Planina Borház) tamburazenekara, a Šokadija emelte a hangulatot zenéjével.
Villányi rozéválogatást nyerhetnek azok, akik július 16-án lefutják a villányi rozémaratont – egy rózsaszín ruhadarabban. Az új, háromnapos fesztiválon nem csak futóverseny, de koncertek, művészeti programok és természetesen számos rozé bor várja a látogatókat.
A Pécsi Borozó és az Enoteca Corso együttműködésében 2011. július 7-én, csütörtökön 19 órától rendezzük meg a Tesztgyőztesek vacsorájának nyári fordulóját. A Pécsi Borozó nyári számának legjobb borai (habzóban, fehérben, rozéban és vörösben) és a hozzájuk, velük készített fogások várnak lelkes gasztrokalandorokra és borhedonistákra. Randevú a borászokkal, a PB-szerkesztőkkel, valódi élmények, játék és nyeremény. Jelentkezni még nincs késő, a menü kattintás után olvasható.
Az se holnap lesz, hogy a Barbakán-torony, Ferencesek utcája, Széchenyi tér, Király utca, Felsővámház utca és Zsolnay-negyed útvonal egy szép, hangulatos és nyugalomban bejárható sétálóutcává változik. De még amikor fel is avathatjuk ezt az akár babakocsival, akár este is biztonságban megtehető távot, lesz-e ember, aki korzózik, és sétálgat rajta (csak úgy)? Részleteiben bejárható persze most is, s a mi személyes kedvenc szakaszunk, a Ferencesek utcája is megtette már az első tétova lépéseket egy méltóbb megítélés felé. Háromhavonta profilt és tulajdonost cserélő étterem, turkáló, giccses kirakat bőven van még, de azért mutatkoznak már jelek az odaillő boltok megtelepedésére. A Walzer Kávéház a viszonylag kitartóbb vendéglátóhelyek között van, és mondjuk az egykori Görög Étteremnél több köze van a pécsi utcaképhez.
A FIJET jóvoltából részt vehettem a szervezet második nyári akadémiáján, amelyet a szlovéniai Portorožban szerveztek meg. Az akadémia alatt szorgos naplót vezettem, nem annyira mert ilyen szorgos vagyok, de mert ez volt a házi feladatunk. A következőkben ezen naplóbejegyzéseknek a zanzásított változatát olvashatják el érdeklődő olvasóink, elsősorban a borokra és a gasztronómiára fókuszálva, és megspékelve a hazahozott borok immáron közösen elkövetett kóstolási jegyzeteivel. Elöljáróban és az érdeklődés felkeltését ösztönözve csak annyit mondhatok: borok, ételek, tájak teljes joggal kapnak itt több posztot (vasárnaponként), van tanulság bőven.