Kérem Várjon!
Cikkek
A nemes ménesi
Ménes-magyarádi borvidék
Ercsey Dániel
2020 március 31.

Közép- és Kelet-Európa a halott legendák földje. Miután a vérgőzös huszadik században eldőlt, hogy az itt élő kis nemzetek kizárólag egymás kárára képesek elképzelni és építeni a jövőt, gyors legendagyártásba kezdtek, ezzel próbálván igazolni jussukat, miközben mások legendáit igyekeztek lerombolni. Ne legyenek illúzióink, mi sem tettünk másként. Kányádi Sándor Duna menti mondókája (ősöm ősödnél ősebb / hősöm hősödnél hősebb) tökéletesen példázza azt a skizofrén helyzetet, amibe belecsöppentünk és amiből még ma sem látni a kiutat.

“Feketés veres borátúl vig és gazdag lakossai danúlgatnak”

Kivételes esetekben azonban, amihez általában kivételes emberek társulnak, a legendák néha újjáélednek. Ez történt a Ménes-magyarádi borvidékkel is! Az Osztrák-Magyar Monarchia egykoron legfontosabb vörösboros borvidéke az elmúlt 1000 évben csupán kétszer villanthatta meg nagyságát. A török hódoltság előtt, majd miután az oszmán hadak végleg elhagyták a vidéket, a XVIII-XIX. században. Ez utóbbi periódus második feléről már írásos feljegyzések százai állnak rendelkezésünkre, hirdetvén a ménesi bor nagyságát, kellemét és zamatját, szállíthatóságát akár messzi-távoli udvarokba is.

A modenai kamarai uradalom pankotai kerületének térképe 1799

“Legnagyobb tekintetett szerzett az ott készíteni szokott valóságos ménesi aúszprug, vagy is másolás édességü s erejű, illatú aszszúszöllő bor: minthogy Ménes helységgel hegyei határosak, és egy éghajlattya alatt feküsznek, szép verőfényes, déh, köven való terjeszkedései vágynák magos dombjainak.” - írta 1805-ben Peretsényi Nagy László. Íme hát a magyarázat Ménes nagyságára! A nagy testű, száraz vörösborok mellett bizony aszút is szűrtek a vidéken, méghozzá szintén kékszőlőből, leginkább kadarkából. Aki már kóstolta Balla Géza Kadarisszimáját, az tudja, a ménesi édes vörösbor nem véletlenül lett híres. Pedig ez a bor technikailag még csupán egy szamorodninak felel meg…


A borvidék földrajza

A ménesi, vagy más nevén Ménes-magyarádi borvidék a Partiumban található. Már az sokat segít, hogy el tudjuk helyezni fejben a térképen, ha a vidék egy harmadik nevét emlegetjük: Arad-hegyalja. (Vagyis téves a megközelítés, miszerint a ménesi borvidék Erdélyben lenne.) Itt töri meg az Alföld egyhangúságát a hirtelen magasba szökő Zarándi-hegység.

Az édes boros párhuzam mellett ezt is érdemes figyelni, hiszen ebben is emlékeztet Tokaj-hegyaljára. A szőlők főként a hegység nyugati oldalán találhatóak, hiszen a hegyláb majdnem pontosan észak-déli irányban húzódik. A 836 méteres magasságokba emelkedő középhegység fő tömegét agyagpala és kvarcit-padok alkotják, de a számunkra leginkább érdekes nyugati oldal déli részén a lejtők majd kétharmadán dioritot és gránitot találunk.

Szintén érdekes a borvidék éghajlati övezetessége, ami a ménesi és a magyarádi körzet közti különbségekre is részben magyarázatot adhat. Kovászi falu magasságában lehet húzni egy képzeletbeli vonalat, attól északra terül el a magyarádi körzet, délre a ménesi. A magyarádi körzet nyitottabb az északról jövő szelekre, az alapkőzet is más, mint délen, ráadásul a talaj is mélyebb és a csapadék is több. Nem véletlen, hogy hagyományosan fehérboros vidék, aminek még saját fajtája is van, a magyarádi mustos fehér.

Ezzel szemben a déli, ménesi körzet jobban védve van az északi szelektől, ráadásul ahogy közelítünk a borvidék déli határát adó Maros folyóhoz, úgy nő az őszi ködök és a botritisz kialakulásának az esélye. Itt sokkal több a napos órák száma és még az Adriáról északra húzódó légtömegek is éppen eddig fejtik ki hatásukat. A szőlők itt néhol a sziklás kőzetből bújnak elő, a termőréteg nagyon vékony. Ez a ménesi vörösborok világa.

Balla Géza kadarkái (fotó: Ercsey Dániel)

Hagyományosan 55% vörösbor és 45% fehérbor készült a borvidéken, de ez az eloszlás régen és most is működött, működik. Külön említést érdemel a borvidék legészakibb része, ahol a Zarándi-hegység fő tömege mintha öblöt vetve távolodna el eddigi útjától. Ennek az öbölnek az északi csúcsa a Makra-hegy, Apatelek és Borosjenő határában. Utóbbi városkán folyik keresztül a Fehér-Körös, amely folyócska a borvidék északi határát jelzi. Innen, a Makra-hegyről származik a borvidék első írásos nyoma, hiszen 1023-ban Gizella királyné itt ajándékozott 8 kapa szőlőt a bakonybélin apátságnak. Ráadásul Borosjenőn a romos várkastély mellett az egykori Rákóczi pince is fellelhető, így adottságait tekintve igazi északi központjává válhatna a borvidéknek, de erre egyelőre még várni kell.

A Zarándi-hegység kicsivel több mint negyven kilométeren át kíséri a borvidéket északról délre, ezalatt tizenkilenc települést és ha az új telepítések termőre fordulnak, 2300 hektár szőlőt olvaszt magába, de ez utóbbi szőlők leginkább a borvidék központját jelentő Pankota, Magyarád, Muszka, Galsa, Világos, Kovászi, Aradkövi, Gyorok, Ménes és Ópálos települések közelében helyezkednek el.


Egy kis történelem

Ha nem is a rómaiakkal indítom a gondolatmenetet, de bizony az Árpád-házzal, hiszen a borvidékhez tartozó Makra-hegyet már 1023-ban emlegetik az írások. Később a Hunyadiak alatt a király és Kinizsi Pál is igen kedvelte - állítólag - a ménesi bort, de még ekkor sem egyértelmű, hogy vörösborról beszélünk. Mint oly sok egykori és jelenlegi borvidékünkön, itt is a török elől, vagy a török alatt északra húzódó szerb, macedón, görög lakosság hozta magával a nyílt káciban történő erjesztés és héjon áztatás metódusát és a legfontosabb szőlőfajtájukat, a kadarkát.

Világos egy régi ábrázoláson

A Szerémség eleste után ráadásul az édesbor készítésre szakosodott ottani vincellérek is más borvidék után néztek, így keveredtek el részben Tokajba, részben pedig a kadarkával Szekszárdra és Ménesre. Utóbbi helyen az édesborok készítésének két verziója is ismeretes volt, az egyik az aszú, a másik pedig a mára már kiveszett, de a szerémségi Tarcal-hegységben tovább élő szalmabor, ahol ez utóbbi mára fokozatosan ürmössé alakult.


Mi az az ürmös?

A Szerémségben ennek a vörös ürmösnek “pelunia” a helyi neve (ma Bermetnek hívják, akit érdekel, annak a karlócai Kis borászat tételeit ajánlom kóstolásra - a szerk.). Sok és ma már nem közhasználatú fűszer kell hozzá, vedrenkint 8gr fahéj, 8gr koriander, 8gr csillagos ánizs, 4gr szekfűszeg, 4gr szerecsendióvirág, egy szerecsendió, 45gr narancshéj, 30gr citromhéj, 8gr kálmosgyökér, 8gr violagyökér, 90gr ürömfű, 30gr ezerjófű, 90gr édes és 90gr keserű mustárliszt. A füveket egészben hagyjuk, a narancs- és citromhéjat, valamint a kálmosgyökeret apró darabokra vágjuk, a fűszereket pedig mozsárban megtörjük. A kadarkafürtök közül szüretkor kiválogatjuk a legszebbeket, legegészségesebbeket s gyékényen két hétig szárítjuk, hogy a bogyók kissé megtöppedjenek.

Ekkor elővesszük az ürmöshöz való ajtós hordót, s ajtaján át az aljára előbb egy réteg szőlőt rakunk, majd ezt nagyon vékonyan meghintjük ürömmel és ezerjófűvel, azután a fűszerekkel, narancs- és citromhéjjal, kálmosgyökérrel, végül mustráliszttel. Most ismét berakunk a hordóba egy réteg szőlőt, s ismét meghintjük a füvekkel és fűszerekkel. A szőlő és a fűszerek rétegzését addig folytatjuk, amíg a hordó végül megtelik. A szőlővel és fűszerekkel megtöltött hordót végül a pincében helyére állítjuk s színültig öntünk bele érett vörösbort, majd dugóval elzárjuk. Két hét múlva elkészült az ürmös és leszívható. (Schams Ferenc nyomán)


Az is biztosnak tűnik, köszönhetően a Habsburgok akkurátus államapparátusának, no meg a törökök korántsem kereszténybarát politikájának, hogy miután 1699-ben, a karlócai béke értelmében a török átadta az Erdélyi Fejedelemséget és vele együtt a Partiumot a Habsburgoknak, a falvak jelentős része elnéptelenedett. Amelyik nem, oda török rájanép költözött, jórészt macedónok, görögök, örmények, montenegróiak, románok. Ezt követte ezeknek a településeknek a megerősödése, valamint az Arad-hegyaljai uradalom (ami kincstári birtok volt) újbóli értékesítése. Így települtek németek és szlovákok a vidékre, valamint természetesen magyarok is.

A világosi Bohus család például (mely rokon a behárfalvi Nemes családdal, s mint ilyen a Felvidék északi szegletéből, Liptó vármegyéből származik) 1749-től bírta a környéket, eleinte csak mint bérlő, később, miután bárói rangot nyertek, mint tulajdonos. (Ekkoriban már létezett a ménesi aszú, báró Grassalkovich Antal, Arad vármegye főispánja maga is kereskedett vele, eljuttatva a híres édes vöröbort a távoli Csehország és Fiume borkedvelőihez. A híres ménesi Grassalkovich pincét 1749-ben kezdték építeni.)

Harminc szobát számláló földszintes kastélyuk 1832-re készült el, éppen akkor, amikor a bécsi udvar föltétlen hívének számító báró Bohus János a saját véreit, felvidéki szlovákokat telepített a birtokra. Felesége, Szőgyény Antónia egészen más nézeteket vallott mint hites ura, egész életében az elesetteket támogatta, jótékonykodott és a magyar nemzet javát akarta. Nem rajta múlt, - bár biztosan közrejátszott, hogy Görgei Artúr unokatestvére volt - hogy 1849-ben Görgei a fegyverletételt éppen ide, a Világos melletti síkra időzítette.

Az azt megelőző napon a tisztikar a Bohus kastélyban szállt meg, az orosz követeket is ott fogadták és ott állapodtak meg a másnapi fegyverletétel részleteiről. Szóban. Az asztal, amin aláírták, csupán legenda, ám annak igen szép. Érdemes is megtekinteni a ma már Ioan Slavici múzeumként működő kastélyban, már ha éppen nyitva találjuk.


Ki volt Ioan Slavici (1848-1925)?

Világos híres szülötte, román író és gondolkodó, aki maga is megjárta a váci börtönt (sajtóper nyomán). Idős korában a már Román Királyságba költözött írót saját nemzete is börtönbe vetette. A román próza modernizálásában betöltött szerepe vitathatatlan, ahogy az is, hogy a magyarokról írt cikksorozatával majd fél évszázadra befolyásolta a románok rólunk kialakított képét. Nevét ma az aradi nagyszínház viseli. Művei közül, a borvidék iránt érdeklődőknek érdekes lehet a Kiterion által 1980-ban kiadott A világ, amelyben éltem. Ebben így ír a vidékről, ahol született:

“Valahol Hegyalja közepe tájt, kiemelkedő csúcs tetején egy régi kővár omladékai látszanak; ellátni onnan az alföldön és a Körös menti lunkaságon át egészen a kéklő láthatárig…//…Ennek a hegynek a lábánál, a világosi vár tövében terül el a falu: románul Șiria, magyarul ennek is Világos a neve; a Hegyalja legnagyobb és legrangosabb faluja…//…A hegyaljaiak majdnem mind románok, s úgy tartják (maguk is vallják), elsők a vidék románjai között, mivelhogy jobb módúak, műveltebbek és értelmesebbek a többi falvak népénél, a világosiak pedig az elsők között is a legelsők…//…De sem a világosiak, sem az alföldiek, sem az erdőhátiak nem őslakosok ezen a vidéken, mert a falvak elnevezése egyáltalán nem román. Radna, Miniş, Cladova, Pîncota, Agrij, Arăniag, Silinghia, Dund, Drauş, Cermei, Căcărău, Mocrea - ezeknek a neveknek nincs értelme románul.

A mostani népesség a karlócai békekötés után telepedett erre a vidékre, amikor mind az alföld, mind a Hegyalja teljesen néptelen volt. A lakosság között - főképp Világoson - akad még egy kevés sváb, még kevesebb magyar, s az én gyermekkoromban voltak még szlovákok is, akiket Bohus - maga is csabai származású szlovák - telepített volt oda.”


S csak a malagaihoz hasonlítható

Úgy látszik nem újkeletű, hogy mindent egy ismert márkához mérünk. Eger a magyar burgundia, Villány a pannon Bordeaux, Erdély-Hegyalja, legfőképpen a csombordi Kemény-hegy pedig már-már jobb mint a Rajna mente, már ha rizlingről van szó. Ménes pedig, köszönhetően Fényes Eleknek (1807-1876), ha csak egy orrhossznyival is, de veri Malagát.

“Ugyanis itt szűretik azon aszúszőlő bor, melly setét vörös színe, édessége, tüze, ’s más boroktól különböző felette kedves szamatja által, melly a’ szegfűhöz hasonlít, annyira elhiresedett, hogy sokan még az ős tokajinak is eleibe teszik; mi egyébiránt csupán ízlés­től és szokástól függ. Fő szőlőfaj, melly legtöbb aszút ád: az úgy nevezett kadárka (fekete szőlőfaj), mellynek van egyszer’smind azon kedves szamatja is, mi által a’ménesi, minden más aszúboroktól jelesen különbözik, ’s csak a’ malagai­hoz hasonlítható, kivévén azt, hogy a’ménesiben olly szurokszag nem uralkodik, mint az ó malagaiban. “

A kor borízlését és a magyar statisztikusokat dícséri, hogy tudjuk, Arad-hegyalja 1776-ban Belgiumba, Hollandiába és Svájcba, később Lengyelországba, Oroszországba, Németországba, Olaszországba, 1879-ben Franciaországba szállított bort, de kisebb tételek eljutottak Brazíliába, az Egyesült Államokba, Indiába, Ausztráliába és Egyiptomba is.

Ópálosi szőlő a XX. század első feléből (forrás: mapio)

Ennek a virágzásnak, vagy talán csak fellendülésnek tett keresztbe a filoxéra, hogy aztán a rekonstrukció is itt valósuljon meg a leggyorsabban. Az is tudható, hogy akkortájt a borvidék fő szőlőfajtái a magyarádi körzetben a piros bakator (melyet itt ménesi rózsának neveztek), a mustos fehér, az apró fehér (melyet egyesek a sárfehérrel, mások a budai zölddel azonosítanak) és talán a juhfark, míg a ménesi körzetben a kadarka, a nagyburgundi (kékfrankos) és az oportó (portugieser) domináltak.

Ezek egészültek ki az 1893-as bortörvény hatására az olaszrizling, sauvignon blanc, semillon, cabernet sauvignon, merlot, malbec és cinseau (cinsault) szőlőfajtákkal.

Nem szabad elfeledkezni a közeli nagyvárosnak, Aradnak a szőlőhegyekre gyakorolt hatásáról sem. 1906-ban már helyi érdekű vasút közlekedett Aradról Gyorokra, ahol a pálya kétfelé ágazott, Radna és Pankota irányába, és nem tekintették aradi polgárnak azt, akinek nem volt néhány sor szőlője az aradi Hegyalján.

A soknemzetiségű Arad akkortájt még magyar többségű város, de a borvidéken csupán ott kerültek ideig-óráig túlsúlyba vagy legalább is komolyan vehető relatív többségbe a magyarok, ahová csángókat telepítettek, mint például Gyorokra 1884-ben. Ez a kettősség, valamint a szőlő komoly jövedelmezősége és a gyakran liberális nagybirtokosság együttesen eredményezte azt, hogy a szintén soknemzetiségű mezővárosokban egyedülálló módon a románok körében is megindult a szőlősgazdák polgárosodása.

Pankota szőlőskertjeinek mezőgazdasági térképe 1818

Ezt még a nagy hírű Dealu Mare, vagy Dragasani borvidékeken sem tudták kimutatni, nem csoda hát, hogy Ioan Slavici hogyan emlékezik a sajátjaira Világoson! Szintén a kor jellemzője, hogy a XIX. század közepétől a borvidéken megalakultak a hegyközségek, majd 1880-ban a Ménesi Vincellérképezde mely a termelés korszerűsítésében és a filoxéra utáni újjáépítésben is vezető szerepet játszott.


Vajon milyen lehetett a ménesi vörös aszú?

A már emlegetett Balla Géza féle Kadarisszima még a borász bevallása szerint sem aszúbor, így máshonnan kell kiindulnunk. Tudjuk a leírásokból, hogy bár készültek szalmaborok is és néha azokat is aszúnak nevezték, a Maroshoz közelebb eső Ménes és Ópálos, illetve Baracka, Radna és Gyorok szőlőiben jó években nemesrothadás indult meg, legfőképp a kadarka ültetvényekben. Az is tudható, hogy a ménesi aszútésztát leginkább óborral, sőt, ha lehetett édes óborral öntötték fel.

Az 1897-es Ezredéves Kiállítás borai között számtalan ménesit is találunk, köztük aszúborokat is. Gróf Nádasdy Ferencz aszúborának alkoholtartalma 16.3%, Domány József 1837-es aszúja 14.9%, szintén az ő 1868-as aszúja 15.8%, Gróf Zselénszky baraczkai aszúja 14.5% alkoholtartalommal bírt.

Ezek alapján, illetve a híres ménesi vörös aszút méltató leírásokból megállapíthatjuk, hogy egy sűrű szövésű, telt és tüzes, feketébe hajlóan sötét színű, természetes édes vörösborról volt szó, amiből a botrytis a szegfűszegre emlékeztető fűszeres aromákat csalt elő. Kerek savai mellett a cukortartalom és a magas alkohol biztosította eltarthatóságát.


D.O.C. Minis

Ma a Ménesi borvidék egy önálló, földrajzilag eredetvédett terület, vagyis DOC a román besorolási rendszerben. Bár a hazai és a romániai bormédiában is a Kadarka/Cadarca a legjobban kommunikált szőlőfajta, a zászlóshajó, az igazság az, hogy a 2300 hektáron mindössze 26 hektárt találni belőle. Aki már beszélgetett szekszárdi borásszal, az tudja miért. Szeszélyes és rothadékony szőlőfajta, ami tíz évből háromszor ad jó bort, így a termesztése nem túl gazdaságos, mi több, majdnem Istenkísértés.

Forrás: revino.ro

Ebből a 26 hektárból tizennyolcat Balla Géza gondoz, de rajta kívül csupán ketten palackoznak önállóan kadarkát a borvidéken. A legtöbbet telepített fajta a merlot, ami az elmúlt évtizedben csúcsra járatott uniós telepítési pénzeknek és a nyolcvanas évekből megmaradt merlot imádatnak köszönhetően lett ennyire népszerű errefelé. A kékfrankos (burgund mare) bár szép borokat ad, nem túl kelendő Bukarestben, míg a cabernet franccal - köszönhetően villányi barátainak - megint csak Balla Géza foglalkozik egyedül komolyan, nem csak a borvidéken, de egész Romániában!

A Ménes-magyarádi borvidék a WinesSofa infoposzterén

Őt kérdezve, hiszen vitathatatlanul a borvidék motorja és megmentője, a jövőben a legfontosabb kékszőlő fajta a fekete leányka (feteasca neagra) lehet Ménesen. A selymes, kerek tanninok, a fekete bogyós gyümölcsök, a lazább szerkezet és a magasabb alkohol mind kedveznek neki a román piacon, de szerencsére a magyarok is kedvelik újszerűsége okán.

Fotó: Ercsey Dániel

Az őshonos mustos fehér, bár szép savú bort ad, leginkább pezsgő alapbornak képzelhető el, de szépen teljesít a nem rég telepített egy hektárnyi furmint is. (A furmint régen is jelen volt a borvidéken, sőt Erdélyben is sokfelé, igaz, ott somszőlő néven.) Kiegészítésnek pedig ott van a kadarka aszú lehetősége és a már sokat emlegetett kadarka szamorodni, a Kadarisszima.

Ha tíz éve valaki Ménesre vetődött, minden bizonnyal Balla Géza volt az egyetlen borászat, amit megtalált, aki palackozott borokkal jelen volt a piacon. Az elmúlt néhány évben viszont valami megváltozott.

Fotó: Ercsey Dániel

Számomra a magyarádi Elite Wine jelentette ezt a változást, de vele együtt, sőt még előtte bukkant fel a Cramele Daiconi is. Előbbi egy sváb leszármazott, Szikler Walter borászata, ahol a kadarka és a kékfrankos mellett mustos fehéret is lehet kóstolni, míg utóbbi az aradi Böhm Ágnesnek és olasz férjének Robertónak a szerelemgyereke, izgalmas vörösborokkal, csodás boutique hotellel (mindössze három szoba), úszómedencével, dolgozósarokkal, vinotékával és madárcsicsergéssel, no meg egy frissen igazolt borász hölggyel, aki a nagy nevű Avincis birtokot (Dragasani borvidék) hagyta ott a kedvükért.

Fotó: Ercsey Dániel

Rajtuk kívül van még itt kiöregedett RAF vadászpilóta és egy görög kereskedő Szalonikiből (Spyros Stikas, vagyis a Cramele Minis), de a nagy olasz befektetők mellett (Dorvena borászat) izgalmas színfoltként megjelentek az egészen kicsi, csupán pár hektáros birtokok is, mint a Crama Izvor (amit a fiatal és szuggesztív Cristian Babutau neve fémjelez, aki teológiai végzettsége mellett irodalmi fesztivált szervez és az Erasmusnak dolgozik), a Pivnitele Birauas (a birtok nemrég gazdát cserélt, így teljes stílusváltás várható, de az idős vörösboraik most is csodásak) és a Crama Andronic (akik 4 hektáron kezdtek nemrég borászkodni Magyarád határában).

Mellettük még a Maxi Marc névre keresztelt birtok érdemel említést, ahol Emanuele Reolon olasz borász kezei között izgalmas tételek születnek, de ahol az aradi luxushotel és az új feldolgozóüzem találkozik egy kézben, és ahol a közeli jövőben egy klasszikus château, vagyis kastélyszálló felépítését tervezik a magyarádi szőlőben. Ha ez a beruházás elkészül, a Ménes-magyarádi borvidék neve is visszanyeri valódi értelmét, és újjáéled az eredetileg kétpólusú borvidék északi része.

Fotó: Ercsey Dániel

Délen Balla Géza és a panziója azoknak, akik a 2018-as Év Bortermelőjének a boraira vágynak, tőle egy falunyira a Daiconi családias hangulata, Magyarádon pedig egy kastély a szőlőben, medencével és reményeim szerint a többi kis környékbeli borászat boraival. Tudják mi a legszebb az egészben? Ezt ugyanúgy a modern kori aradi és arad-hegyaljai polgárság teremti meg, mint egykoron azt a borvidéket, ami Ménes néven meghódította a Monarchiát. A hely szelleme errefelé erősebb, mint a történelem pusztító ereje. Arad-hegyalja élni akar…

Legolvasottabb
Legfrissebb