Kérem Várjon!
Cikkek
A borhamisítás gyakorlatáról
Haszid történetek VI. rész
Ercsey Dániel
2020 április 08.

Vajon mit jelentett a XVIII. században a borhamisítás és mit értünk alatta napjainkban? Hogyan vélekedett erről akkoriban a piac, a termelők és a kereskedők? A bolechówi Ber Dov (1723-1805) erről is kendőzetlenül írt naplójában.

“A fentebb említett gróftól származó óborom maradékát mind eladtuk másoknak, palackozva, kvartonként egy arany pénzért. Kivéve azt a száznyolcvan palack bort, amelyet Senal úrnak, a katonai parancsnoknak, Lvov város parancsnokának adtam el. Ő francia férfi volt, mindenféle borok nagy szakértője, pincéjében mindig találhatók voltak az Európa országaiból való különféle borok. Amikor ő és a lakomájára meghívott sok előkelőség ivott ezekből a palackokból, mindannyian elcsodálkoztak ezen a boron, hogy milyen erősen érződik a jó illata. Elhívott a házába, megérkezésemkor beszólított a szobájába, és így szólt hozzám: “Kedves kereskedőm, kérlek, mondd el nekem, mit csináltál ezekkel a palack borokkal, amelyeket eladtál nekem, hogy ilyen erősen érződik a jó illatuk.” Ezt feleltem neki: “Uram, higgye el nekem, én nem tudok semmit a borok kezeléséről, ahogyan veszem a bort, éppen úgy adom el! Ezt a bort is, ahogy megvettem hordókban, úgy tettem a palackba, és úgy adtam el, anélkül, hogy bármi egyebet csináltam volna vele.” Ezzel megszabadultam a kérdéseitől, és elhagytam a házát békességben.

Bolechów az Első Katonai Felmérés vonatkozó részletén (Galícia, 1779-1783)

Ezt az urat azonban nagyon felbőszítette, hogy nem fedtem fel neki a titkot. Az pedig ezen a módon volt. A körülmetéletlen Arnolt, Ronsanet francia kereskedő könyvelője, amikor Drezda városából először jött Lvovba, különféle borokat hozott magával. Mutatott nekem spanyol borokat, kicsiny üvegekben, kisebbekben, mint fél kvart, olyanok voltak, mint a provançe-i olaj. Megízleltem ezt a bort az üvegből, és nagyon erősen érződött a jó illata. Azonnal felismertem, hogy ez az illat jó lesz a magyar (Hágár) palackos borhoz, és minden alkalommal vettem ezekből a spanyol üvegekből, és palackonként vagy kvartonként fél pohárkányival hozzáadtam a magyar borhoz.” (Héberből fordította Bányai Viktória, közzétette Komoróczy.)

Haszid sírkő Bobowán, Lengyelországban (fotó: Ercsey Dániel)

A fenti, 1764-es bejegyzés jól mutatja, hogy Ber Dov a vevők ízlését felismerve változtatta meg a borok illatát, így kívánván növelni az eladott mennyiséget. Ez a történet időben már majdnem egybeesik báró Vay Miklós (az olaszliszkai Meszes birtokosa) 1780-as évekbeli, kudarccal végződött angliai borexport kísérletével, melyet német nyelven részletesen dokumentált naplójában. A cikksorozatunkban már említett miskolci borvásárlás ekkor is előkerült. A báró a borok egy részét értelemszerűen a saját pincéjéből szállította, de a nagyobb mennyiséget Pataki György miskolci borkereskedőtől szerezte be, akinek a legnagyobb készlete volt aszúból és eszenciából. A sikertelen kísérlet egyik oka a rosszul megválasztott üzlettárs volt, de a másik már akkor is (!) a borfogyasztási szokások és az ízlés megváltozása, miszerint az angoloknak túl édes volt a tokaji bor.

Valaha szebb napokat látott kőház Erdőbényén (fotó: Ercsey Dániel)

Szintén ekkortájt vált általánossá (Angliában, de a cári udvarban is), hogy a vásárlók üvegben kívántak hozzájutni a borhoz. Érdemes megfigyelni a londoni követ, gróf Friedrich Kageneck javaslatait, mellyel Vay Miklóst kívánta segíteni. Szerinte ugyanis a magyar borok közül a budai vörös és a soproni fehér felelne meg az angol ízlésnek! A tokajit sem vetette el, de kiemelte, hogy a hordós szállítás után Angliában üvegbe kell fejteni, mivel az angolok nem tárolnak bort a pincéjükben, hanem napi igényüknek megfelelően palackban vásárolják. A reklám szerepét is hangsúlyozta, lévén új termék a magyar bor az angol piacon. Bevett módszerként említette, hogy politikusoknak ajándék borral kedveskednek.

A Tokaji Borvidék a WineSofa infoposzterén

Miután a báró üzlete csődbement, igyekezett menteni a menthetőt és a nála maradt borokat megpróbálta maga értékesíteni. 1786-ban feljegyezte, hogy ő maga fejtette át kisebb üvegekbe a borokat, huszonegy kis üveg eszenciával pedig feljavította az aszúborokat, így negyvenkét kis butélia “eszenciás bort” kapott. Sajnos az eladással ezután is gondjai akadtak, de ez sem szegte kedvét és 1796-ban újabb vállalkozásba fogott: megpróbált bort eladni az orosz piacon. Itt a bort már üvegben szállították (a feljegyzései szerint kétezer butéliát a regéci, négyezret pedig a diósgyőri hutából vásárolt), 3560 palackban a báró aszúborait (1794-es és 1793-as évjáratokat), a fennmaradó több mint 2000 palackban pedig alacskai, szerednyei, diószegi és visontai borokat. 1799-ben már csak ennyit írt az ezek szerint szintén sikertelen kalandról: “pénzünk felől semmi nem térült”.

Zsidó kereskedő háza Tállyán (fotó: Ercsey Dániel)

A termelők már akkor is az idegen kereskedőket tekintették minden baj forrásának, így az 1791-es Zemplén vármegyei rendelkezések 1798-ra királyi “rendeléssé” emelkedtek: “Minden ezen országban lakó ’Sidó, akármely Hegyen termett asszú szöllövel leendő Bor, vagy-is Máslás és Ausbruch tsinálástul, ugy jó féle Bor asszúszöllö és Essentzia Vásárlástul, és az ilyenekkel való kereskedéstől egészlen eltiltatik…”

A vitebszki rabbi Chagall híres festményén

Sajnos ez az időszak sok tekintetben megalapozta Hegyalja máig tartó válságát. A legyengült lengyel piac, a felosztott Lengyelország, majd ezt követően az orosz borvásárló bizottság megszüntetése, a külhoni (görög, zsidó) kereskedők eltiltása és a nyugati piacokon való sikertelenség (az összefogás hiánya és a következetlenség miatt) együttesen taszították egyre nehezebb helyzetbe a borvidék termelőit és birtokosait. A jellemzően a szegényebb rétegek között hódító haszidizmus is fokozatosan veszítette el érdeklődését (részben a fenti rendelet okán) és kezdett mással kereskedni, többek között sóval és bőrökkel, salétrommal és fával.

Łańcut zsinagógája (fotó: Ercsey Dániel)

1836-ban Arany János is találkozhatott zsidó sókereskedőkkel, ezt Balla Zsófia költő írta le tavaly megjelent esszékötetében:

“Arany tizenkilenc évesen a máramarosszigeti színészéletet odahagyva napokig gyalogolt haza, Szalontára.

“Most éjszakára fel, a "bércnek!"

   Előttem rónaszéki só

Megy sok szekéren: biztosabb már

   A vándor és vándor cipó.

Kérdik: ki és mi? hova mászkál?

   Hang csúfos, a nyelv idegen;

Szepeg biz’ ő, s azt mondja: dászkál.

   Most haza indult betegen.”

/Arany János: Vándor cipó, 1877, részlet/

Elámulok. A máramarosi Alsórónán éltek felmenőim, az ukrán Felsőróna és a magyar Rónaszék közelében, ahol a sóbánya működött. Dédapáim sószállító zsidó szekeresek voltak… Milyen jó volna hinnem, hogy a máramarosi országúton szembetalálkozott Arany és a dédapám. Vajon kinek költötte az ifjú Arany, hogy ő jámbor tanító (románul dascăl)…?”

A “Haszid történetek” cikksorozat további részeit itt lehet elolvasni: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész


Felhasznált irodalom:

  • The memoirs of Ber of Bolechow, translated by M. Vishnitzer. Arno Press, New York 1973
  • Komoróczy Géza: Zsidók az Északkeleti-Kárpátokban, Aposztróf kiadó, Budapest 2013
  • Balla Zsófia: A darázs fészke, Kalligram 2019
  • Szakály Orsolya: Borkiviteli kísérletek a Tokaj-Hegyaljáról a XVIII. század utolsó harmadában
  • Balassa Iván: Tokaj-Hegyalja szőleje és bora, Tokaj-Hegyaljai ÁG. Borkombinát, 1991
  • Orosz István - Papp Klára (szerk): Szőlőtermelés és borkereskedelem, Debrecen 2009
  • Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon I., Kalligram, Pozsony 2012
  • Horváth Zita - Sz. Halász Dorottya (szerk.): Zsidók és keresztények az évszázadok sodrában, Miskolci Egyetemi Kiadó 2015
Legolvasottabb
Legfrissebb