Már régóta készültünk Bussay doktorhoz borkóstolóra, de sajnos valami mindig közbejött és sorra hiúsultak meg az időpontok. A hónap utolsó hétvégéjén aztán teljes létszámban érkeztünk meg a csörnyeföldi birtok udvarára. Ekkor még nem sejtettük, hogy milyen különleges élmények várnak ránk a délután (este) folyamán.

A pécsi Enoteca Corso második borvacsorájának sikerére Polgár Zoltán és borai jelentették a garanciát. Ha van olvasóink között, aki nem ismerné: a mai boros Villány egyik megalapítója, az egyik első családi pincészet létrehozója, Év Borásza és nem mellesleg szenvedélyes vadász. Talán éppen emiatt szerepelt a menün annyi vadság, hiszen volt itt fácántól vaddisznóig sokféle erdei-mezei állat. Izgalmas ételek, és többször próbált, remek borok, mi kellett még: ott voltunk a másodikon is.

Lezseren elegáns, élénk bíborszínű bor kerül poharunkba Taklerék 2007-es kékfrankosával. Ezt a könnyed, mégis tartalmas nedűt, idén a „Pécsi Tudományegyetem borának” választották, muszáj tehát próbára tenni…

Karácsonyi interjúnkat ajándékba kaptuk. A Confabula, a pécsi egyetem orvoskarának hallgatói magazinja járt nemrég a szekszárdi Takler Pincében és készített interjút Takler Ferenccel. Az ott elhangzott gondolatokat közöljük le most mi is, hiszen úgy gondoljuk, érdemes végigolvasni ezt a nem rövid, de tartalmas szöveget. Egyúttal boldog, békés, szeretetteljes karácsonyt kívánunk a Pécsi Borozó valamennyi olvasójának!

A Tenkes Csárdában kóstoltuk először. A szomszéd bora, ajánlották. Itt szemben készíti Szél Géza, ahol egy ideje gyönyörű szőlőültetvényt látunk a kukoricás helyén. A pohárban meg egy remek kékoportót, tartalmasat, ízgazdagot, emlékezeteset. Másodszor az éves portugieser vaktesztre hozták be, egyszerre ketten is. Tetszett akkor is. A Janus Borházban jártunk, a Tenkeshegyen.

Néhány dologból pusztán azért lesz legenda, mert keveset tudunk róla – így van ez a szarvasgombával is. A szarvasgomba (még) nem része a magyar gasztrokultúrának, és sokak számára pusztán egy túlmisztifikált luxus, sznobéria, ami csak egy szűk réteg kiváltsága. Pedig a valóság ennél sokkal „egyszerűbb”.

A Pécsi Borozó sem hibázta el a Márton-napot, hiszen aki Márton napján újbort nem iszik, egész évben szomjazik! Hát mi megkóstoltunk tucatnyi primőrt, de ehhez segítséget is hívtunk. A pécsi Kalamárisban tucatnyi meg egy borra majd’ tucatnyi bíráló jutott. Decemberben érdemes újra kipróbálni, megkóstolni ezeket a borokat. 

A pénteki Tűzkő-kóstoló a Luca napi varázslatok alatt remek apropó, hogy visszatekintsük egy őszi kirándulásunkra a tolnai dombok közé. A megbeszélt időben Pécsett zuhog az eső. Pedig szüretelni indulnánk a tolnai dombok közé. Azért telefonálunk. Gumicsizmátok van, vagy adjunk? Szóval elindulunk. Mire Bátaapátiba érünk, már eláll az eső. Szüret persze nem lesz, térdig ragadnánk a sárba, így a frissen festett pincébe húzódunk be. Nem mai épület, a nemesi származású Apponyi család építtette az 1700-as évek elején. A fedett előtérben pörkölt alatt duruzsol a tűz, a pohárba meg némi kisüsti kerül. Meg ne fázzunk, amíg bevárjuk a többieket.

Nagy reményekkel vágtam neki ennek kis kadarkázásnak. Az utóbbi időben több érdekessel sikerült összefutnom, úgy érzem, feljövőben van a fajta. Ráadásul nem is akármilyen pincéket választottam, mondhatni biztosra mentem. Ilyenkor először vakon szoktam kóstolni. Mikor ott vártak a poharak, és sorban beleszippantottam mindháromba, igencsak megrettentem. Fülledt, szúrós illatok fogadtak, nem győztem forgatni a borokat. Szerencsére, ez valami kezdeti lámpaláznak bizonyult: negyedóra alatt szépen kiszellőztek, csak az ijedtség emléke maradt. Elsőre is szembetűnő volt az alapvető eltérés a Takler-bor és a másik kettő között. Míg a Dúzsi és a Heimann kadarka a savakra és a játékosságra építenek, addig Takleréknál a kadarka is igazi vörösbor, komolyabb testtel, szélességgel, érezhető alkohollal.