Cikkek
Foci sörrel
Egy ideje nem iszom bort. Na jó, ez nem igaz, de biztosan kevesebbet. Akkor is főként fröccsben, a Sétatéren. Amióta az sincs, itthon nem igazán bontok meg egy palackot. A meccsekhez meg sört vesz elő az emberfia, az itthoni tartalékok is elkerültek, majd véletlenül éppen Prágába utaztunk el, lett is némi utánpótlás. Bár az igazat megvallva, nagyjából eddig tartott ki a sörözéses lelkesedés, ezért is írom meg gyorsan a posztot, ma estére már lehet, hogy nézek valamit a pincében.
Pécsi Borozó
2014. július 1. 12ó
Cikkek
Fesztiválboraink
A nyár kétségtelenül a fesztiválok ideje - számomra is. Nem minden esetben a boros rendezvényeké, hiszen más is az érdeklődési körömbe esik, de inni azért mindenhol iszunk. Hol módjával, hol kevésbé, de sohasem a véletlenre bízva. Mára rendszeressé vált, és némiképp el is várják az ország másik felén élő motoros barátok, hogy a fesztiválokra borokkal felpakolva érkezzek. Javarészt hazait viszek nekik, de mostanában más tájegység borai is terítékre kerültek.
Pécsi Borozó
2014. június 30. 12ó
Cikkek
Portré: Szabó Laci Pincéje, Váralja
Többször kerekedtünk már fel, hogy a Tolnai borvidéken barangoljunk, és olyan kis gyöngyszemeket mutassunk be, amelyek érdemesek arra, hogy a borkedvelők útrakeljenek. Most ismét találtunk egy kis ékszerdobozt Váralján, Szabó Laci Pincészetét. Igazi vidéki élet a Mecsek lábánál, csupa zöld, csupa természet, közelebb érve némi parasztromantika, sok-sok színes bútor és használati tárgy, mindez rendkívül ízlésesen tálalva. Igazi kis mesepince, ami a kóstolótermet és az apartmant, na meg a teraszt és a kis fűszerkertet illeti.
szaboberni
2014. június 11. 6ó