Az új esztendő első boros rendezvényét nálam a Monori Borút Egyesület jegyzi. Egy egész napos program keretén belül január második hétvégéjén megnyílnak a strázsahegyi borospincék kapui, és szeretettel várják a gazdák a borkedvelő turistákat. Kicsit berzenkedtem a gondolattól, hogy télvíz idején kültéri rendezvényen vegyek részt, de az Ihatóbb Magyarországért Egyesület kedves invitálása, valamint az a romantikus gondolat, hogy egyujjas kesztyűben, forralt borral teli pohárral, szőlőtőkék és autentikus kis borospincék közt sétálgassak, meghozta a kedvemet. Ez a terület amúgy is messze esik az általam leggyakrabban látogatott tájaktól, sosem jártam még a környéken, így végül hatalmas várakozással vágtam neki a forraltboros kalandnak.

Az elmúlt néhány hónapban immáron második alkalommal ülök klaviatúra elé avval a szándékkal, hogy egy új rovatot hívjak életre. – az előző mini sorozat minden várakozásomat felülmúlta, éppen ezért arra gondoltam, hogy most valami egészen másnak kell következnie, hogy az egyformasága különbözzék. Ha olyasvalakinek mondanám, hogy kávés vonal, aki egy kicsit is ismer, azt válaszolná: kézenfekvő. Szóval így. Az idők során pedig majd úgy mesterkedem, hogy a rovatcím végül mindenki számára a személyes Szent Grált jelentse: titokzatos, szent tárgyat, amely a birtoklójának földi és égi szerencsét (és boldogságot) kölcsönöz. – erős felütés.

Január derekán összejött a borszakkörök frontcsapata, akik a legtöbb események jelen voltak, hogy megkóstoljuk, mi maradt a raktárban két éve után. Hát vörös nem sok, meg kell jegyeznem, vörösboros szakkörökön többen is voltunk általában és jobban is fogyott a bor. Így hát erős fehér köröket futattunk ezen a hétfőn, nosztalgiázva az elmúlt két évről és új terveket szövögetve.