Kérem Várjon!
Cikkek
Szól a kakas már!
Haszid történetek IV. rész
Ercsey Dániel
2020 április 01.

Az 1700-as évben annak ellenére is egyre erősödött a zsidók szerepe a hegyaljai borkereskedelemben, hogy ezt megakadályozandó, különböző tiltások születtek. Érdemes ezeket, és a kijátszásukat is áttekinteni, hogy teljesebb képet kapjunk a korról.

A haszidizmus elterjedése, bár gyors volt, mégsem jelentette azt, hogy onnantól kezdve minden galíciai zsidó közösség egyben haszid közösség is lett volna. Egyrészt viszonylag gyorsan felléptek az “új eretnekség” ellenzői, élükön a Vilnai Gaónnal aki már 1777-ben kiátkozta a haszidokat.

A Vilnai Gaón

Nem szabad elfelejteni, hogy akkor még nem létezett a mai értelemben vett felvilágosult, modern zsidóság, bár a berlini ún. szabadiskola már 1778-ban megnyílt! A későbbiekben pedig (még nagyon sokáig) a haszidizmus és a hászkálá (a zsidó felvilágosodás mozgalma) egymás ellenében léptek fel, ahol az egyik megerősödött, ott nem tudott teret nyerni a másik. A Vilnai Gaon és a mitnagdimok (a haszidizmust ellenző ortodox rabbik csoportja) viszont továbbra is őrizték a hagyományt, a hászkálával és a haszidizmussal szemben is.

Moses Mendelssohn, a hászkálá legfontosabb alakja

Hegyalján a korban (1680-1780) a lengyel nemességet kiszolgáló galíciai zsidó kereskedők járták az utakat, így az első letelepedett családok is közülük kerültek ki. Több kutató rámutatott már, hogy bár nem csak haszid zsidók költöztek Zemplén vármegyébe, de a borkereskedelem bejáratott útjain (Munkács, Nagykálló, Sátoraljaújhely, Szerencs) terjedt el a leggyorsabban a haszidizmus a Magyar királyságban.

Miközben a mádi volt Rákóczi birtokokon (ami házasság révén az Aspremont család tulajdonába került, lásd még a Barta Pince birtokközpontjának története) egyenesen hívták a zsidókat, hogy telepedjenek le, a közeli Szerencsen is kialakult egy ortodox zsidó közösség. Az egyik hegyaljai útján a naplóíró is megszállt náluk és felfigyelt a házigazda jó kiállású és gyönyörű hangú fiára, a későbbi kállói caddikra, Taub Eizikre, aki a történetírók szerint maga is foglalkozott borkereskedelemmel. A naplóbejegyzés szerint már akkor, vagyis az 1760-as években szeretett énekelni a Szól a kakas legendás szerzője!

Nézzük milyen nehézségekbe ütközött Ber Dov az 1761-es borbeszerző körútja idején: ˝Az 1761-es év csodálatos évjáratot hozott. Bőséges és nagyon jó minőségű volt a termés, de alig tudtunk vásárolni, mert az újborok a mi ügyfeleinknek szinte ihatatlanul édesnek bizonyultak, így érlelni kell őket az eladás előtt. Az idősebb borok ritkák, féltem is hogy nagyon felmegy az áruk, nekünk pedig nem volt elég pénzünk ahhoz, hogy a nekünk megfelelő borokat megvegyük és eladjuk Lembergben.˝

Tarcal látványa a szőlőkből (fotó: Pintér Árpád)

˝A tarcali piacon összefutottam egy magyar emberrel, aki korábban Buttler grófnak dolgozott és háza van a mezővárosban. Jól ismer minket, hiszen korábban többször vásároltunk bort a gróf pincéjéből. Elmondta, hogy jelenleg a királyi birtokon dolgozik mint intéző, így a borok is hozzá tartoznak. Érdeklődött, hogy a bátyám, Aryeh Loeb velem van-e, majd a válaszomra azt mondta: Ha jó bort szeretnének vásárolni, a pincénkben jelenleg is van 280 hordó igen jó minőségű tavalyi bor. Elmentem vele a pincébe, végigkóstoltam a borokat és jónak találtam azokat. Ezután szóltam a testvéremnek (aki Miskolcon élt - a szerk.), aki felkereste az intézőt.˝

A Tokaji-hegy (Tarcal, Tokaj és Bodrogkersztúr) dűlői a WineSofa infoposzterén

A napló folytatásából kiderül, hogy a testvérek végül 100 hordót megvásároltak a felkínált készletből, emellett további húsz hordó jó bort vettek egy tarcali görög kereskedőtől, valamint 15 hordó bort egy szintén helyi gój orvostól. A borokat sikeresen eljuttatták Lembergbe és túl is adtak rajtuk, de a pénzváltáson majdnem minden hasznukat elvesztették.

Az egykori királyi birtok szőlői Tarcalon (fotó: Ercsey Dániel)

Zavaró lehet, hogy 1737-ben nem csak lehatárolták a borvidéket (királyi rendeletben), de a zsidókat, görögöket és örményeket eltiltották a borkereskedelemtől. (Ekkor fordult az örmények érdeklődése a ménesi bor felé, de ez már egy másik történet.) Igen ám, de a rendelet kivételt tett a lengyelországi zsidókkal, illetve a hazai zsidó kereskedők is gyakran felfogadtak maguk mellé egy keresztényt és az ő nevében kereskedtek, így játszván ki a tilalmat. 1760-ra Szerencsen már akkora közösség élt, hogy pészah alkalmából 50 férfi is összegyűlt az ünnepre, Mádon pedig 1771-ben már zsinagógát építettek (ez még nem a ma is álló épület).

Andreas Fucker 1749-es borvidéki térképének részlete

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy ez az időszak egybeesik a tokaji borvidék első nagy válságával. Az 1720-as években rossz évjáratok követték egymást, egy 1736-os bizottság pedig feltárta, hogy a szőlőművesek felhagyták a hegyoldalakat, a határzárak akadályozták a kereskedőket, az árak pedig a magasba szöktek. Tulajdonképpen ezt a válságot kívánta orvosolni az 1737-es rendelet. Közben viszont a lengyel társadalomban is változások álltak be, a lengyel nemesség elszegényedett és az ország egyre inkább orosz függésbe került.

Így egyre kevesebb bort vásároltak a lengyelek, ami hátrányosan érintette a borvidéket. Az északi kereskedelmi utak szerepe némileg csökkent, viszont mivel az orosz udvar is felfedezte magának a tokaji aszút (a cári udvar Borvásárló Bizottságot állomásoztatott Tokaj városában 1733 és 1798 között, az egyik pince amit erre a célra használtak, ma az Erzsébet Pince tulajdonában van), egyre jobban fellendült a Lemberg felé induló kereskedelem, ami részben a Duklai-hágótól vezetett keletre, részben Hegyaljáról Munkács és Stryj érintésével Lemberg, majd Kijev irányába. Ez utóbbi vidéket örökítette meg Kazimierz Wierzyński (1894-1969) későbbi lengyel (de német származású) emigráns költő, visszavágyódva szülőföldjére:

"Palester Śniatynból
én Drohobyczból
Ablakot nyitok: ugyanaz
a tágas vidék
galíciai fülemülék


gyümölcsösök és mezők,
dinnye és szilva
kender és tengeri
(Mickiewicz kukoricának mondta)


Ugyanaz a vidék
ugyanaz a haza
valamikor a miénk volt
ma idegen"

(Kazimierz Wierzyński: Vers Roman Palesternek)

Drohobycz napjainkban (fotó: Ercsey Dániel)

A “Haszid történetek” cikksorozat további részeit itt lehet elolvasni: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész


Felhasznált irodalom:

  • The memoirs of Ber of Bolechow, translated by M. Vishnitzer. Arno Press, New York 1973
  • Komoróczy Géza: Zsidók az Északkeleti-Kárpátokban, Aposztróf kiadó, Budapest 2013
  • Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon I., Kalligram, Pozsony 2012
  • Martin Pollack: Galícia, utazás egy eltűnt világban, Palatinus 2009
  • Zelenák István: A tokaji aszú titkai, Agroinform Kiadó, Budapest 2012
  • Smoel Ettinger: A zsidó nép története, a modern kor: a 17. századtól napjainkig, Osiris Kiadó, Budapest 2002
  • Glässer Norbert: Találkozás a Szent Igazzal, Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, Szeged 2014 
  • A Wang folyó versei, Mikor lesz az már?, 2009 (wangfolyo.blogspot.com)
  • Németh Ványi Klári: A nagykállói rabbi őrzői (megjelent a Szombat folyóiratban)
  • Tardy Lajos: A tokaji Borvásárló Bizottság története, Rákóczi Múzeum, Sárospatak 1963
Legolvasottabb
Legfrissebb