Vörös aszúk, ürmösök, sillerek címmel jelent meg Mód László és Simon András néprajzkutatók könyve. A kiadvány azokra az időkre kalauzolja el az olvasót, mikor hazánk még Európa bornagyhatalmai közé tartozott. A trianoni békeszerződés után a szőlőültetvények harmada az új határokon kívül rekedt, és olyan több évszázados múlttal rendelkező borvidékek kerültek elcsatolásra, mint a szerémségi, ménesi, érmelléki, küküllő- vagy marosmenti. Az 1875-1920 közötti időszakot bemutató kiskalauz segítségével az olvasók képzeletben bebarangolhatják a Trianon előtti Magyarország bortermő vidékeit. 

Hagyományainkhoz híven idén sem hagytunk ki a belgrádi borvásárt, borexpót, vagy akárhogy is neveznénk, hivatalosan a BeoWineFairt. Összefogtunk hoteles kolleginákkal, őket a turizmus vásár érdekelte, bennünket meg ugye az kevésbé. Bár a régió legtömegesebb, talán legtöbb kiállítót is vonzó expója ez, horeca, bor és turizmus egy helyen, özönlik a nép, vannak még attrakciók, hol egyiptomi táncosok, hol maskarás tűznyelők, mindig van hova kapni a fejed. A magyar standon is jártunk, idén már a főcsarnokban, jó helyen állt, lehetett volna talán mozgalmasabb, mosolygósabb és vidámabb barakk is, de hát mi így éljük meg a válságot (is). Szomszédaink viszont látszólag ügyet sem vetnek a recesszióra és már délre túl voltunk féltucat kávén, hátbaveregetésen, hárompuszis ismerkedésen. És akkor találkoztunk Maurer Oszkárral.

Somló és Tokaj között a Várban szerencsésen rövid az út. Tettünk ugyan kis kitérőt délre, nyugatra, de az első nap a tokajiaké volt. És megállapítottuk, hogy még a közeljövőben Tokajba kell utaznunk. Szigorúan tanulmányútra. Kóstoltunk elég sokat, de a cikkbe csak három pincészet fért be. Noha voltak még szép borok, voltak még figyelemreméltó borászatok, itt azonban egységes, magas szintű teljesítményre figyeltünk fel. Hát ők következnek most, no meg a mi élményeink.