Két palack zsibolyog már pár hete a borhűtőmben, nem kerültek még piacra, de már palackban várják a kóstolást. Halogattam, mert jó emberekkel, jó alkalommal szerettem volna megkóstolni. Megtörtént. Volt előtte egy vadpörkölt típusú vacsora, Jamie Oliver receptjének nagykozári adaptációja, remek volt, házi, meleg kenyérrel, no meg azért vörösborral körítve, Mendek Mozaik 2004. Aztán meg a langyos októberi estében, a teraszon tettük ki a kerti asztalra a két bort. Nem megyek túl mély elemzésekbe, inkább afféle hangulatjelentés következik.

Két pannon arany is született (a három magyarból, összesen egyébként 216-ból) a harmincharmadik Challenge International du Vin versenyen, de ezüstök és bronzok szempontjából sem volt eredménytelen az áprilisi versengés Blaye-Bourg-ban. A győztesek listája egy kattintásnyira.

Nagy reményekkel vágtam neki ennek kis kadarkázásnak. Az utóbbi időben több érdekessel sikerült összefutnom, úgy érzem, feljövőben van a fajta. Ráadásul nem is akármilyen pincéket választottam, mondhatni biztosra mentem. Ilyenkor először vakon szoktam kóstolni. Mikor ott vártak a poharak, és sorban beleszippantottam mindháromba, igencsak megrettentem. Fülledt, szúrós illatok fogadtak, nem győztem forgatni a borokat. Szerencsére, ez valami kezdeti lámpaláznak bizonyult: negyedóra alatt szépen kiszellőztek, csak az ijedtség emléke maradt. Elsőre is szembetűnő volt az alapvető eltérés a Takler-bor és a másik kettő között. Míg a Dúzsi és a Heimann kadarka a savakra és a játékosságra építenek, addig Takleréknál a kadarka is igazi vörösbor, komolyabb testtel, szélességgel, érezhető alkohollal.