Amikor a 10. Furmint Február rendezvényére igyekeztem a Városligetbe, kellemes, ünnepélyes izgatottság lett úrrá rajtam. Ezzel alighanem sokan így lehettek rajtam kívül, egyik ismerősöm például a négyórás nyitáskor már a ruhatárból ezt posztolta közösségi oldalán: „a Mennyország kapujában vagyok”. Valóban mennyei körülmények fogadtak: 110 pincészet több száz furmintja várta a nagyérdeműt.

Valamikor 2013 őszén volt szerencsém pár napot eltölteni Pugliában, annak is Salento térségében, ami ugye az olasz csizma sarka. Szakmai út volt, de azért volt időnk körülnézni, kóstolgatni, mert hét mégiscsak az itáliai életérzés, ugye. Bejártuk Salentót autóval, biciklivel, gyalog, vannak emlékek, amiket hirtelenjében felidézett az Aldiban található olasz borsor. Kettőt lekaptam a polcról, frissiben meg is kóstoltam őket.

Amikor a képembe vágják, hogy mekkora baromság nem francia meg olasz, netán spanyol vagy menő újvilági (most épp új-zélandi a trendi) borvidékekkel foglalkozni, és hogy mit is akarok én Villánytól, Isztriától, Szerémségtől, vagy miért járom a világot csupán Suchá nad Parnou lankáitól a macedón hegyekig, csak azt tudom válaszolni: mert közép-európai vagyok.