Második napja voltam Japánban. A megváltozott időzónához csupán annyi közöm volt, mint a nagy vörösboroknak a ’14-es évjárathoz. Egész éjjel fent voltam, a számítógépemmel szöszöltem, reggel lefeküdtem, és csak felszínesen aludtam, mert tudtam, hogy 13:00h-kor Mr. Hungary vár a Maruki előtt; a helyi kollégák nevezték el így, mert ő tartja a kapcsolatot a magyarokkal. És Mr. Hungary késett laza nyolc percet, és a bemutatkozás után nyomban szobára hívott…

Valahogy betévedt hozzánk egy karton Liszkay-bor, Kornél hozta, a sztoriban lakodalom, rokonság és véletlen is felmerült, nem követtem le igazán. A borokat azonban megkóstoltuk és volt megosztódás rendesen. Ezúttal a pozitivista kisebbséget képviseltem, nekem pár tétel egészen bejött. Lássuk.

Tavalyi rozét idén ősszel? Miért ne. A rozé nem feltétlenül egyéves műfaj, bár vannak, akik csak pár hónapra kalibrálják a sajátjukat. A rozé is működhet egy éven túl, a magyar közönséget tőmondatokkal beszoktató média szerint viszont csak a friss a jó rosé (sic!). A rozét egyrészt írjuk magyarul, rozénak, és kóstoljuk bátran még most is a 2013-asokat, itt van ez a sor, egy híján jól muzsikált mindegyik.