A keddi kóstolók valahogy hullámzóan alakulnak mostanában, a múltkor kiemelkedően jó volt, két részben fértek el a sok jó borok, ezzel szemben a mostani rövidebbre sikeredett. Nem sokkal, de pontszámokban mindenképpen. Korrekt, tisztességes, olykor egész jó borok, egy-két (nem túlzottan) kiemelkedő kivétellel. Túlnyomórészt Szekszárd a pohárban.

Gyors és rövid visszatekintést végzünk a legutóbbi borszakkörünkről. Csupa szép emlék él bennünk. Egyrészt mert majdnem duplájára nőtt a látogatóink száma, ami nagyon jó érzéssel tölt el bennünket. Úgy érezzük, sikerült megszólítanunk az embereket, sikerült jó borsort összeállítanunk decemberben, így akik az első alkalommal ott voltak, visszatértek, sőt újabb borszakkörösökkel gyarapodtunk. 

Petőfi Sándor 1847-ben keltezett, Kerényi Frigyeshez szóló úti levelében azt írja Tokajról: “Szebbnél-szebb tájakon járok, barátom; ma a Hegyalján jöttem keresztül... E városokban laknak, e hegyeken az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackba zárt aranyszinű lángokat, hogy prédikálják a népeknek, miszerint e föld nem siralom völgye, mint a vallás tartja. Lelkesedve néztem jobbra, balra, előre, hátra; úgy neki lelkesedtem, mintha én ittam volna ki a legékesebben szóló apostolt. Az idő is gyönyörű volt; felhőtlen, verőfényes...”